5 Mrd 500
Csend. A nyitott ablak mellett fekszem betegen. Minden jel szerint az a kór, mely megtizedelte az űrhajót, most engem készül kinyírni. Fájdalmaim ugyan még nincsenek, Egyeske szerint akár fel is fogok épülni, csak én nem hiszek benne valahogy. Azért még várhatott volna kicsinyég a vén kaszás. Például addig, amíg legyőzöm sakkban Egyeskét. Másrészt nekifogtam tanulni. Eleinte csak unalomból, később érdeklődésből, így kaptam rá a tanulás, tudomány ízére. Az ősnyelvi témák, mint latin nyelv, magyar szleng stb. már azelőtt is izgattak, most belekóstoltam a csillagászattanba is, fizikába, matekba. Milyen világos van odakünn. Éjjel-nappal – Nap nélkül, s még barátságos meleg is van egy rejtélyes energiaforrás jóvoltából. Vagy erről már meséltem? Mindenesetre irtó unalmas, sem nap-, sem évszakok: nyár, tél… Egyszer kezembe akadt a Biblia. Ez eszembe juttatta állítólagos anyámat, aki szerint a Bibliát sem ismerem. Nosza rugaszkodjunk ennek is annál is inkább, mert bármennyire is felnyitotta a szememet a matek, fizika és egyebek, zseninek, mit zseninek, még olyan tanultnak sem érzem magam, mint a robotok. Hiába, késő a hegy alatt abrakolni. De talán Isten igéje betöm néhány rést, és azt is megértem, amit még Egyeske sem tud. Például: ki hozta létre a világot, no és persze véges vagy végtelen, ki vagyok én és… egyebek – reménykedtem mindaddig, amíg még volt értelme töprengeni, tanulni. Most viszont csak azt várom, mikor szédülök újból abba az örvénybe, amiből alig tudtam kievickélni a napokban. Akkor még kivergődtem valahogy, de ki biztosít arról, miszerint legközelebb nem ájulok el örökre? Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben – fohászkodom azóta esténként –, kérlek, legalább annyi időt hagyj nekem, amíg jobban megismerlek Téged és a Bibliát. Bezzeg most egyiket sem találtam mítosznak, de hát ilyenek vagyunk, mi, emberek: csak akkor jutnak eszünkbe, ha már erősen benne vagyunk a lekvárban.
Kibámulok az ablakon. Milyen siváran meredeznek az előtte terebélyesedő fa ágai, melyek közt egyetlen madár sem csivitel. Csak a szél dúdolgat valamiről halkan, csendesen. De nini, egy pillangó! Hát ez meg hogy repült a szobába!
– Itt az idő, készülj!
– Ki az? Te beszélsz, kis pille? Hogy megnőttél egyszerre! Főleg a szárnyaid. Jaj, ne, ilyen nincs! Tisztára olyanok, mint két angyalszárny.
5 Mrd 507
Mikor kinyitottam a szememet, egy teljesen idegen szobában találtam magamat. Most megint hol vagyok – fürkésztem körül a cellaszerű, hófehér helyiségben. Jézusom, csak nem ravatal ez a dikó itt alattam?
– Egyeske! 30-as! Van itt valaki?
– Isten hozott az Édenben? – jelent meg az ajtóban…
Na, ugyan ki jelent meg? Újra csak a faterom, ki is lehetett volna más.
– Azt a jó szagú…
– Kriszti, kisfiam, viselkedj! Tudom, hogy ilyen a stílusod, de ennek vége, most már te is ide tartozol.
– Igen, hogyne, bocsánat. Mit mondtál, hová tartozom? – ültem fel hirtelen az ágyamon.
– Az Édenbe – ölelt át édesapám melegen.
– Hát ott vagyok?
– Ott, ez itt Szent Mihály városa. Isten megbocsátotta bűneid, és feltámasztott, miután meghaltál.
(Következő rész: jövő vasárnap)
Hozzászólások