Nyári melegben
izzad a páskom,
csakúgy mint máskor,
dong a darázs.
Nyögnek a felhők,
ajkukon nedves,
égi varázs.

Kékül a távol,
intene néked.
– Járd be, de féled:
tiszta talány!
Nézzed a fecskét,
oda, hol kedves
visszatalál.

Réten a zsálya
szirmait bontja:
illatok boltja,
tárul a rét.
Érzed az álmod
benne ott repdes,
s tágul a lét…

Sárga a tornya,
régi a templom,
hívott is egykor
hálaadás.
Most is tán hallod:
huzat vagy csendes
szárnysuhogás.

Iskola nincsen.
Más ma az ábra,
hol van a tábla
és a tudás?
Pénz ma a lényeg,
s mérlegel rendes
többrejutás!

Nincs aki szülne,
fázik a hinta,
egyik se minta
gólyamadár!
Térj azért vissza,
szárnyad, ha verdes,
s szív kalapál…

Hol van a kincsem?
Már oda minden,
pinduri ingem,
gyermekruhám.
Képeken múltam,
kert is, az epres,
s fürge kutyám.

Lendül az inga,
régi az óra,
intene jóra:
lassan lejár.
Készülök útra,
mint aki nyertes
idő-betyár.

Megosztás

Tweet