Hetedhéthatár | Nagy Sportágválasztó: 115 sportágat lehet kipróbálni

Sport

Nagy Sportágválasztó: 115 sportágat lehet kipróbálni

Rekordszámú, 115 sportágat lehet ingyenesen kipróbálni a XXI. Budapesti Nagy Sportágválasztón, amelyet 2017 szeptember 15 én és 16-án rendeznek meg Kőbányán, a Maglódi úti Merkapt Sportközpontban.

Dr. Kiss Gergely, a Nagy Sportágválasztó szóvivője a keddi sajtótájékoztatón kifejtette: a rendezvény célja ezúttal is az, hogy népszerűsítse a rendszeres testmozgást, valamint segítse a gyermekek és felnőttek sportágválasztását, egyaránt szolgálva ezzel a verseny- és a szabadidősportot. Hozzátette: pénteken 9-17 óráig az oktatási intézmények csoportjait, másnap ugyanebben az időszakban a családokat várják.

Dr. Kiss Gergely hangsúlyozta, fontos testközelbe hozni a példaképeket, ezért ezúttal is számos Európa-, világ- és olimpiai bajnok és érmes mutatja majd be a sportágakat. Ott lesz többek között Szabó Katinka, Cseh László, Hadfi Dániel, Storcz Botond, Kozmann György, Kiss Tamás, Komáromi Tibor, Decker Attila és Decker Ádám is.

Mint elhangzott, a rendezvény idén ünnepli 10. születésnapját, a Budapesti Nagy Sportágválasztó először 2007. szeptember 22-én nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, akik akkor 20 sportággal ismerkedhettek meg. Azóta hatalmas fejlődés történt, hiszen a kétnapos esemény látogatói létszáma mára 20 ezer főre emelkedett.

Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány elnöke emlékeztetett arra, hogy az első sportágválasztónak a népszerű Koló is aktív résztvevője volt, s élménybeszámolója felejthetetlen volt annak a 300 látogatónak, akik végighallgatták . Kiemelte: a kitűnő kenusra emlékezve a hétvégi rendezvényen meg lehet tekinteni a „Kolonics, a sportlegenda” című kiállítást, amely eddig az ország 18 különböző pontján volt látható.

Kun Zoltán bejelentette, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. Sportágválasztó kicsiknek és nagyoknak címmel egy olyan különleges kiadványt jelentet meg, amely 260 oldalon 90 sportágat mutat be az olvasóknak. A bookazine öt fő kérdésre – mit sportoljak, hol sportoljak, mikor sportoljak, milyen felszerelés kell hozzá és az mennyibe kerül? – ad választ, s először a sportágválasztón lesz megvásárolható.

Kopcsik Laura és Nádor Gábor sportolók a Budapesti Nagy Sportágválasztón választottak sportágat és azóta kiemelkedő eredményeket értek el. A sajtótájékoztatón beszámoltak a rendezvény pozitív hatásairól, sportágválasztásuk élményeiről, és természetesen a sikereikről is kaphatunk összegzést.

A rendezvényen a 115 sportág a Kolonics György Alapítvány kiállítása és a Sportágválasztó 2017 Bookazine magazin debütálása mellett a kiállítók aktivitásaival is találkozhatnak a látogatók.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Nagy Sportágválasztó: 115 sportágat lehet kipróbálni”



Szóljon hozzá!

*



Archívum

Hirdetés