Megnéztük. Lenyűgöző, 50 m magas, 110 m széles szobor volt. Ádám és Éva bűnbeesését ábrázolta az alábbi mementóval:
Ember, vigyázz, nehogy megismételje a történelem önmagát!
– Sokatmondó alkotás. Nem véletlenül állíthatták a város legmagasabb pontjára.
– Igen. Sajnos mi, emberek hajlamosak vagyunk feledni. Pedig ha mást el is felejtünk, ezt az egy képet örökre be kell vésnünk a fejünkbe, mert ha másodszor is bűnbe esünk, a történelem valóban megismétli önmagát, és utána nincs többé bocsánat, sem feltámadás, csak űr, por, gáz, jég. Egy ideig, aztán az sem lesz, és minden beleolvad a semmibe.
– Kísérteties vízió! – futott át a hideg a hátamon. – Még az a szerencse, hogy nekünk már nem kell tartanunk a Sátántól, merthogy itt nem is ismerik.
– Itt nem, de attól még létezhet odakünn, és ami nem rághat meg belülről, megtámadhat kívülről. Lassan, alattomosan, mint a nyű a cseresznyét, ha nem védekezünk ellene.
– Aha, pedzem már: erre találtátok ki a védőpajzsot. Briliáns. Hát ezért nem juthattam egyszer sem a városba.
– Többek közt, meg persze azért sem, mert ehhez meg kellett halnod előbb, kisfiam.
– Igaz, bocsánat. Nem is értem, miért hihettem, hogy angyalok vigyáznak az Édenre.
– Mert így is volt. Valamikor, Ádám és Éva idején, de amint az épületek, autók stb. bizonyítják, mi is modernizálódunk, fejlődünk.
– Egy szó mint száz kiválasztott nép vagytok, vagyis most már én is, ugyebár, és akár egy univerzális fekete lyuk, akár a sötét anyag, illetve energia akarja elnyelni a világot, mi Istennel és Jézussal minden katasztrófát túlélünk.
– Netalán kételkedsz benne?
– Isten őrizz, bár ha jobban belegondolok…
– Folytasd csak, ne állj meg! – biztatott édesapám. – Nálunk mindenki szabadon kommentálhat. Persze a megfelelő stílusban. Ez itt az Új Éden, nem a letűnt korok parlamentje vagy Facebookja, ahol a szólásszabadság jegyében nyugodtan bemocskolhattak akárkit.
– Facebook? Parlament? Azok micsodák? Bevallom, nem a történelem a legerősebb oldalam.
– Csupa óság, tárgytalan, inkább azt bökd ki, mi nyomja megint a begyedet!
– Kérlek. Engem az nyugtalanít, miért nem halhatok meg, ha akarok.
– Mi, meg akarsz halni? – hűlt el az édesapám.
– Egyelőre nem, de időtlen időkig élni sem semmi, így akár az is megeshet, hogy úgy tíz, százmillió év múlva megunom az életem.
– Te? Itt? Egy ilyen tündérvilágban?
– Miért, ezt nem lehet megunni? Nem, apa, nem, én akkor örülnék igazán, ha meg is halhatnék, ha akarok, mert szép, szép dolog az örökkévalóság, de csak, ha bármikor véget vethetek neki, ha úgy tetszik. És ez, ugye, nagy különbség.
– Nagy. Azért be kell vallanom, még sosem találkoztam olyan emberrel, aki ne örült volna annak, hogy fügét mutathat a halálnak.
– Én is, megnyugtatlak, én is örülök, amennyiben az én akaratom is érvényesül. Eh, akarat. Már megint milyen hülyeségeket beszélek! – bizonytalanodtam el egy pillanatra. – Mit számít az én akaratom szemben az isteni és természeti törvényekkel, jóllehet mindnyájunknak szabad akaratot adott az Úristen.
– Pontosabban szabad választási lehetőséget, amivel Ádám és Éva élt a világon először. Hogy milyen eredménnyel, láthattuk. De az emberiség tanult a leckéből, és remélhetőleg soha többé nem kíván meg olyasmit, amit eltiltottak előle.
– Hát erről a fáról biztos nem – mutattam a gigantikus szoborra. – Más tilos vágya pedig senkinek sincs, gondolom.
– Nincs.
– Akkor a szobor mottója miatt sem kell izgulnunk, miszerint vigyázzunk, nehogy megismételje a történelem önmagát.
– Jelenleg nincs, azért nem áll vigyázni, úgyhogy nem árt, ha a Biblia mindig ott van a fejünkben. Félreértés ne essék, ez nem jelenti azt, hogy minden más tudást, hitet mellőzzünk. Ellenkezőleg: minél érdeklődőbbek vagyunk, annál jobban becsül bennünket az Úristen.
– Ámen, így legyen. Köszönöm a tájékoztatást. Bízom benne, hogy hamar megtalálom helyemet ebben a csodálatos világban. Csak az űrhajónkat meg a robotjaimat sajnálom. Van közöttük egy, az Egyeske. Őt különösen sajnálom, és sokat adnék azért, ha ide is magammal hozhatnám – elevenedtek meg képzeletemben az odakünn rekedt robotok. – Talán szólhatnál néhány szót érdekemben az Atyánál. Róla jut eszembe! Megjelenik-e néha-néha közöttünk, tart-e félfogadást, nyilatkozik a rádióban, tévében? Miután annyiszor imádkoztam hozzá, most örömest megismerkednék vele személyesen is, ha lehetne.
– Én is, csakhogy nem lehet. Az Atya székhelye a mennyország, Krisztus, az angyalok és szentek birodalma. Onnan, szent lelke kiterjesztésével felügyeli az Édent, mennyet és az egész univerzumot.
(Következő rész: jövő vasárnap)
Hozzászólások