A tegnap szigete az a fajta könyv, ami egy pillanat alatt beszippantja az olvasót, magával ragadó és izgalmas, már-már érzéki. Azonban hamar kiderül az is, hogy nem egy könnyen átlátható világba kerülünk, nem egy kiszámítható és letisztult sakktáblára, ahol egyértelműen elkülönülnek az oldalak, a hősök és azt fel kellene dolgoznunk és rendszerbe kellene állítanunk: antihősök, a szimpatikus és antipatikus karakterek.
Nem, ez a mű olyan, mint egy ismeretlen, kiszámíthatatlan és fülledt dzsungel. Mint az a mesevilág, ami a hajóban található, a színes madaraival, ismeretlen gyümölcseivel és furcsa növényeivel. Olvasás közben egyre mélyebbre merülünk el ebben a kiszámíthatatlan univerzumban vagy univerzumokban, amennyiben Platón és Arisztotelész egyvilág nézete helyett a Leukipposz- és Démokritosz-féle többvilág elméletet részesítjük előnyben.[1] Ahogy Roberto érzékeit folyamatosan leterhelik az új élmények és tapasztalások, úgy taglóz le minket is a számtalan információ és álinformáció.
De a regény hömpölygése és áradása, özönlő és sodró lendülete mellett alig van időnk merengeni. Először ingaként lengünk a Daphné és Casale ostroma között, térben és időben is hatalmas távolságokat bejárva, és közben folyamatosan dúsul a történet (tornyosul, omlik, ahogy a költő mondja), új szálak nyílnak, és tűnnek el, hogy száz oldallal később újra felbukkanjanak. A főszálak mellett Eco rengeteg érdekességgel színesíti az elbeszélést: a korszakra jellemző politikai, filozófiai és vallási események és nézetek ütköztetése mellett földrajzi, biológiai, művészeti etc. kérdések is terítékre kerülnek. A szerelem problematikája ugyanúgy helyet kap a kötetben, mint például egy hosszas értekezés arról, hogy mit jelképezhet a galamb (ld. 320-31. o.).
Az egyik jelző, idea, ha úgy tetszik, ami motívumként vonul végig a regényen, az örvény. Hisz minden mozog, minden kering valami nagyobb körül, és minden körül keringenek kisebb dolgok. Vagy minden létező ugyanúgy magába foglal nála kisebbeket, ahogy ő is része nálánál hatalmasabbaknak. Nézőpont és világnézet kérdése, Roberto és Caspar atya legalábbis heves vitába bonyolódnak e tárgyban (is), és egyik sem tudja meggyőzni a másikat saját igazáról. Bár Roberto nem is biztos a sajátjában, az ő gondolatai is körbe-körbe járnak, örvénylenek Ferrato, az Úrnő, a Sziget és a különböző filozofikus kérdések körül, újra és újra… Elméjében a világ fraktálszerűen épül fel, ha ráközelítünk egy részre, azt vesszük észre, hogy újfent egy korábban már megfigyelt struktúra ismétlődik meg, kisebb eltérésekkel. Minden mindennel összefügg, egymásra épül. Nem csoda, ha Roberto egy idő után elveszíti józan eszét, és az olvasó lába alól is kifut a talaj.
(Természetesen aközött, hogy a főhős egyszer hatszög alakú örvényeket említ (ld. 299. o.), és aközött, hogy 2007-ben a Cassini űrszonda egy megmagyarázhatatlan hatszög (!) alakban örvénylő felhőalakzatot fotózott a Szaturnusz északi sarkvidékén,[2] nem lehet semmi összefüggés. Ahogy az is pusztán a véletlennek köszönhető, hogy Szaturnusz a görög Kronosz megfelelője, és így az Idő időtlen istene. Arról pedig, hogy Giovanni Domenico Cassini, olasz származású francia csillagász, akiről a szondát elnevezték Roberto kortársa volt, már tényleg szó se essék!)
De térjünk vissza a regényre! Ismerős lehet a felépítése, a kifejezésmódja több szempontból is. A rengeteg történetszál, az önmagukba visszatérő formák, a hatalmas jelzőgazdagság és a túlburjánzó mondatszerkezet, a barokkosan burukkoló bíbor galambokról nem is beszélve, mind egyértelműen megmutatják, hogy Eco stílusban is meg akarta idézni regényének korszakát. Nem hamisítatlan, hanem szándékosan hamisított barokk regényt kapunk, számtalan kikacsintással az olvasó felé, csak győzzük észrevenni ezeket. (Nota bene: A „barokk” szó eredete a portugál „barocco” (szabálytalan alakú kagyló, gyöngy) szóra vezethető vissza, de később a klasszicista kritikusai már bizarrnak, nyakatekertnek tartották. Vö.: 469. o.)
Alább kiemeltem néhány idézetet egy interneten is könnyedén hozzáférhető művészettörténeti lexikonból.
„Az antik nagyepika mellett a középkori lovagi epika is megjelenik a barokkban. Ennek népszerűsége nem szűnik a századok során, és amint a lovagi epika függetlenedik a mondai alapoktól, amint a fantázia szabad játékának ad lehetőséget, amint valószerűtlen lesz, és fiktív csodás eseménysor alkotja, akkor alakul át a középkori lovagregény barokk műfajjá.” […]
„Német területen a barokk misztikus költészet kevés figyelemre méltó művet terem. A jezsuiták kulturális szerepe azonban itt kivételesen nagy: erőteljesen szorgalmazzák az iskolai színjátszást, az erkölcsnemesítés eszközeként, egyelőre még latin nyelvű darabokkal.” […]
„Franciaországban a barokk irodalom időszaka mindössze néhány évtized (kb. 1620—1660), mert itt a klasszicizmus már nagyon korán jelentkezik. Lényege: a (nyelvi) szellemesség, a finomkodás, a barokkos szertelenség. […] A francia kultúra egyik centruma a század közepén — a királyi palota mellett — egy irodalmi szalon: a Marquise de Rambouillet. A francia Akadémia 1634-ben létesül, alapítója Richelieu bíboros, célkitűzése szerint a nyelv művelésére. A támogatott műfaj ekkor a heroikus regény, ennek témája az udvari szerelem, nagylelkű érzelmekkel.” […]
„Angol barokk költő John Donne (1572—1631): verseit képzuhatagok és halálkultusz jellemzi.”[3]
Megfigyelhető, hogy a regényben sorra visszaköszönnek a megjelölt elemek: Casale ostroma, különös tekintettel Roberto apjának vitézségére a lovagregények hangulatát idézi meg. Richelieu személyesen is megjelenik a könyvben, és a szó-, illetve kardpárbajok, valamint a plátói szerelem a heroikus regények ismérvei. Az angol barokkra jellemző tematikát legtisztábban a 36. fejezet mutatja be, míg Caspar atya német jezsuitaként prédikál, és tudósként gondolkodik.
Különösen szórakoztató, és mutatja Umberto Eco finom humorát, hogy az egyik másodlagos, legalábbis első ránézésre annak tűnő történetszál, Ferrante története, melyet Roberto eszel ki és ír meg, egy igazi pikareszk-regény, melynek „csavargó” főhőse számtalan izgalmas kalandba keveredik. Ez a regény a regényben tulajdonképpen egy sokkal epikusabb történetet mutat be az „anyaregénynél”, és főhőse is jóval életrevalóbb Robertonál. Nem csoda, hogy ő is sokszor szeretne inkább Ferrante lenni, mint önmaga.
Mellesleg az sem dönthető el egyértelműen, hogy az ikertestvér valóban kitalált-e. A mű legelején ugyanis Eco elülteti bennük a kétség magvait azzal kapcsolatban, hogy talán létezik a Másik (ld. 26. o.), hogy végig ott legyen bennünk a bizonytalanság ezzel kapcsolatban. De, ha már itt tartunk, létezik-e az Úrnő igazából, vagy ő is csak Roberto képzeletének szüleménye? Önmaga női alakja, akinek a szerelmes leveleit és verseit írja (és nem mutat meg soha). Kibe szerelmes Roberto vajon? Liliába, önmagába, vagy a szerelembe magába? (Vö.: 11. o.) – e kérdésekre minden egyes olvasónak magának kell választ találnia.
De valójában nem ezek az igazi kérdések, hanem az, hogy vajon micsoda ez a regény, miért írta meg Eco?
Nyilván erre is többféle válasz adható, akár egyidejűleg is, más és más szinten értelmezve a kérdést és a művet. Az egyik, legalábbis saját olvasatomban: ami történt megtörtént. A múlt nem megváltoztatható, akár átlépünk a mából a tegnapba a Dátumválasztó vonalon keresztül, akár nem. Éljünk a mában! („Vigyázz a jelenre, mert a jelenből múlt lesz, és a múlt megölheti a jövődet.” – John Connor)
A másik lényeges tanulság, ami felsejlett számomra a regény elolvasása után, hogy Eco maga is remekül szórakozhatott írás közben. A kikacsintások, utalások a világtörténelem különböző műveire (köztük olykor a saját írásaira is, ld. 231. o.), eszmeáramlataira, gondolkodóira… Mintha csak kihívta volna az olvasót egy elmepárbajra: nézd, mennyi mindent tudok, Te hányra ismersz rá?
Persze, lehet nincs igazam, de én végig azt éreztem olvasás közben, hogy az író mosolyogva figyeli, hogyan küszködök.
[1] Ezen elméletek részletes, bár kissé amatőr összefoglalóját ld.: Hegedüs András: Földönkívüliek In: Kagylókürt 46., 2007., 24-30.
[2] Vö.: http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20070330furcsa.html
[3] http://enciklopedia.fazekas.hu/irodalom/Barokk-vilag.htm
Hozzászólások