Kameránkat a szellőztető lyuk nyílásához rögzítjük, eléggé lazán, hogy aztán irányítani lehessen a szoba bármely sarka felé. Ezt még időben elvégezzük, amíg a Gyermek (öt-hatéves kislány) alszik, hogy ne fogjon gyanút. Körülbelül húsz perc múlva a Gyermek halkan felnyüszít, felpúposítja fenekét a takaró alatt, miközben fejét teljesen betakarja. Pár percig így ül mozdulatlan, aztán hasára ejti magát, csöndesen piheg ágya mellett, lelógó karokkal. Azt lehetne hinni, hogy ismét elaludt, de hirtelen félredobja a takarót (látjuk, hogy csak bugyiban aludt), s olyan céltudatosan siet a fürdő felé, mint akit odaszólítottak. Kameránkat a fürdőszoba felé irányítjuk, de csak félig becsukott ajtót és halk csorgatást rögzítünk. Valószínű, nem mosakszik, sem fogat nem most, mert a csorgatás megszünte után rögtön megjelenik, s most már becsukja maga mögött az ajtót. Elmasírozik az asztalig, és mindent megszagol, mint egy kis állat. Közelebbi felvételt készítünk: a tányéron négy szelet sonkaszalámi, néhány becsomagolt, háromszögű túródarab, paradicsom, negyedliteres porceláncsésze (nem látni, mi van benne!). A Gyermek rögtön észreveszi, hogy nincs kenyér az asztalon. Fél kézzel veszi ki a kredencből, a másikkal hozza a kést. Ügyetlenül vág magának egy szeletet, aztán úgy, bugyiban, nekifog enni. Látszólag nem köti le ez a foglalatosság, mert csak unottan majszol, közben jártatja körbe a tekintetét. Aztán mintha hirtelen eszébe jutna valami, mindent otthagy az asztalon, és egy háromfiókos szekrényhez lép. Kihúzza a legalsó fiókot, mindenféle mütyűrt szed elő egy zacskóból. A padlón sorbaállítja őket. Valószínű, nem tetszik neki ez az első sorrend, még néhányszor átrendezi a játékokat. Aztán figyelmesen vizsgálódik, mintha számolná őket. Végül halomba söpri az egészet, visszateszi a zacskóba, majd a fiókba. Térden állva húzza ki a következő fiókot. Rózsaszínű női bugyit és fekete melltartót vesz ki, lobogtatva nézegeti őket. Később feláll és felpróbálja a ruhadarabokat. Főleg a melltartó idétlenül lötyög vézna testén. Fenekét kidüllesztve a rózsaszín csipkebugyiban, manökenjárást utánozva megy el a ruhásszekrényig. Válogatás nélkül vesz ki egy lila, erősen kivágott estélyi ruhát, és anyja magassarkú fehér szandálját. Aztán a hátramaradó cipősarokkal – nagyokat koppintva – elcsoszog a tükörig. A ruhát mindkét kezével felgyűri kétoldalt, de még így is akadályozza a járásban.
Körülpásztázzuk gépünkkel a szobát: asztalon a szétpiszkolt reggeli maradványai, arrébb a szétdúlt ágy, a ruhásszekrény kitárt ajtaja, néhány szétszórt női cipő a padlón. A Gyermeket látszólag nem zavarja a felfordulás. Kihúzza a tükrös szekrényke fiókját, száj- és szempillafestéket vesz elő, nagy igyekezettel mázolni kezdi magát. Aztán haját jobb oldalt fényes csattal magasan feltűzi, a másik felét felborzolja, és ráhúzza a bal szemére. Féloldalasan úgy néz most vissza magára a szeme sarkából, mint ahogyan a filmekben látta. Egy pillanatig csak az arcát filmezzük: szétmaszatolt, epervörös ajkaival, vastagon bekent szempilláival, sötétre árnyékolt szemével olyan, mint egy kezdő bohóc. Szemében a női kacérság villanását még nem lehet felfedezni. Látszik, hogy még csak mozdulatokat utánoz, tiltott tárgyakat próbál ki, ettől egészen felvillanyozódik. A nyitott fiókból két cigarettát és öngyújtót vesz elő. Fellobbantja a lángot, de csak mímeli a rágyújtást, rúzsos ajkai közt ügyetlenül billegetve a cigarettát. Porcelán kistányért vesz elő, nekitámasztja a rúzsos cigarettát, s vele szemben ugyanúgy állítja be a másikat. Olyan a jelenet, mintha a Gyermek gondolatban két cigaretta párbeszédét játszaná. Később a rúzsos cigarettát megpöcköli, mintha hamut verne le róla; hirtelen felcsap szándékosan érdesített hangja:
– Csak meg ne bánd egyszer ezt a sok disznóságot! Egy szép napon mindent kipucolok a házból, és úgy hagylak itt, mint az ujjamat.
A Gyermek a szabadon maradt mutatóujját úgy szúrja a levegőbe, mint kifent kést. Most már igazi harag villámlik szemében. Olyan dühödten sipítozik, mintha szemtől szembe állna a kiutált alakkal:
– A gyereket is elviszem, úgy tudd meg! Egy ilyen rehány alaknak nem való gyerek, hiszen azt sem tudod hány éves.
Az utolsó mondatot megismétli, de most már a rehányt trehányra javítja. Utána leteszi kezéből a cigarettát, és kilép a fehér szandálból. Már nem jár kidüllesztett fenékkel, egészen gyerekesen caplat el az ágyig, ott felhuppan a paplan tetejére. Sokáig ül itt lehorgasztott fejjel. Sír vagy csak gondolkozik. Végül ismét asztalhoz ül, és lassan enni kezd. A túróval még jobban elkeni arcán a festéket, de látszik, hogy már rég megfeledkezett a bohóckodásról. Arcán, most először, csak a felnőtteknél észrevehető szigor jelenik meg, valami asszonyi gond árnya. Minden morzsát felszedeget az asztalról.
Hozzászólások