Térköves udvar. A nyírfa az égbe nyúl.
Ablak lehet vagy csillag? Sárga fénye gyúl.
Az est lassan beszövi végtelenjeit,
mit sem tudnak egymásról nadír és zenit.
Aztán mintha a horizonton lépne túl,
sóhajként átsiklik egy hosszú, fehér húr.
Talán üstökös húzza jeges köveit,
és azok kigyulladt csóvaként követik?
Az őszi estet is megérinti a vágy.
A teraszon lendül egyet a hintaágy
elmélázva tán azon, hogy miért üres.
A kertben a vén diófa is bólogat,
a kardvirág lekéste már a bókokat,
de szomjazza még patak vízét a füzes.
Hozzászólások