Lenkey István | Hazai tájak – hazai emberek

Kultúra, művészet

Hazai tájak – hazai emberek

Hazai tájak – hazai emberek címmel rendezett kiállításon mutatkozott be Mohácson a Filmszínház nagy kiállítótermében Repity Aranka (akiről már korábban szóltunk lapunk hasábjain).

A kiállításon mintegy félszáz olaj, akvarell, kréta- és ceruzarajzot láthattak az érdeklődők.

Repity Aranka: Nagypartos

A Hazai tájak című részben Gönyűtől Mohácsig, Gömörországtól a Körös partig és a Holt Tiszáig, Diósgyőrig, Sárospatakig olyan alkotások kelnek életre, ahol Repity Aranka fényképezőgéppel a kezében az elmúlt évtizedekben megfordult és ott a táj hangulata, az épületek szépsége megragadta. Ezekből a fotókból születtek újjá az emlékek és lettek művészi alkotássá az utóbbi három-négy évben. Magától értetődő, hogy a legtöbb művön Mohács, a mohácsi sziget, az itteni szőlőhegy és erdők, e Duna és árterei szólítják meg a látogatót és váltanak ki belőlük számtalan szép és lelkesítő emléket. Az alkotó most sem tagadta meg önmagát: csoda szép virág ábrázolásaiból is bemutatott néhány darabot. Ezek közül egyik sem jelent meg a 2015-ben kiadott Tompa Mihály: Virágregék című versfüzér 38 akvarellel készült virágai között és éppen ezért az újdonság erejével hatott az alkotó virágos kertje.

Hazai emberek címmel többnyire mohácsiakról készített krétarajzai kerültek bemutatásra. E portrékon az ábrázolt személy hiteles valósága mellett a legjellegzetesebb és legkifejezőbb vonásai kerültek előtérbe. A szemlélődő, de az életet szerető „Hegyi ember”, vagy a magányosan, de nem megkeseredve, a présháza falai között élő „Remete” olyan figurái a mohácsi életnek, akiket a látogatók élvezettel fedeztek fel. Gyermek portrék mellett az életútját már jócskán megjáró „Fejkendős asszony” és az „Idős hölgy” a sokat tapasztalt és a sokat megélt ember lelki derűjével néz ránk a kiállításon.

Végül nem szabad kihagynom azt a két alkotást sem, melyet közel fél évszázada készített a pécsi Művészeti Gimnázium tanulójaként Bizse János mester kezei alatt, s melyekben már benne van a művészi alázat mellett a precíz, pontos megfigyelésen túl a technikai ismeretek birtoklásának és azok jól használásának minden készsége, képessége („Pécsi képek”).

Repity Aranka e mostani kiállítása annak bizonysága, hogy a Sors az embert bármerre sodorhatja, de a kora ifjúságában kapott indíttatás (természet és növény ismeret és szeretet), a szakmai megalapozás (Kolbe Mihálytól és a Művészeti Gimnázium tanáraitól) és természetesen a folyamatos érdeklődés (szakkönyvek tanulmányozása, kiállítások látogatása) az évek múltával is tud maradandó élményt nyújtani nemcsak az alkotónak, hanem a tárlatlátogatóknak is. – Köszönjük ezt az élményt.

(A kiállítás megnyitóján, 2017. szeptember 1-jén Köveskuti Péter a Junior Art Alapítvány kuratóriumának elnöke mondott bevezetőt.)

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Hazai tájak – hazai emberek”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés