Lám, kis szempillantás s eltűnik a nyár,
halványzöld nyomot hagy csöpp papírlapon,
nyirkos reggel hűvös szélruhában jár,
s már az ősz csoszog egy fáradt sóhajon.
Most még dédelgeti bíbor levelét,
nehéz búcsú ez, tán lehetetlen is,
díszes ködmönt fércel égi lelemény
és ím, tovalibben, messze száll megint.
Vézna karja int, már mind pucér a gally,
lomhán bíbelődve napsütés mereng
és az avarszőnyeg mindent eltakar,
mitől egész nyáron ékesség e kert.
Bár, fáj elköszönni, mindez hozzád nőtt,
mégis szívrepesve várd az érkezőt…
Hozzászólások