Hetedhéthatár | Újra rajzfilmek kavalkádja

Kultúra, művészet

Újra rajzfilmek kavalkádja

5. Országos Rajzfilmünnep – 2017. november 3-5.

Ki ne emlékezne a Magyar népmesék sorozat főcímdalára, amit esténként együtt fütyültünk a kismadárral, a Fürge rókalábak kezdetű rajzfilm slágerre, vagy az „MZ per X, MZ per X jelentkezz!” hívó mondatra? Még sok más kedves emlék juthat eszünkbe a több mint száz éves magyar animáció történetéből.

A 15 éves KEDD Animációs Stúdió nagy rajzfilmfelfordulást szervez november első hétvégéjén. Támogató partnerei segítségével olyan gazdag rajzfilm kínálatot gyűjtött össze és ajánlott fel az országban fellelhető, családi és gyerekprogramok szervezésében aktív helyszíneknek, melyből egy színes, programokkal teli, rajzfilmvetítésekkel egybekötött hétvégét rendezhetnek az intézmények a környéken élőknek. A programsorozatot öt éve nevezték el Rajzfilmünnepnek, mely egynapos rendezvényből, immáron egész hétvégéssé nőtte ki magát. Az 5. Országos Rajzfilmünnep fővédnöke Bartos Erika, Pro Familiis-díjas, számos egyéb elismerése mellett a 2017-es Év Gyerekkönyve Díjat is elnyerő meseíró, többek között a nagysikerű rajzfilmsorozat, a Bogyó és Babóca írója és rajzolója.

A klasszikus magyar rajzfilm aranykorát fémjelző alkotók mellé, mint Macskássy Gyula, Dargay Attila, Ternovszky Béla vagy Jankovics Marcell, kezdenek felsorakozni olyan fiatal, kortárs magyar alkotók és alkotóműhelyek, melyeknek hála a magyar rajzfilm ismét virágzását éli. 2017-ben három új, magyar gyártású, egész estés animációs film került a mozikba. Erre már hosszú évek óta nem volt példa.

Az országos programsorozathoz idén már több mint 50 város és 60 helyszín csatlakozott. A filmvetítések mellett a helyi szervezők más programokkal is készülnek. Többek között lesz bábjáték, színezés, rajzverseny, tánc- és színházi előadások és még ezernyi más izgalmas program.

 

A Rajzfilmünnep pécsi programjai

Helyszín: Pécsi Animáció Története Kiállítás – Pécs Király u. 9.

 

2017. november 3.

  • 9:00 Összeállítások kortárs animációs sorozatokból
    BOXI mesék 1. évad válogatás
  • 16:00 Összeállítások magyar animációs fesztiválok filmjeiből
    Összeállítások a Primanima Filmfesztivál filmjeiből
    Összeállítás gyerekeknek
  • 18:00 Kortárs egész estés animációs filmek
    Messzi Észak

 

2017. november 4.

  • 10:30 Összeállítások klasszikus magyar animációs mesefilmekből
    Összeállítás klasszikus mesesorozatokból I.
    Vizipók-csodapók
  • 14:30 Összeállítások kortárs magyar animációs műhelyek filmjeiből
    Összeállítás a Metropolitan Egyetem animációs tanszékének vizsga- és diplomafilmjeiből.
    Összeállítások magyar animációs fesztiválok filmjeiből
    Összeállítás gyerekeknek a KAFF (Kecskeméti Animációs FilmFesztivál) 2017-es díjnyertes filmjeiből.
  • 18:00 Kortárs egész estés animációs filmek
    Egy Kupac Kufli

 

2017. november 5.

  • 10:30 Összeállítások magyar animációs fesztiválok filmjeiből
    Összeállítás gyerekeknek a KAFF (Kecskeméti Animációs FilmFesztivál) 2017-es díjnyertes filmjeiből
    Összeállítások kortárs animációs sorozatokból
    BOXI mesék 1. évad válogatás
  • 14:30 Összeállítások kortárs magyar animációs műhelyek filmjeiből
    Összeállítás a Metropolitan Egyetem animációs tanszékének vizsga- és diplomafilmjeiből
  • 16:00 Összeállítások klasszikus magyar animációs mesefilmekből
    A magyar mese kincsei a Kecskeméti Animációs stúdió megjelenítésében
    Mesék Mátyás királyról

 

Mindhárom nap folyamán:

Total Art Egyesület nyitott műhely – animációkészítés mindenkinek!

  • A zootróp (forgó dob) foglalkozáson mindenki elkészítheti saját, 12 képkockából álló rajz-sorozatát, amit a különlegesen kialakított fekete dob belsejébe helyezve, majd azt megpörgetve életre kelthet! Témák lehetnek: labdapattogás, változó arckifejezések, kinyíló virág, vágtató ló és bármi a világon, ami mozog és megrajzolható!
  • A stoptrükk technikával tárgyakat, figurákat, papírból kivágott formákat lehet megmozgatni. Az előre elkészített hátterek közül válogatva, vagy akár a helyszínen kialakított egyedi hátterünk elé helyezve a szereplőket mozgásfázisonként lefotózzuk, majd az így elkészült sok-sok felvételt egy számítógépes program segítségével összefűzzük és már készen is van a saját animációs filmünk! Csak a kreativitás szab határt!

 

Információk a fesztiválról:

Honlap: www.rajzfilmunnep.hu
Facebook: www.facebook.com/OrszagosRajzfilmunnep
A pécsi események: https://www.facebook.com/events/1429445020508932

A Rajzfilmünnep azoknak a 14 év alatti gyerekeknek, akik szeretnek rajzolni, pályázatot is hirdet: https://rajzfilmunnep.hu/rajzfilmunnep-rajzban

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Újra rajzfilmek kavalkádja”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés

Legutóbbi hozzászólások