Napóleon és Hitler • Hetedhéthatár

Népszerű tudomány

Napóleon és Hitler

Napóleon és Hitler

Mindkét embert hihetetlen becsvágya arra az elhatározásra vitte, hogy megtámadják Oroszországot, illetve a Szovjetuniót. A Grande Armée csapatai 1812. június 24-én, míg a német csapatok 1941. június 22-én támadtak. (Itt a gyönyörű példa Einstein mondására, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből!) Hitler tudhatta volna, hogy az időpont, amit egyébként több ízben is halogatott, már túl késő. A korán beköszöntő őszi esőzések több országnyi területet tettek járhatatlanná a mindent elborító sártenger miatt. Az arcvonal már túllépett a 3000 kilométeren. Az egyre hosszabbodó utánpótlási vonalak, az elfoglalt területek megtartása, az oroszok részéről alkalmazott fölperzselt föld taktikája, a hadseregük fokozódó ellenállása egytől-egyig megnehezítette a németek dolgát.

Ha mindez nem lett volna még elég, korán beköszöntött Tél tábornok is. Az 1940-es évek első felének telei különösen kemények voltak. Annyira, hogy még az őslakosokat is kegyet­lenül megviselték.

Hitler eredetileg óvakodott a kétfrontos háborútól. Meglepő módon éppen kezdeti sikerei, másrészt az angliai csata sikertelensége hajszolták bele a Szovjetunió megtámadásába. Ezt következetesen végigvitte, bár tábornokai óva intették.

Az eddig elmondottak mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a vereség elkerülhetetlen legyen. Hiába volt a Wermacht a világ legnagyobb és legkorszerűbb hadserege, a legképzettebb tábornoki karral, ha a karmesteri pálcát egy botfülű dilettáns tartotta a kezében.

 

Adolf Hitler ígérete

1933. január 30-án, a kancellári beiktatásán Hitler azt mondta: Adjatok nekem 12 évet, és nem fogtok Németországra rá­ismerni! – Sajnos ez igaz is lett! 1945-ben már nem lehetett ráismerni Németországra, de 1933-ban még senki sem így kép­zelte el Hitler ígéretét.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS