Már sárgán néma a kert,
ernyedten lóg rajta a nyár,
mint szélfútta bokrokon
a megtépázott pókfonál.
A vadrózsák tüskés ágain
megkésett jel, apró üzenet,
vöröslő bogyók izzanak,
lobbantanak parányi tüzeket.
Elpihen a hegy, a kert,
ásóra sem támaszkodik a kéz,
és a teremtés örök csendjében
a szél csak unottan fütyörész.
(Amikor a bohóc felzokog – Hungarovox Kiadó, 2014)
Hozzászólások