Anna nem keresett társat, hiszen évtizedek óta házasságban élt. Első szerelmével, Áronnal házasodtak össze rögtön az érettségi után. Minden olyan egyértelmű és konfliktusmentes volt az életükben, diákszerelem volt az övék, szerették egymást. Jöttek a gyerekek is, egy fiú, egy lány, rendben volt mindig a magánéletük. A másfél szobás lakást nagyobbra cserélték, a kocka Ladát idővel Opelre, és évente egyszer nyaralni mentek a gyerekekkel.
Éppen ez vált Anna számára idővel nehézzé, ez a nagy rend mindenben, a kiszámíthatóság. A kívül-belül megtartott rend, tervszerűség. Soha semmi meglepő, új dolog nem történt velük. A gyermekbetegségek is rendben lezajlottak, nem zavarta meg életüket baleset, vagy súlyos betegség sem. Áron rend- és tisztaságmániás volt, szinte vadászott a lakásban a porszemekre, mindig minden szőnyegnek, díszpárnának mértani pontossággal ugyanoda kellett kerülnie takarítás után, ahol eredetileg voltak.
Anna kissé bohém természetével nehezen tűrte ezt a szinte katonás rendet, de alávetette magát a férje akaratának a béke érdekében. Nem volt ő sem rendetlen, de nem zavarta volna néhány hanyagul ott felejtett levetett ruhadarab, egy félig elolvasott színes magazin, vagy a gyerekek szétszórt játékai sem. Azonban férje rosszalló tekintetétől tartva mindent azonnal elpakolt, rend volt a lakásban, teraszon, sőt még a kertben is. De mindez rengeteg energiát elvett Annától, és ahogy az évek teltek, egyre inkább nehezére esett a megfelelés.
Teltek az évtizedek, s az életük, amelyből lassan kikopott az öröm, fokozatosan elszürkült. Ahogy az asszony olvasta egy cikkben, társas magányban éltek egymás mellett férjével. Már mindketten nyugdíjasok voltak, a gyerekek felnőttek és elköltöztek, sőt megszületett első unokájuk is.
Minden rendben volt velük, rend volt a nagy házban, a teraszon és a kertben, kívül és belül, rend és hatalmas nagy csend. Mindennapjaik azonos forgatókönyv szerint zajlottak. Annának egyre erősebb hiányérzete volt, valami másra vágyott. Nagy beszélgetésekre, kis meglepetésekre, talán még pici romantikára is. Soha nem csalta meg Áront, nem lázadt fel a rend ellen ezen a téren sem. Bármennyire magányos volt is, nem kereste másnál a szerelmet.
Most mégis, a hatvanadik születésnapja után néhány nappal, úgy érezte, hogy az élete nem állhat csak ennyiből, hogy reggel felkel, elvégzi a házimunkákat, várja az esti filmet, ünnepeken a gyerekeket, meg az unokát. Előfordult, hogy napokig nem szóltak egymáshoz Áronnal, csak a „szolgálati közlemények” szintjén érintkeztek. Ez ellen a rend ellen lázadt Anna, amikor elkezdte nézegetni a szolgáltatók hirdetéseit, majd kiválasztotta a számára leginkább előnyöset, és előfizette az internetet.
Férje naponta több órán át nézte a televíziót, minden sportközvetítést és nyomozós sorozatot megnézett. Több adón is követte a hírműsorokat, s olykor hangosan szidta a politikusokat, egyik oldalt sem kímélve. Anna ebben is különbözött férjétől, alig nézett tévét, csak néha egy filmet vagy zenés műsort választott. De az internet az más, barátnői elbeszéléseiből tudta, mekkora szabadságot ad, hogyan segít kitörni a hétköznapok szürkeségéből.
Néhány hét múltán érzékelte magán a változást, úgy érezte, kitárult számára a világ. Már nem sóvárgott a számára elérhetetlen dolgok, helyek iránt, mert a virtualitásban minden szinte kézzel fogható valósággá vált. Bármikor beszélgethetett Ausztráliában élő régi barátnőjével, akit évtizedek óta nem látott. Magdus még disszidensként távozott az országból a nyolcvanas évek elején. De új barátokra, ismerősökre is szert tett a közösségi oldalon, amelyhez csatlakozott. Felfedezte, hogy nagyon sokan vannak, akik hozzá hasonló élethelyzetek börtönébe zárva élnek.
Reggelenként, amikor Áron még aludt, Anna kiszökött a saját kis kuckójába, amit magában csak „lányszobának” hívott. Ott voltak a kézműveskedéshez a kellékei, a számítógépe, és minden, számára nélkülözhetetlen kacat, amelyeket nem tarthatott volna a közös hálószobában, férje rendmániája miatt. Itt egy kicsit rendetlen volt minden, „kupis”, ahogy Anna szokta mondogatni, de a szobának lelke volt, határozottan női lelke. Nem csoda, hogy négyéves unokája, Zoé, ha meglátogatta a mamát, itt szeretett vele kuckózni leginkább.
Néhány hónap múltán Anna már rutinos internethasználó lett, kortárs csoportokhoz csatlakozott, chatelt és szörfözött a világhálón.
Csakhamar megismerte Sándort, a művészeteket kedvelő bádogost. A férfi titulálta így magát, amikor elmagyarázta Annának, hogy ez a kissé lenézett szakma tulajdonképpen művészi tevékenység. Ezt az asszony némiképp viccesnek találta, így indult ismeretségük a virtualitásban.
A művészeteket, de főleg a festészetet kedvelő férfinek mindenről volt véleménye, élénk fantáziájú, néha kicsit szabad szájú beszélgetőpartnernek bizonyult. Majdnem minden reggel és este, amikor Anna időt tudott szakítani rá, chateltek.
Sándornak kertje volt, szőlőt művelt és kukoricát ültetett, állatai voltak, színesen és érdekesen mesélt az életéről. Egy alföldi városban élt a feleségével.
Idővel kiderült, hogy nemcsak a művészeteknek, hanem a női nemnek is nagy rajongója. Csalhatatlan érzékkel fedezte fel magának a magányos középkorú nőket, akikkel senki sem törődött, és megvolt a módszere, hogy magába bolondítsa őket.
Anna sokáig azt hitte, hogy a férfi csak vele beszélget, neki küldi reggelente a virtuális kávét és virágokat, este pedig csak neki mesél, és őt mesélteti. Csodálkozott is kicsit, nem értette, miért épp őrá esett a férfi választása a rengeteg nő közül, akik körülötte forogtak?
Aztán egy napon üzenete érkezett egy számára ismeretlen nőtől, aki megvádolta őt, hogy elcsábította élete nagy szerelmét, Sándort. Anna meglepődött, majd elutasította ezt a képtelen vádat, hiszen ők csak beszélgettek, találkozásról szó sem lehetett kettejük között, nemhogy elcsábításról!
De Aliz, a 73 éves, magányos özvegyasszony kötötte az ebet a karóhoz, és durva stílusban mindennek elmondta Annát, aki nehezen tudta csak megnyugtatni az idős asszonyt. Aliz elárulta neki, hogy komoly tervei vannak Sándorral kapcsolatban, megvallotta azt is, hogy többször utalt már komolyabb pénzösszegeket számára, hogy művészi ambícióit támogassa.
Még ők sem találkoztak, Sándor mindig kitalált valami kifogást, és a tervezett találkozóik előtti napokban lemondta azt. Aliz szerelmes volt, és két kézzel kapaszkodott volna a művészeteket (és a nőket) kedvelő bádogosba.
Anna csalódott volt, és szomorú, ugyanakkor dühös is, mert úgy érezte, rászedték, visszaéltek érzéseivel, kihasználták a magányát. Eldöntötte, hogy a végére jár ennek a fura históriának. Amikor másnap este Sándor megszólította őt, nem tért ki. Látszólag jelentéktelen dolgokról csevegtek, de az asszony már nem érezte köztük a korábbi meghittséget, a férfi eljátszotta a bizalmát. Mégsem tette szóvá Alizt, várt a megfelelő alkalomra.
A következő napokban Sándor eltűnt, nem jelentkezett. Semmilyen formában nem volt jelen a virtuális térben. Alighanem sötét felhők gyülekezhettek a feje felett, a nők, akiket addig szédített, mintha mindannyian akkor ébredtek volna fel. Egymás létezéséről tudomást szerezve mintegy szövetségre léptek egymással.
Jött viszont egy újabb üzenet, egy ismeretlen asszony vonta felelősségre Annát, azzal vádolva, hogy elszerette tőle a kedvesét. Anna már meg sem lepődött, rutinosan válaszolgatott Elzának.
Csaknem két hét elteltével Sándor, a művészeteket, és a nőket kedvelő bádogos egyszer csak előkerült, és, mintha mi sem történt volna, beszélgetést kezdeményezett Annával. Az asszonyban felülkerekedett az önérzet, és fejére olvasta Alizt, Elzát, és a többieket.
Sándor nem rendült meg, hanem cinikus választ adott: Én senkinek sem ígértem örök hűséget! Csak találtam egy rést, és abba betettem a lábamat, aztán minden ajtó kitárult előttem. Mintha mind arra vártatok volna, hogy a hazugságaimmal etesselek benneteket! Csak magadra vess, Anna, ha hittél nekem – fejezte be a férfi, és kilépett a beszélgetésből. Anna még aznap törölte az ismerősei közül.
Néhány hónap múltán már nem tudta volna felidézni beszélgetéseiket, sem pedig a férfi arcvonásait. Virtuális flörtjük elsüllyedt az emlékezet mély kútjában, nyomot sem hagyott maga után.
Az asszony egy este sétálni hívta a férjét. Ő maga is meglepődött, amikor Áron lelkesen igent mondott. Ezek a séták rendszeresekké váltak és egyre nagyobb távolságokat tettek meg együtt. Eleinte csendben ballagtak egymás mellett, majd elindult köztük egy bátortalan beszélgetés, amelyet azóta is folytatnak.
Anna belátta, hogy kalandja a virtualitásban Sándorral inkább csapda volt, mint menedék, s ahogy ezt felismerte, már azt a parányi fájdalmat sem érezte, amelyet a csalódás okozott neki.
Hozzászólások