A titkos szenvedély • Hetedhéthatár

Galéria

A titkos szenvedély

Vivian Maier (1926. február 1. – 2009. április 21.) amerikai amatőr utcai fényképész. Életét szinte teljes homály fedi. Feminista és szókimondó hölgyként ismerték, aki imádta a külföldi filmeket, azonban szerette tartani a két lépés távolságot a magánéletében. New Yorkban született, de gyermekkorának nagy részét Franciaországban töltötte, majd visszatért szülővárosába, ahol gyári munkásként helyezkedett el. 1956-ban Chicagóba költözött, ahol nagyrészt gyermekfelügyelőként dolgozott, jó negyven éven keresztül. Ezen idő alatt több mint százezer fényképet készített az emberekről és a városról, melyeket azonban – valószínűleg – soha, senkinek nem mutatott meg.

New York és Chicago utcáin megörökítette az amerikai városok érdekességeit, ritka pillanatait. Az 1950-es évektől a kilencvenes évekig fényképezett. 1959-ben és 1960-ban világkörüli útra indult egyedül: fotózott Los Angelesben, Manilában, Bangkokban, Sanghaiban, Pekingben, Indiában, Szíriában, Egyiptomban és Olaszországban. Életműve 90%-a előhívott negatívban, több ezer papírmásolatban és számtalan előhívatlan filmtekercsben maradt fenn. Fotói 2007-ig teljesen ismeretlenek voltak. Egy aukciósház árverésén a helyi történész, John Maloof történeti adalékokat keresett Chicago múltjával foglalkozó könyvéhez, így vásárolta meg alig 400 amerikai dollárért a körülbelül harmincezer negatívot tartalmazó dobozt. A képeket elkezdte beszkennelni és az interneten megosztani. Hamar feltűnt neki Maier fotóstehetsége. A kezdeti gyűjtemény után vásárolt további negatívokat, képeket és filmtekercseket az aukciós háztól, és a többi licitálótól is, így gyűjteménye kb. százezer darabosra növekedett. John Maloof elmondása szerint Vivan Maier ismert fotóhagyatékának 90%-a már az ő tulajdonában van.

A fényképekből több könyv (Vivian Maier: Street Photographer; Vivian Maier: Out of the Shadows; Vivian Maier: Self-Portraits; Eye to Eye: Photographs by Vivian Maier) és filmek is készültek (Vivian Maier: Who Took Nanny’s Pictures; Finding Vivian Maier). Maier fotóira hamar felfigyelt a nemzetközi művészközösség is. Világszerte rendezik kiállításait. A Mai Manó Házban 2017. október 5. és 2018. január 7. között megtekinthető kiállítás hetvenöt fekete-fehér és színes fényképet tár a közönség elé. Az alábbiakban ezekből a képekből nyújtunk át egy válogatást. A képek forrása: Mai Manó Ház.

 

Fotó: Vivian Maier: New York, 1953. október 29.
© Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

Fotó: Vivian Maier: Chicagoland, d.n.
© Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

Fotó: Vivian Maier: Cím nélkül, 1978
© Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

Fotó: Vivian Maier: Cím nélkül, 1984
© Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

Fotó: Vivian Maier: Audrey Hepburn a My Fair Lady chicagói premierjén, RKO Palace Színház, 1964. október 23.
© Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

Fotó: Vivian Maier: Cím nélkül, d.n.
© Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

Fotó: Vivian Maier: Önarckép, Chicago környéke, d.n.
© Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

Fotó: Vivian Maier: New York, 1954. szeptember 20.
© Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS