Hetedhéthatár | A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 3. rész

Kultúra, művészet

A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 3. rész

„Édes hazánk, kedves dalunk – Érted élünk, érted halunk!” 

1863-1864: Jelmondat, zászló, számos szereplés

A dalárda újjáalakulásának második évében szintén tisztújítást tartottak, de a főbb tisztségviselőket megerősítették. Az elnök továbbra is Bánffay Simon, a vezető karmester Wachauer Károly maradt. Az évnyitó közgyűlésnek nem is ez volt a maradandó értéke, hanem a jelmondat-választás. A címünkben közölt változatot fogadták el, szerzője Schulcz József ácsmester, műkedvelő költő volt. A jelmondat első megzenésítőjeként pedig  Szigriszt József dallamát jelölték. A végső változat azonban nem az ővé, hanem a későbbi dicsőséges tagjuké, Hoffer Károlyé volt, az ő zenéjével énekelték a további évtizedekben.

Az 1863-as év első külső szereplésének útvonala Eszékre vezetett, ugyanis augusztus 8-9-én tartották az ottani dalárda zászló-avatását. A később oly gyümölcsöző kapcsolat első eredményeként köszönő mondatokat vetettek papírra a Pécsi Dalárda évkönyvébe a zászlóavatás szép emlékeiről.

A Pécsi Dalárda emléktáblája az Apáca utcában, esti fényben

A jelmondat és annak megzenésítése után az egyesületi zászló elkészítésének ügye következett. Wachauer azt javasolta, hogy az 1864. év húsvét előtti időszakában négy vasárnap egy-egy hangversenyt rendezzenek a költségek fedezésére a kor neves pécsi rendezvény-termében, a Fő (a mai Király) utcában, a híres 1846-os Liszt-hangverseny színhelyén. A végső változat szerint ezt egy ismételt hangverseny követte, amelyre azokat tervezték meghívni, akik adakoznak ezen nemes célra, és nevük szerepel az adományozók listáján. A végső összeg 384 forint 10 krajcár és egy aranypénz lett. A tervek szerint a lobogó anyaga fehér selyemszövet lett arany paszománttal, az egyik oldalán a dalos egyesület jelvényét, a másikon a város címerét hímezték. A rúdját is fehérnek képzelték el, aranyozott fém-véggel. A rúdra nemzeti színű szalagot kötöttek fehér selyemből. Egyik oldalára az alakulás éve, a másikra pedig – a kor szokásaként – a zászlóanya neve került. Zászlóanyának a dalárdák a környék egyik tekintélyes hölgyét kérték föl mindig, a pécsiek báró Prandau Stefániát, Majláth György volt országbíró nejét. A terveket a kor neves festőművésze, Weber Xavér Ferenc készítette el.

Az avatásnál kisebb bonyodalom támadt. Először ugyanis Girk György akkori pécsi püspök neve merült föl. A vizitációnál, amikor a zászlóra hímezendő szent nevét kérdezte, Vész Albert titkár Szent István nevét mondta. Persze, amikor kiderült, hogy szent nem lesz rajta, a püspök visszalépett az avatástól, így polgári ünnepség zajlott le. Amikor a legkedvezőbb kivitelezői ajánlat megvalósulásakor a zászlót készen megkapták a fővárosi Oberbauer és Zahn cégtől, elámultak: olyan tekintélyes, nehéz és hosszú volt, hogy a zászlótartónak kijelölt, egyébként szép szál Háj Ede is alig tudta megemelni, meglobogtatni. Pedig szükség lett volna rá, ugyanis minden ünnepi alkalomkor, vendégszerepléskor a rendezvény előtti seregszemlén a dalárda fölvonult, és az élen a zászlótartó haladt a lobogóval. Az avató rendezvénykor nem is tudták bevinni a terembe, az ablakon kellett benyújtani. (Természetesen később segítettek a bajon: Fridrich Vince kárpitos mester, dalárda-tag ezután a rúdját könnyebbre vette, és így már jobban lehetett vinni.)

De ne rohanjunk előre, mivel adósak vagyunk még az 1863. és az 1864. évek történéseivel. Azt bevezetőként el kell mondanunk, hogy az egyesületi évet, illetve a szerepléseket nem a naptári évvel tartották nyilván, hanem ősztől tavaszig számolták.

Az alapszabályban lefektetett alapítási ünnepen, május 1-jén Haydn B-Dúr miséjét szólaltatták meg a székesegyházban a város zenészeivel együtt, 28-án pedig a kor kedvelt helyi kiránduló helyén, az üszögi erdőben rendeztek egy jó hangulatú közös programot. Június 27-én a Czindery-kerti dalest következett, amelyen a helyben akkor állomásozó vértesezred zenekara közreműködött. Az itt tartott hangversenyek pazar külsőségek mellett zajlottak le, fényes kivilágítással, hat-hat férfi- és zenekari műsorszámmal. Július 4-én és 5-én a kor egyik kedvelt volt operacsillaga, Hollósy Kornélia lett a vendégművész a hangversenyen, augusztusban pedig ismét Eszék következett. A kórus egyházi zenei kötődését mutatja, hogy az augusztusi Szent István-napon a Lyceum-templomban misét énekeltek.

Az őszt a Tettyén rendezett népünepélyen kezdték az alföldi ínségesek javára történő szerepléssel, novemberben pedig a Hattyú-teremben ismét alapszabály-szerű hangverseny következett. Karácsony előtt, december 21-én ismét az alföldi ínségeseknek gyűjtöttek szereplésükkor, amely egy újabb pozitív vonását mutatja az együttesnek: az elesettekről való gondoskodást. A szokásos Szilveszter-esti mulatságot persze most sem hagyták ki.

Az 1864. évi működésüket a február 9-én megtartott alapszabály-szerű dalesttel kezdték, majd március 23-án és a 25-én a Húsvét előtti miséken közreműködtek. Áprilisban került sor arra a hangversenyre, amelyet a hivatalos zászlójukra adakozók javára rendeztek. Az egyesületi évet az április 23-án megtartott alapszabály-szerű dalesttel zárták. És ezzel még nem volt vége a dalárda szerepléseinek, ugyanis ezeken felül még 15 olyan zene-estélyen közreműködtek, amelyeket tagjaik egy-egy kisebb csoportja rendezett, illetve közreműködött ének- vagy zeneszámokkal, a helyszín pedig az Oertzen-ház színházterme volt a Mária  utcában.

Vegyük sorra most az előadott műveket is. A statisztikák azt mutatták, hogy ebben a két évben 50 négy szólamú férfikari művet szólaltattak meg, közülük 30-at ekkor tanultak be, ezen felül még a kamara-hangversenyeken 9 Beethoven-mű szintén a repertoárukat gyarapította. Az 5 Mozart-mű közül megemlítendő volt a g-moll szimfónia és a Don Juan-nyitány. Mendelssohn szintén 5 művel szerepelt, köztük a Hebridák- és a Szent Iván-éji nyitány  és az e-moll koncert. Igényességüket mutatta, hogy ezen felül még nem kisebb zeneszerzőktől énekeltek, mint Bach, Beriot, Gounod, Haydn, Meyerbeer, Schumann, Vieuxtemps, Weber, őhozzájuk csatlakoztak Joachim József művei is.

Természetesen számos férfi és női énekes szerepelt még egy vagy több alkalommal, és a Császári és Királyi 10. Vértesezred zenekarát feltétlenül rögzítenünk kell a társak között, amelynek karmestere akkor Reisner Nándor volt, akit később a pécsiek a városi zenekar élén láttak viszont. Reisner Nándor személyével annyira meg volt elégedve a választmány, hogy 1864-ben egy díszes ezüst-serleget adományozott neki. A dalegylet évkönyvet is kiadott, amelyben így summáztak: „Egyletünk nemcsak azt bizonyította be, hogy van életereje, de azon reményre is jogosít, miszerént hivatva van, egykor a magyar dalegyletek közt első helyet elfoglalni. Múltunk legerősebb biztosítéka szép jövőnknek.”

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 3. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés