ő az utolsó mindig mindig,
ki utadra ételt készít,
letörli a könnyeidet,
kimossa a zsebkendődet,
nem kérdezi mitől véres.
Elmondhatod bánatodat,
fölöslegesen nem faggat,
vigasztalva megsimogat,
kezed alá szerszámot ad.
Szeretődnek likőrt vegyít,
útitáskádban a szendvics.
Gyámolítja gyermekeit,
önmagára nem hederít.
Kétségeit félreteszi,
önmagában rejtegeti.
Találgathatod naphosszat,
mitől sóhajt olyan sokat,
mely távolba réved szeme,
ugyan mit fürkészhet benne.
Olyan világot lát vajon,
ahol túl lesz a gondokon,
hol megkérdezi valaki
a kávéját hogy szereti,
hány párnát kér az alváshoz,
ajándékból neki jutott?
Békességes az a világ,
egészséges minden virág,
virágnak világa,
világnak virága?
Hozzászólások