Hetedhéthatár | A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 19. rész

Szépirodalom - próza

A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 19. rész

5 Mrd 534

 

A Vezér háza hű mása volt annak a bunkernek, ahol a hírhedt náci életének utolsó hónapjait töltötte. Valószínűleg nosztalgiából építtetett a berlini bunkerhez hasonló erődöt, mert ugyan bizony mi szükség lett volna épp az Édenben ilyen bombabiztos falakra. Vajon a dízelüzemű generátor, a levegőztető- és tisztító berendezés, a dolgozószobája stb. is mind, egy az egyben megvannak?

– Remélem, beenged a Művész úr.

Ez volt Hitler egyik beceneve a seregben, miután észrevették a festészet, zene és irodalom iránti vonzalmát. Fiatalabb éveiben ugyanis maga is írt, rajzolgatott. Elég ügyesen, bár korántsem annyira, hogy a Bécsi Művészeti Akadémiára is felvegyék. Pedig milyen másként alakult volna a világ sorsa, ha megmaradt volna a verseknél, esetleg szerez egy-két operát vagy nem hasal el a felvételi vizsgákon.

Amitől tartottam, nem vált be: a Führer beengedett, és egyáltalán nem tűnt olyan mizantrópnak, mint amilyennek képzeltem. Ellenkezőleg: feltűnően szelíd volt és udvarias, habár elég szűkszavú, akiből szinte harapófogóval kellett kihúzni a szavakat. Lakótársai Paula Hitler, Eva Braun és August Kubizek mindenben idomultak a Vezérhez, és csak akkor nyíltak meg, ha Hitler beleegyezően bólintott.

– Hű, de uncsi figurák! – súgtam oda a faternek. – Ajánlom, húzzunk gyorsan másfelé! Hiszen ezek nemcsak a fészküket, a lelküket is bebetonozták előttünk.

– Bízd csak rám! Majd betöröm én a falaikat – biztosított édesapám, aki már régóta szerette volna jobban megismerni a történelem egyik leghírhedtebb alakját. – Eredeti helyen laksz – mondta Hitlernek. – Betörő- és bombabiztos. Ha jól tudom, itt lőtted főbe magadat.

– De édesapám! – szóltam szemrehányóan apámra. – Ne légy már ilyen… indiszkrét!

– Miért, nem igaz? Vagy az csak a hasonmásod, Gustave Weler volt?

– Ki állítja?

– Konkrétan? Hát azt nem tudom. Maradjunk abban, hogy a… történelem. Igaz, hogy sikerült kiszöknöd a rommá lőtt Berlinből?

– Nahát, milyen jól értesültek egyesek! És? Végül is hol telepedtem le végképpen?

– Brazíliában, és még sokáig, 95 éves korodig sikeres gazdálkodóként ügyködtél egy fazendán[1].

– Ébresztő, testvérek: ez itt a Paradicsom! Nem beszélnétek másról is, mint háborúról, halálról? – komorodott el a szőke, vidám természetű Eva Braun. – Esetleg tekézzünk. Nincs hozzá kedved, Dolfikám?

– Miért ne, és bocsáss meg, amiért ilyen gyászos emlékekkel zavartunk – kapott Hitler az alkalmon, aki imádott tekézni. – Nem-nem, ti maradtok! – parancsolta vissza a kutyáit.

A Führer meglepően jól játszott, és rajtam kívül mindenkit legyőzött.

– Genug: elég! – kezdett repdesni a szeme, amikor többszöri próbálkozás után sem bírt velem. – Hol a csudába tanultál meg így tekézni?

Még egy perc, és felrobban – emlékeztem vissza azokra a filmekre, melyekben szembeszállt vele egy-két politikus, tábornok.

– Hagyd nyerni, különben mindjárt kiteszi a szűrünket! – figyelmeztetett apám titokban.

Hagytam, mire ingerültsége olyan iróniává változott, hogy majdnem szétpukkantam mérgemben.

– Brávó, éljen! – tapsolt neki édesapám. – Ezt csinálja utánad valaki. Ember legyen a talpán, aki legyőz téged tekében. Már csak arra lennék kíváncsi, milyenek a rajzaid – nézett várakozóan a mesterre.

Persze hiába. Ehelyett egyre sűrűbben kukkantott az ajtóra, mintha azt akarná jelezni, hogy vége az audienciának, mehetünk.

– Feltételezem, hogy ebben is ugyanilyen mester vagy, bár egyesek szerint a festményeid zöme… másolat – próbálta kiugrasztani a bokorból.

A Vezér szemében ismét megvillant valami.

– Meglehet. Legalábbis részben, de hogy közöttük egyetlen eredeti sem lenne, elég amatőr meglátás. Gusztave, Paula ti hogy látjátok?

– Ahogy te – erősítette meg szavait a dús hajú, szép termetű Paula. – Akár meg is mutathatom őket, ha megengeded.

– Felőlem.

Nekem tetszettek a csendéletek, lakóházak, tájképek. Jórészt ezek iránt érdeklődött az ex­vezér. Még Blondie-t és Évát is felfedeztem közöttük. Embert már kevésbé. Mintha nem érdekelték volna az emberek.

– Más képed nincs, már úgy értem, idegen festőktől? – puhatolódzott édesapám félhangon, a zsidóktól, múzeumokból és egyéb helyekről elorzott képekre gondolva.

Hitler nem felelt. Alighanem meg sem hallotta, édesapám pedig jobbnak látta, ha nem ismételi meg a kérdését.

– Foglaljatok helyet, beszélgessetek! Én addig főzök egy kis kávécskát. Bocsánat! – tűnt el Eva Hitler a konyhában.

(Következő rész: jövő vasárnap)

 

 

[1] Birtokon. (port.)

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 19. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés