Hetedhéthatár | Reformáció 500

Kultúra, művészet

Reformáció 500

Sokáig gondolkodtam, hogy közzétegyem-e gondolataimat. Aztán, végül is azt gondoltam, hogy nem várom meg a következő ötszáz évet, inkább most szólok pár szót. Hátha valaki meghallja, ne adj isten elolvassa. Nincs semmi felhánytorgató, akadékoskodó szándékom, csak rögzítenék egy tényt. Lehet, hogy sokuk számára ez ismeretlen, épp ezért szántam rá magam, hogy szerény eszközeimmel élve közkinccsé tegyem.

Ma, amikor a globalizált világunkban az év minden napjára kitaláltak egy ünnepet – valakiről, vagy valamiről mindig megemlékezhetünk – könnyen elsiklunk olyanok felett, amik mondjuk, úgy száz netán ötszáz évenként ismétlődnek meg. Egy ilyen jeles esemény kerek félévezredes ünnepére került sor ez évben. Tovább már nem feszítem az idegeiket, ez a REFORMÁCIÓ ünnepe. A világon és főleg Európában sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a világ sorsát is meghatározó történelmi eseményről. Kishazánkban is. Módjával. Vagy inkább szelektíven. Mindaddig, míg Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban teljesen elfeledkeztek az egyetlen magyar gyökerű protestáns vallásról, pécsi unitáriusként büszkén mondhatom, hogy itt a végeken legalább bennünket is megemlítettek, sőt egy tágabb, részletes anyaggal illusztrálták jelenlétünket. Mondhatnám, hogy dicséretes, de mégse mondom. Egy maroknyi magyar kicsi történelmi egyházát határokon belül és azokon kívül is a székesfővárosunkban elfelejtették megemlíteni.

Jövőre egy újabb kerek évforduló következik, számunkra, pécsi protestánsok számára, a Pécsi Disputáról fogunk megemlékezni.

Arról pedig, hogy mi lesz ötszáz év múlva, inkább nem találgatok.

2017. szeptember 20-án kiállítás nyílt a JPM Néprajzi Múzeum (Pécs, Rákóczi u. 15.) falai között a baranyai reformáció történetéről. A kiállítás 2017. december 31-ig tekinthető meg.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Reformáció 500”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés