Piciben és nagyban, szívben és az agyban
visszatükröződik a táguló világ.
Tudja, hogy mikor nyíljon lányka és virág,
s lelked is rezdül, ha öröm ér, vagy baj van.
Hangyaléttel merengsz késő alkonyatban,
tudva, űrből nézve enyésznek a viták,
hol a galaxisok is csak fénylő csigák,
s ősi üstököslángokat hűt jégpaplan.
Tán szem, drágakő, netán katicabogár,
vagy az Idő kacsint, ez a vén csapodár?
A felhő is a Végtelenből egy darab,
az éj csillaghálóján, lám, most fennakad
megannyi elveszettnek hitt emlék-bozon,
pedig már egyre ritkábban álmodozom.
Hozzászólások