Gondolatok egy nyirádi cápafog-gyűjtés ürügyén
A vén idő szegélyén üldögélek,
előttem a homokbánya partfala.
Mint a végtelen csillagüstökének
kőpora: ujjaim közt hull a dara.
Amit hallok, az múltból küldött ének,
évmilliók eróziós dallama.
Letűnt világ! Lám, mintha ütköznének,
s az ősi küzdelem ma is zajlana…
Eocén múlt: sok rég kihullt cápafog.
Rákok. Lám, megkövült a lábatok.
Veletek kezembe veszem csendemet.
Percen a tegnap. A ma hazaszéled.
Bizony! Csak szélfútta homok az élet,
felfedez, játszik velünk majd eltemet.
Hozzászólások