Újszászi Marcell tizenöt éve nem látta gimnáziumi osztálytársait. Az ötévenként tartott érettségi találkozók közül az első három rendben lezajlott, a negyedikre külföldi útja miatt nem tudott elmenni, az ötödik valamilyen okból elmaradt, és most szervezik a harmincéves találkozót. Azért ez már valami, hamarosan ötven évesek leszünk – gondolta, miközben a diákéveket próbálta feleleveníteni. Maga is meglepődött, mennyire élénken élnek még emlékezetében az osztálytársak, a tanárok, a közös élmények, elsősorban a csínytevések, a humoros szituációk. Hangosan felnevetett, amikor Nánai Bandi tréfájára gondolt. Bandit mindenki irigyelte, mert gyakran látogathatta az akkori Nyugat-Németországban élő rokonait. Az egyik alkalommal különleges segédanyagokat hozott, egy nem éppen szalonképes vicchez. Műanyagból készült, de az eredetihez megkülönböztethetetlenül hasonló emberi végtermékeket formáztak meg a német tréfacsinálók. Az egyiknek barna színű „hurka formája” volt, a másik pedig a háborgó gyomor kiömlő tartalmát mintázta. Ez utóbbi az iskola folyosójának közepére került, nagy undort kiváltva a be nem avatottakból, míg az ő osztálytársai hasukat fogták a nevetéstől. Még durvábbra sikerült a másik jelenet, amikor Babos tanárnő órája előtt, a kis barnát, a tábla és a szekrény közé helyezték. Alig várták az egyébként lágyszívű tanárnő felháborodását, és a segítőkész hetes beavatkozását, aki egyik füzetével vette fel a terméket, és vitte ki az osztályból. A fergeteges röhögést semmi sem volt képes visszatartani és megállítani, a tanárnő megdöbbent arca csak fokozta a határtalan jókedvet. Mindkét turpiságra fény derült, és Bandi, valamint a fő-főközreműködők ellenőrzője – mert akkor így hívták azt a kis könyvecskét, amelybe a feleletek és dolgozatok érdemjegyei, valamint a szülők és az iskola közötti levelezések, üzeneteket kerültek – pecsétes igazgatói intővel gazdagodott. Ezekhez képest szinte semmiség volt a többi csínytevés, pedig akár Karinthy Frigyes „Tanár úr kérem” sztorijai közé is beillettek volna.
Újszászi Marcell egyike volt a viccmestereknek, és most is azon törte a fejét, hogy a harmincéves találkozón, amely pont pénteki napra és tizenharmadikára esett, hogyan tudná a legjobban megtréfálni osztálytársait. Először arra gondolt, hogy rendőr barátját megkéri, egyenruhában állítson be a találkozóra, bilincselje meg őt, és vigye el, mint veszélyes bűnözőt. Félóra múlva aztán menjenek vissza, és jól röhögjék ki a minden bizonnyal még mindig megdöbbent társaságot. Aztán elvetette ezt az ötletét, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy a tönkretett hangulat helyrehozható lesz. Később tehetséges, mégis kevésbé ismert vidéki színész barátjára gondolt, aki nőnek öltözve eljátszhatna vele a többiek előtt egy féltékenységi jelenetet. Bizonyára tudnák úgy alakítani a veszekedését, hogy az kellően komikus legyen, a leleplezés pedig igazi vidámságot okozzon. Már a jelmezen és a sminken törte a fejét, amikor új ötlet pattant ki agyából. Jelmez és smink? Maszkírozás? Úgy döntött, nem kell még egy szereplő, megoldja egyedül is a feladatot, csupán az előkészítéshez kér némi közreműködést. Azonnal a telefonért nyúlt, és színész barátját hívta. Tanácsot, segítséget kért ahhoz, hogy megrogyott öregemberré változtassák. Azt tervezete, egy ilyen külsővel megjelenik, és panaszkodni fog. Az osztálytársak minden bizonnyal megdöbbennek, sajnálni fogják. Ezután kimegy a mosdóba, néhány perc alatt visszavarázsolja magát fiatalemberré, és nevetve visszatér az álmélkodók közé.
A siker érdekében Marcell már péntek reggel autóba ült, és elment a vidéki színházba. Barátja és a maszkmester már várták. Egyeztették az elképzeléseket, és a mester munkához látott. Előbb az ősz parókákból választottak, majd a körszakáll és bajusz következett. Azok felrakása előtt különleges ecsetek, ceruzák kerültek elő, és Marcell megdöbbenve látta a tükörben, ahogy arca egyre öregebb lesz. Másfél óra után úgy állt fel a székből, mint aki húsz évvel idősebb lett. Egy botot is kapott kölcsönbe, azzal gyakorolta a sántikálást, hogy tökéleteset alakítson este. Csak azon kellett izgulnia, hogy hazafelé ne állítsák meg a rendőrök. Senki nem hitte volna el, hogy valóban ő a felmutatott igazolványok tulajdonosa. Minden bizonnyal valamelyik őrszobán töltötte volna az éjszakát.
Érkezését úgy időzítette az étterembe, hogy lehetőleg már sokan ott legyenek. Kíváncsi volt, ha megáll a társaság előtt, megismeri-e valaki. Tizenöt év nagy idő, de akkora változás, mint ami majd rajta látszódni fog, nyilván meglepi az egykori osztálytársakat, és a velük érkező férjeket, feleségeket. Komoly betegséggel magyarázza majd a gyors öregedést, amely megtámadta szervezetét, és sajnos nem lehet mit tenni. A belépője, a várakozásának megfelelően sikerült! A döbbenet és szánakozás látszott mindenkin, ugyanakkor nagyon kedvesek, előzékenyek, segítőkészek voltak. A legjobb helyre ültették, a kedvét keresték mindenben. A lányok sajnálták igazán, hogy mi lett abból a jóképű fiúból, akibe többen is szerelmesek voltak, aki miatt irigykedtek egymásra, amikor egy-egy közös buli után valamelyikükkel elvonult. Marcell, aki a kevés nőtlen férfi közé tartozott, egyre jobban élvezte a helyzetet, és a kényeztetést. Úgy döntött, vár egy kicsit a leleplezéssel, hiszen még nincs ott mindenki. Többször simította végig ősz haját, szakállát, amit mindenki érthető zavarának gondolt, de valójában csak ellenőrizni akarta, hogy nem hagyják-e cserben idő előtt a hamis álcák. A szervezők rövid tájékoztatást adtak: Edina régi szokása szerint késni fog, kivételesen Géza is, mert valamilyen vizsgálaton van, és ezek szerint Lajos is, mert ő pontosan ígérte érkezését. Béla és Jenő külföldön van, biztosan nem tudnak jönni, Zoli és Elek, sajnos elhunytak. Emesét, Zsuzsát, Karcsit és Ferit nem érték el, semmit sem tudnak róluk.
A korábbi szokásoknak megfelelően úgy döntöttek, mindenki mesélje el, mi történt vele az utolsó találkozás óta. A később jövők majd a végén csatlakozhatnak a beszámolókhoz. Az egykori osztálynévsor szerint haladtak. Újszászi Marcellnek bőven volt ideje átgondolni mit tegyen, mit mondjon. Azt tervezte, majd ha a nagyszájú Török Elvira következik, kimegy a mosdóba, és már megfiatalodva tér vissza. Elvirát egyébként sem kedvelte, az egyetlen lány volt, aki közömbösen viselkedett vele szemben. A vidám, hol hosszabb, hol rövidebb beszámolók gyorsan követték egymást. Marcell Szabó Áginál már készülődni kezdett a „kilépőre”. Elvira mondandója előtt felállt, zavart színlelve elnézést kért, és elindult a mosdó felé. Amikor már nem látták arcát, alig tudta visszatartani nevetését a hamarosan bekövetkező jelenetre gondolva. Még nem érte el a terem kétszárnyú ajtaját, amikor a pincérek szélesre tárták azt Géza előtt, aki valóban megöregedve, megrokkanva, könnyes szemmel ült egy kerekesszékben. Fáradt, megtört arcú felesége tolta be férjét, mert Géza mindenáron el akart jönni a régi osztálytársak közé. Marcellnek arcára fagyott a mosoly, valósággal megrogyott a látványtól. Soha nem érezte magát annyira kegyetlennek és aljasnak, mint abban a pillanatban. Halálsápadtan fordult vissza a többiek felé, és csak a hozzá közelebb lévők hallották, amikor szinte maga elé suttogva megszólalt:
– Ne haragudjatok rám! Én ezt nem tudtam, nem tudhattam! – megölelte a meglepett Gézát, és gyors léptekkel elindult a kijárat felé.
Hozzászólások