Zsóka néni azokat a tulipánokat igazgatta a vázában, melyeket nemrég hozott neki a piacról Mihály bácsi. Gyönyörködött benne, meg jól is esett, hogy az öreg nem feledkezett meg az ötvenegyedik házassági évfordulójukról sem. Mert ugye tavaly volt az ötvenedik, az arany. Meg is ünnepelték, még tortát is sütött az öregnek, mert olyan volt mindig, mint egy gyerek. Édességgel lehetett levenni a lábáról. Sok baj volt vele, mert egy kicsit szórakozott lett öreg korára. Így hetvenhat évesen már nem ritkaság, hogy nem úgy működik a szíve, mint ahogy kellene. Szervizbe kellene vinni, mint az autót, de ott sem csinálnak vele semmit. A vérnyomásával is baj van, szedi a bogyókat, amit az orvos felírt, de ez is csak napi rutinfeladat. Kiszámolja, szortírozza, beszedi és kész! Zsóka néni sem mondhatta, hogy minden rendben van vele, mert ugye négy évvel volt csak fiatalabb az öreg postásnál. Mert Mihály bácsi igazi postás volt, levélkihordó. Kerékpárral járta esőben, sárban, fagyban, napsütésben ezt a városrészt, ahol most is laknak. Ült a kerékpáron és menetközben fütyörészett. Úgy is hívták: – a füttyös postás! Negyvenkét évet kerekezett a nyugdíjig. Zsóka néninek az ízületei fájtak, szinte folyamatosan. Meleg fürdőre vágyott mindig, de ez a vágy csak álom maradt. A házassági évek teltek, mint általában a napok. Voltak jobb időszakok, de akadtak hullámvölgyek is. Lassan csiszolódtak össze, de még most sem megy minden úgy, ahogy azt Zsóka néni szeretné. Mert Mihály bácsinak már vagy ezerszer elmondta, a mosdót mosakodás után törölje szárazra. A vizes törölközőt tegye a szárítóra, ne hagyja el. – Mindig én pakolgassak utánad? A poharakat mosd ki! Mindig tiszta trutyi! Gusztustalan!
A mozgás sem az igazi, bizony így van. Zsóka néni korholja az öreget azért is: – Ha bejössz a lakásba, tedd le a cipődet. Ne taposs össze itt semmit! A feddés, feddés marad, nem változik semmi. Talán egy-két napig, aztán a kerék visszazökken a régi, kijárt vágásba. De kérdem, talán így is járható lenne? Zsóka néni azonban megrögzött dolgaiból nem enged. Amitől a legjobban kiborul, az a kenyér morzsája. – Mindenfelé csak morzsát kell szedegetnem utánad! Vigyázhatnál egy kicsit jobban! – mondja százszor, ezerszer Mihály bácsinak, aki mindig ünnepélyes fogadalmat tesz, hogy jobban fog vigyázni. De érzi, hogy ha megfeszül, akkor sem tudja az ígéretét betartani, mert ez a frissen sütött kenyér héja olyan kemény, hogy pattog mindenfelé. Már arra is gondolt, hogy ezt a pékek teszik direkt ilyenné!
A tulipánok elhervadtak, öt nap után Zsóka néni a szemétbe dobta. Mihály bácsi azonban már nem tudta levinni a zacskóba zárt hulladékot, mert tegnap este elvitte a mentő. A feje fájt szörnyen, meg nem tudta mozgatni a bal lábát, karját. Zsóka néni tíz napig járta a kórház neurológiai osztályát, amikor a tizenegyedik napon, reggel az ágy üres volt. Mihály bácsi, most már, mint képzeletbeli postás, szolgálati kerékpárján, elkerekezett az égi mezőkre, hogy utolsó levelét az illetékesnek kézbesítse. Talán már nem fütyörészett…
Eltelt vagy hét hónap, közelgett a karácsony. Zsóka néni egyedül ült a konyhában az asztalnál. Néha kitekintett az ablakon. A hó akadozva esegetett. Kezével végigsimította a viaszosvásznat, mellyel az asztal le volt takarva. Nem talált rajta egyetlen morzsát sem, pedig most szó nélkül letörölné.
Hozzászólások