Rezdülésnyi pillanatban
megállnának a hópihék.
Feltekint, ami alant van,
sóhajtva: – Hullj, ha hullni kék…
A kóró magában mereng.
Szél zümmög. Az odalett nyár
fűzfuvolája jégtől rekedt.
Mézgás fatörzs emlék-nektár.
A csend magával ragadó.
Az idő vadlibák éke:
eltűnik majd, akár a hó,
ujjainkra olvad, s vége.
Hozzászólások