Hetedhéthatár | Télidő

Szépirodalom - vers

Télidő

 

Rezdülésnyi pillanatban
megállnának a hópihék.
Feltekint, ami alant van,
sóhajtva: – Hullj, ha hullni kék…

 

A kóró magában mereng.
Szél zümmög. Az odalett nyár
fűzfuvolája jégtől rekedt.
Mézgás fatörzs emlék-nektár.

 

A csend magával ragadó.
Az idő vadlibák éke:
eltűnik majd, akár a hó,
ujjainkra olvad, s vége.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Télidő”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com