Minden nap meghalsz egy kicsit,
mikor mély álomba szenderülsz,
beszippant egy feketelyuk.
Nincs kint és bent lent és fent.
Némán sikongatsz –
láthatatlan kéz markolássza torkod,
hisz hangod sincs.
Hurkot vet most a téridő.
Ajtódon nincs kilincs, fura alakok
tesznek-vesznek szótlanul,
atomjaidra bontanak.
Neutrínóként kóborolsz tovább.
Szembe mész önmagaddal
biccentesz, de nem köszönsz,
csak felvillantod bűneid.
Fáradtan ébredsz.
Bambán konstatálod,
még mindig élsz, bár most is félsz,
tovább reménykedsz.
Hozzászólások