II.17.
Nagyon sötét volt, nekimentem az ajtófélfának álmomban, de valós fájdalmat éreztem, tompa zsibbadást még ébredés után is.
***
II.18.
Egy hatalmas szabadtéri karámszerűségben több száz ember között ülök a világhírű együttes késő esti műsorára várva. Miközben a közönséget ütős zenekarok szórakoztatják, arra gondolok, vajon Mick Jagger képes-e még úgy rohangálni éneklés közben, mint ahogy azt néhány éve élőben megtapasztaltam a Sportcsarnokban, amikor majd három órán keresztül bírta az iramot. Az elő zenekarok eközben sorban befejezik műsoraikat, mi a duzzogó tömeg békésen várjuk az idős popsztárt. A mellettem ülő férfi megérinti a vállam és azt súgja, menjek vele, – szívesen – mondom, mert igencsak elzsibbadtam a várakozásban. A karám fakorlátjánál megállunk és csodálatos kép tárul elénk, mintha hajnalodna, lángolni látszik az égbolt. Mit néztek annyira? – szólal meg valaki a közelünkben – Hát te nem látod, nézd csak az eget milyen gyönyörű! – Nem látok semmit, semmi különöset – válaszol az iménti hang – mi meg rendületlenül bámuljuk a jelenséget…
***
II.22.
Valaki az utcán kezembe nyom egy fekete diplomatatáskát, és szó nélkül elszalad. Megrémülök, lehet, hogy drog van benne és az illető drogdíler így akar megszabadulni tőle, lehet, már a rendőrök elől menekül, látom a sötét jövőt, akkor én kerülök bajba a bűnözők helyett. Kavarognak bennem a gondolatok, előfordulhat, hogy időzített bomba van benne, és öngyilkos merénylőként végzem néhány erre közlekedő emberrel. Egy öregúr látta az iménti jelenetet, azt javasolja, tegyem le a buszmegállóban az egyik ülésre, és óvatosan nyissam ki. Remegve végzem a műveletet, egy csomó szürke papír- és fémpénzt tartalmaz, egypár alumínium pénzdarab kigurul, nyúlnék érte, de az öregúr megszólal, hagyjam a fenébe, mert ezek fabatkát sem érnek.
***
Hozzászólások