Dr. Vargha Dezső | A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 4. rész

Kultúra, művészet

A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 4. rész

„Édes hazánk, kedves dalunk – Érted élünk, érted halunk!”

4. Országos Dalosünnep Pécsett 1864-ben

 

Ennek az évnek messze a legkiemelkedőbb eseménye az a dalosünnep volt, amelyre az ország minden részéből jöttek dalosok és látogatók. „…Pécs indul el bátran a még járatlan úton, Pécs mutatja meg a formát, amely szerint az ilyen ünnepséget rendezni kell, bátor föllépésével bátorságot önt a többi dalos-egyesületekbe, melyek az ígyen kimondott első szó után nagyhamar megtalálják a többi kimondandó szót is…”- így lelkendezett Haksch Lajos nagysikerű könyvében, amelyet 1902-ben, a dalos egyesület 40. évfordulóján adtak ki a Pécsi Dalárda történetéről.

A mecsekalji városba augusztus 14-én megérkező 18 férfikar és a számtalan látogató legtöbbje kalandos körülmények között ért ide: ők ugyanis a Dunán hajóval érkeztek meg Mohácsra, ahol városunk hivatalos küldöttsége fogadta őket, és vonattal – akkori szóhasználattal gőzkocsival – utaztak el Üszögbe, ahonnan kocsik szállították őket a városunkba. Itt diadalkapu fogadta őket, miközben bevonultak a Fő (a mai Széchenyi) térre a helyi vértesezred zenekarának indulói mellett.  Este 10 órakor itt a zászlószentelésre készülő Pécsi Dalárda énekével kezdődött az ünnepség, majd báró Majláth Györgyné Prandau Stefánia  zászlóanya házához vonultak, ahol szereádot adtak. Másnap reggel a vértesek  és a vadászok zenekara pattogó indulókkal ébresztettek, amikor végigvonultak a városon. Dalárdánk dalosai a próbatermükben készültek föl, és a székesegyházban 11 órakor kezdődő   mise keretében szólaltatták meg Wachauer Károly vezetésével Volkmann D-dúr miséjét. A szertartás végén a dalosokat és az érdeklődőket ismét a Fő téren találjuk, ahol a díszsátorban avatták föl zászlójukat, az országos és a helyi notabilitások, kórusok képviselői kötöttek szalagot rá, miközben a Főgimnáziumban (a mai Ciszterci Gimnáziumban) fölállított disztarackok durrogtak. Emelkedett szónoklatok hangzottak el, és itt adták át hivatalosan a fölékesített egyleti zászlót a pécsi dalosoknak, miközben Beethoven dallamai csendültek föl.

A díszebédet a mai Színház téri Nemzeti Kaszinóban és a véle egybenyitott Hattyú-házban tartották délután kettőkor 350 fős terítékkel, számtalan pohárköszöntővel. Délután a népes vendégsereg vendéglátóikkal együtt a Tettyére kirándult, és az ünneplés mellett minden férfikar megmutathatta tudását a pécsi vadászezred- és a bányász-zenekarral együtt. A délutánt este tüzijáték és a díszebéd helyszínén rendezett bál koronázta meg.

A második nap elejét hivatalos szakmai ülés uralta, ahol az aktuális szakmai problémák mellett a következő évi dalosünnep helyét, idejét határozták meg. Végül a másik híres dalos együttes, a Budai Dalárda nyomán a fővárosban egyeztek meg. Délutántól kezdődött meg a hazautazás, amely hasonló útvonalon zajlott le mint az ideérkezés, ugyanis akkor még nem épült meg az a vasútvonal, amely északra és nyugatra vitte volna az ideérkezőket.

A nagysikerű dalosünnepen a pécsieken kívül az apatini, az aradi, a békési, a budai, az eszéki, a fehértemplomi, a győri, a nagykanizsai, a kunszentmiklósi,  a losonci, a lugosi, a mohácsi, a pesti, a promontori, a soproni, a szegedi, a zombori férfi dalegyletek vettek részt, és képviselőt küldött a híres bécsi kórus. Országosan meghatározó személyiségeket is üdvözölhettünk, köztük Ábrányi Kornélt, emellett a Pesther Lloyd, a Vasárnapi Újság tudósítót küldött, és itt volt a neves festő, Keleti Gusztáv is, aki az azóta sűrűn idézett rajzot alkotta meg az eseményről. Az országos feltűnést keltő dalos eseményen résztvett Scitovszky János hercegprímás, Girk György  pécsi püspök, báró Majláth György, a neves zenészek közül pedig Erkel Ferenc, Bánffay Simon, Felsmann József, Hölzl Ferenc, Ruszke Dávid,Schmidt Péter, valamint a Pécsi Dalárda részéről Angyal Pál elnök és Spires János alelnök.

Ábrányi Kornél „A magyar zene a 19. században” című művében szólt arról, hogy bár Pécsett kisebbségben maradt az országos dalos egyesület megalakítása, de „…A mint Pécset illeti a történelmi dicsőség, hogy az elvetett eszmemag ott kelt ki először: így Aradé marad a dicsőség másik fele, hogy kebelében jött létre az orsz. magyar daláregyesület.” Érdemes még két idézetnek helyt adnunk. Amikor a zászlószenteléskor a dalárda alelnöke átadta a zászlót az elnöknek, ezt mondta: „Íme átadom a zászlót, lobogtassátok mint a művészet jelvényét!”  A díszebéd pohárköszöntőjekor pedig báró Majláth György jelentette ki: „Legyen harmónia az ajkon s egyetértés a szívekben!” A jeles eseményt táviratban Reményi Ede világhírű hegedűművész által üdvözölték Karlsruhéból a német szövetségi zeneművész-ünnepség tagjai.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 4. rész”


  1. Majláth György pohárköszöntője ma is aktuális üzenet:„Legyen harmónia az ajkon s egyetértés a szívekben!”
    Érdeklődéssel követem a dalárda történetét. Örülök, hogy olvashatom.

    Hozzászóló: Kamarás Klára | 2017. december 25., 09:05

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés