a világ azóta tudja
hogy egyedül van
mióta találkozott velünk
valahonnét akkor áramolni kezdett
millió szentjánosbogár
és kibomlottak lehetőségeik
az üres háttér előtt
mely mögött a mai napig
szomorú szépségű reményeink
fogaskerekei forgolódnak
álmatlan éjszakák tengelyein
az órák azóta minket mérnek
kitáncolni vágyunk ütemükre
kattogásuk elől
sosem látott mezők füvére
álmunkban visszaballag
elveszett gyerekkorunk
halhatatlan erdők rejtekébe
és nappal elalszik
hajnalok és alkonyok
metszetében
néha megszakad
elhalkulásunk sodrása
fák nőnek horizontunk hegyein
és az ágak rajzain át
kilépünk a láthatár ablakán
ilyenkor úgy fogjuk meg egymás kezét
ahogyan tollpihék találkoznak
esőverte víztükrök fodrain
néha én is kitalálok
geometriáink közül
nedvesen csillanó falevelek
hulló ornamentikáiba
és visszalátok
az első tavaszi hajnalok
egyetlen eredetéig
ahol elkezdődtem
ott folytatódom
Hozzászólások