Huszonhét éves volt, most tavasszal. Születésnapját nem is akarta különösképpen megünnepelni. Úgy gondolta, ez a huszonhetedik, így nem köthető semmihez sem, ez olyan, mint a tizenkilencedik. Nem húsz, mert az különleges évfordulónak számított számára. Az apja, amíg élt, mindig azt mondta, majd ha fiam húsz éves leszel, akkor mondhatod majd ezt, meg azt. Ez egy kicsit bosszantotta is, de arra gondolt, eljön egyszer az a bizonyos húsz év és akkor! El is jött, de nem történt semmi. Azért semmi, mert apja még tizenhét éves korában elment, egy szép őszi napon és nem érhette meg vele a húsz évet. Most meg már betöltötte a huszonhetet is, aztán nem változott semmi. Anyjával élt, itt a Budai úton, egy harmadik emeleti, kétszobás lakásban. Tette a dolgát, befejezte a szakiskolát. Olyan emelt szintű képzés volt, az autószerelő szakmája mellé érettségit kapott, meg jogosítványt, teherre, meg buszra is. Nem is gondolt arra, hogy talán majd egyszer hasznát is veheti ezeknek a papíroknak. Reggel felkelt, elment a szerelőműhelybe, közel volt, még gyalog oda is futhatott, hétre. Ötig szólt a munkaidő, aztán irány haza. Megfürdött, átöltözött, hetente kétszer lement gyúrni a konditerembe. Súlyokat emelt, ez meg is látszott rajta. Alakja jól kigyúrt formát mutatott, néha el is indult egy-egy területi bajnokságon, de a részvétel miatt, a győzelem különösképpen nem izgatta. Úgy volt ezzel, hogy jót tesz a közérzetének a mozgás, meg tetszett neki, amikor megkérték a kiskocsmában, ahová esténként eljárt sörözni. – Géza, tedd már ki a grabancát, ennek a nagyszájú fickónak! Budai Géza, mert így szólt a tisztes neve, ilyenkor súlyemelő alakjával, kigyúrt felsőtestével, hatalmas lapát kezeivel, mint egy emelőszerkezet, megfogta a renitens kocsmai fogyasztót és rövid úton, kipenderítette az utcára. Híre is ment ezeknek a történeteknek. Nem voltak ezek rendszeresek, talán az elején fordult többször elő, hogy akcióba lépett. Ennek is volt egy felszólítás nélküli oka, Géza nem szerette a hangoskodó, hőbörgő fickókat, akik csak azután lettek olyan erősek, mintha kint aludtak volna a stadionban, ha megittak pár pohárral. Szeretett békésen, egy asztalnál ülve, ez rendszerint mindjárt a bejárat mellett volt, sörözgetni, cimboráival beszélgetni. Így teltek a hetek, a hónapok, csak akkor tűnt fel egyszer, hogy Géza már napok óta, nincs jelen, nem látogatja a kiskocsmát. Az eltűnést, csak úgy, egyik napról a másikra hiányolta Tibi, a kocsmáros. Megszokott volt, hogy úgy általában este hét óra körül, feltűnt Géza termetes alakja, szőke haja mindig a homlokába lógott. Amikor bejött, körbe parolázott a jelenlévőkkel, senkit nem hagyott ki, függetlenül attól, hogy ismerte, látta-e valamikor. Aztán kikérte korsó sörét, meg a kis vodkáját. Ez utóbbit ott a pultnál, egy mozdulattal lehörpintette, majd a sörrel kezében, elfoglalta szokott helyét. Ha úgy történt, hogy véletlenül ült ott valaki, akkor az, felpattant és nagy előzékenységgel átengedte a terepet. Ez utóbbi, Géza rendteremtő akcióinak volt köszönhető. Nem azért, mintha féltek volna tőle, inkább a tisztelet, meg néha, a haveroknak, meg is jegyzete: – Szólj, ha valaki akadékoskodik! Majd ellátjuk a baját! Erre aztán szinte, egyszer sem került sor, vagyis a nem leírt kimutatás szerint, mindenki pontosan nyilvántartotta, hogy Géza kinek ígérte meg a segítséget, melyet sohasem kellett számon kérni. Ez egy belső, láthatatlan rendfenntartó kinyilatkozás volt. A tulaj titkon köszönetet is mondott ezért, mert nyugalmas napjait élte így a kiskocsma.
A többhetes távollét után, egyik este Géza megjelent egy lánnyal. Leültek a szokott asztalhoz. Csak kettesben beszélgettek, mindenki észrevette, hogy a beszélgetés egy meghittebb kapcsolatról szól. Csak az tűnt fel, a lány nem illik ebbe a környezetbe. Fiatal, nem volt több húsz évesnél, széparcú, barnahajú volt, csinos nyári ruhát, színes, pántos, magas sarkú szandált viselt. Könnyű, kis táska volt nála. Géza tekintete csak a lány tekintetét kereste, a lány, pedig csodálkozó, tágra nyílt szemekkel hallgatta Géza szövegét. A szövegét, mert az egyértelmű volt, hogy most megy a nagy szövegelés időszaka, ezt nevezik beetetésnek, finomabb formában, az udvarlásnak.
A távolban többen összesúgtak, honnan szedte össze ezt a finom csinibabát ez a nagydarab Géza? Semmiféle, elfogadható magyarázatot nem találtak rá. Csak nézték őket, kicsit sóvárgó tekintettel, úgy önkéntelenül is többen megállapították: – Összeillő pár! Valóban, összeillő párnak látszottak. Csak később, több hetes, türelmes várakozás után derült fény a nagy titokra. Ez idő alatt Géza a lánnyal talán kétszer jelent meg ezen a helyen, akkor is mindig csak kettesben beszélgettek, mást szinte nem engedett a közelükbe. Most egyedül jött. Meg is kérdezték: – A lány hol van? Géza röviden válaszolt: – Tanul, most lesz a vizsgája! Ez a válasz egyértelmű volt, csak az volt a baj a többiek számára, ebből aztán nem derült ki semmi, elfogadható érv. Géza észre is vette a feléje forduló értetlen tekintetekből, nem mondhat csak ennyit. Megitta a vodkáját, a sörével leült, a szokott asztalához, kortyolt belőle, letette a korsót, amely keményen koppant az asztal üveglapján. Körülnézett és csak annyit mondott:
– Megnősülök!
Dermedt csend támadt. Olyan csend, melyet talán nem is lehet meghatározni, valami olyasmihez lehetne hasonlítani, amikor egy szobában ülsz, nincs körülötted semmi, senki, csak az óra egyenletes ketyegését hallod és ez a ketyegés egy pillanat alatt megszűnik, mert megállt az óra. Ebben a csendben a pultnál állók agyában egy érdekes és érthetetlen kérdéssorozat zajlott le. Ezeket a kérdéseket és az arra adott válaszokat nem mondta ki senki, de ha ezt most egy gép, számláló sorára kapcsolnád, a számok úgy peregnének, hogy azok karakterükben felismerhetetlenek lennének. Nevesítve: – Ez a nagydarab srác megnősül? Elveszi ezt a fiatal lányt? Feladja függetlenségét? Elment az esze? Jó dolgában nem tudja, mit tesz? Többé nem jön ide? Ez sem normális! Aztán egymásra néztek, végül minden tekintet Gézára szegeződött.
Géza tudta, nem lehet kikerülni, a kimondatlanul is felvetődött kérdésekre, adandó választ. Bele is kezdett: – Igen. Megnősülök! Mire várjak, most voltam huszonhét éves. Családot kell alapítani!
Eddig jutott csak, amikor eszébe ötlött, mit magyarázkodjak én ezeknek? Úgysem értenék meg, hogy az ember életében egyszer eljön az a nagy pillanat. Az a nagy pillanat, amelyet nem keres, de egyszer csak ott van előtte és szinte nincs kitérés előle. Olyan, mint a folyó, ha belelépsz, elkap a sodrása és nincs más választás, úszni kell.
Nem is magyarázkodott tovább, megitta a sörét és elment haza. Később tudták meg a többiek Tibitől, a kocsmárostól, hogy mi is történt, mert egy csendes, vendég nélküli vasárnap este bejött és neki elmondott mindent. A lány, akit Laurának hívnak, itt tanult az egyik főiskolán, angol szakos nyelvtanár lesz. Békéscsabáról jött ide, most végez. A leendő apósnak ott van egy varrodája, német megrendelésre készítenek ipari védő felszereléseket. Jól jött nekik az új vő, van teherautóra jogsija. Ő lesz a kamionsofőr, úgy döntött, beáll a családi vállalkozásba, onnan hozza az anyagot, viszi vissza a készárut. Már el is képzelte az autózást, izgatta a fantáziáját ez a lehetőség.
Még néhányszor találkoztak Gézával. Többen jónak tartották az ötletet, az elképzelést. Mondták is: – Legalább lesz munkád, aztán ha hazajössz, vár az asszony. Ez sem utolsó szempont. Nem kell a buksza után futkosni, ott van helyben. Csak legyen pénzed, nehogy az após kifosszon! – mondták az okosabbak.
Géza nem törődött most ezzel. A váltással csak egy gondja volt, most itt kell hagynia édesanyját. Még szerencse, hogy jó egészségnek örvend és dolgozik, egy újságos bódéja van a Budai úton. Ezzel elfoglalja magát. Meg aztán ide a Dunántúl közepéhez Békéscsaba nincs is olyan messze, arra gondolt, ha Bécs felé kerekezik, majd erre irányítja a kamiont és meglátogatja.
A napok, a hetek tovább sorjáztak. Budai Géza eltűnt a környékről. Csak akkor jutott eszükbe, ha egy hőzöngős pasas nem akart kimenni a kocsmából. Mondták is: – Ha most a Géza itt lenne, ez a fickó is úgy repülne, mint egy kisangyal, szárnyak nélkül!
Pontosan másfél év telt el, amikor az ajtóban megjelent Géza termetes alakja. Köszönt, úgy tett, mint régen, kezet fogott mindenkivel, ha ismerte, ha nem. A haverokat meghívta egy italra, magának egy Colát kért.
– Mi van, a javulás útjára tértél? – kérdezték tőle.
– Azt vezetem, az enyém! – mondta és kimutatott az utca túlsó oldalára. Ott állt egy szürke Audi.
Látni kellett volna az arcokat, úgy megnyúltak, mint lemenő nap árnyékában a fák körvonalai. Géza még egy újabb lapot játszott ki, elővett egy fényképet és körbe mutatta: – A lányom, hat hónapos! Apai büszkeségtől arca vidám volt, kicsit kihúzta magát.
A körbe állók közül az egyik srác ocsúdott fel elsőként. Megveregette Géza vállát és annyit mondott:
– Te aztán befutottál!
Hozzászólások