Kovács Alexa | Fényképalbum

Szépirodalom - próza

Fényképalbum

 

A nő könnyektől fényes szemekkel tekint ki az ablakon, és nézi a hófehér tájat. Mert bizony a két ünnep között a fehér csapadék is megajándékozta a kis város lakóit, ezzel főleg a gyereknek okozva örömet az év utolsó napjaira. Ő maga is szereti a havat, ám most mégis csak dühöt és nem boldogságot érez iránta.

– Elvetted tőlem azt az embert, akiért bármit megadtam volna. Miért? – suttogja dühösen, de választ nem kap a kérdésére. Ám ekkor apró lábak sietős hangját hallja, ahogy a hajópadlós emeletről feléje közelednek. Elfordul az ablaktól, eltemeti magában a saját fájdalmát.

– Anyuuuu – rohan felé a kisfiú, arcán széles mosollyal. Az asszony a karjába kapja a fiát, hálásan oldódik fel a nyaka köré fonódó kis karok ölelésében, és szívja be az oly’ jellemző gyermeki illatot.

– Mi az, édesem? – teszi vissza a földre, kíváncsian tekint rá.

– Semmi – rázza meg a fejét a gyermek. – Csak lejöttem, hogy ne legyél egyedül, és ne szomorkodj. – A nő hálás mosolyt vet a kisfiúra, aki annyira hasonlít a férjére, akit egy évvel ezelőtt egy ugyanilyen havas napon veszített el. Ugyanaz a hullámos barna haj, ugyanolyan, nagy, mandulavágású barna szemek és ugyanolyan széles mosoly. A fia mintha a férje mini-klónja lett volna.

– Hé, kishercegem, mit csinálsz? – tér vissza a meleg emlékek óvó fészkéből, mikor látja, hogy a gyermeke már egy széket tol a könyvespolc elé és azon pipiskedve próbál elérni valamit a polc egyik magas részéről. – Ez veszélyes, majd én leveszem, csak mondd, hogy mi kell – a nő a csemetéje mellé lép, megtámasztva a hátát, hogyha meg is billenne, időben elkaphassa.

– Hagyd anyuci, majd én – válaszolja a fiú, édes határozottsággal, azzal még tovább nyújtózik, míg végül kis ujjai rá nem kulcsolódnak egy vastag vajszínű könyv gerincére. – Meg is van – elkezdi kihúzni két másik olvasmány közül, ám túl nagynak bizonyul egy apró kis kezecske erejének, így a másikkal is megfogja, úgy húzza ismét. A kiszemelt olvasmány elmozdul ugyan a helyéről, ám ennek következtében a gyermek megbillen a széken.

– Óvatosan – kap utána az anyukája, azelőtt tartja meg, hogy fia teljesen elvesztené az egyensúlyát. Leemeli a székről.

– Köszi, anyuci – mosolyog rá a gyerkőc, majd nehéz szerzeményét büszkén a kanapéhoz viszi és leül vele. – Gyere te is! Ülj ide mellém – kéri gyengéden anyját, mire az asszony nem tehet mást, helyett foglal a fia mellett.

– Mit vettél le a polcról? – érdeklődik, pedig jól tudja, mi van előtte.

– A fényképalbumot – válaszolja halkan a gyermek. – Megnézed velem, anyu? Ugye, megnézed? – pillant az asszonyra reményteljesen.

– Persze – ad választ, és nyel egyet, hogy eltűnjön a torkában lévő gombóc. – Igen, megnézem veled – átnyúl a fia mellett, kinyitja az albumot, és pislog, hogy ne törjenek elő a szeméből a könnyek. Amióta elvesztette a férjét, nem nyitott ki semmilyen családi albumot sem, így most fura viszont látni azt az embert, akivel örökké együtt képzelte el az életét.

– Ez én vagyok? – lepődik meg a vidám porontya, ujjával egy csecsemőre mutatva, aki békésen alszik a pólyájában.

– Bizony, hogy te vagy.  Ekkor hoztunk haza a kórházból. Itt pedig – mutat egy másik képre. – először kóstoltál babapapit. Nem ízlett, azért vagy tiszta maszat – magyarázza, aztán tovább lapoz, a következő képhez is fűz egy kis magyarázatot, majd az azutánihoz is. Mindegyikhez elmond egy történetet, és ahogy egyre többet mesél, úgy hagyja, hogy az emlékek feloldódjanak benne, a fia csillogó szeme láttára. Egy idő után pedig már be se áll a szája, több év emléke és élménye tör benne a felszínre, és nagyon hálás azért, hogy a kisfia élvezi ezt a mesékkel gazdag estét.

Hirtelen tűzijátékok hangja fojtja belé a szót, ő pedig meglepetten hallgat el, miközben két kérdés fogalmazódik meg benne: 1) hogy nem vette észre az idő múlását? 2) hogy bírta, megvárni a kisfia az éjfélt?

– Boldog újévet anyu – kucorodik a fia az ölébe, szorosan megölelve.

– Boldog újévet kicsim – viszonozza az ölelést.

– Anyu, szerinted apu… ő is boldog új évet kívánna nekem, ha itt lenne? – emeli fel a gyermek a fejét, barna szemei az anyjáéban keresik a választ.

– Hiszen most is így tesz.  Itt van benned, a szívedben és nagyon boldog új évet kíván. Csak rá kell gondolnod – válaszol, de könnybe lábad a szeme. A kisfia szó nélkül bújik hozzá az anyjához, és úgy öleli a törékeny asszonyt, ahogy csak kis karjai bírják.

– Anyu, én nagyon szeretlek, és mindig itt leszek veled. Csak ne sírj, kérlek – suttogja bele az a nő mellkasába, amibe az arcát fúrta.

– Nem sírok életem, csak a szemembe ment egy… emlék. Minden rendben, és én is nagyon szeretlek, ne felejtsd el. Bármi történik, mi itt leszünk egymásnak. Megígérem – suttogja, bár nem tudja, hogy ezzel magát vagy a csemetéjét akarja nyugtatni, talán mindkettőjüket. Mindenesetre, ahogy a gyermekét a karjában tarja, azután, hogy visszatekintett nemcsak az elmúlt, hanem az előző évekre is, egy gondolat, egy érzés növekszik benne. – Egy év, ami egy szempillantás alatt elrepült – kezdi hangosan kimondani a szavakat. –  Egy év, ami rengeteg meglepetést tartogatott számunkra. Most sem voltak elmaradhatatlanok a nevetéssel teli napok, amikor azt hittük, hogy miénk a világ, amikor senki sem ronthatta el a kedvünket. Visszagondolva, azt hiszem, hogy apu elvesztésével nemcsak az addig olyan biztos világom, hanem valahogy én is megváltoztam. Másak lettek az álmaim, a jövőbeli terveim. Meg kellett tanuljam, hogy néha a jó dolgok előtt bizony a rosszak foglalnak helyet, hogy az örömteli perceket nemcsak várni kell, hanem tennem is kell értük valamit. – Az öléből hirtelen egyenletes szuszogás érkezik, ezért csak magában fejezi be a gondolatát. – Igen, nehéz magam mögött hagyni a múltat, de megteszem, mert tudom, hogy a jövőben sok olyan pillanat lesz, amiért megéri továbblépni, egyenesen a jövőbe. Úgyhogy bármennyire nehéz is zárni az óévet, megteszem, mert meg kell tennem, ahhoz, hogy bátran, nyitottan az új lehetőségre, köszönthessem az újévet.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Fényképalbum”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés