Hetedhéthatár | Szász Emese: Igazán elégedett 2018-ban egy világbajnoki arannyal és egy kisbabával lennék

Sport

Szász Emese: Igazán elégedett 2018-ban egy világbajnoki arannyal és egy kisbabával lennék

Szász Emesével a Magyar Nemzeti Múzeumban egy vívóeseményt beharangozó sajtótájékoztató után beszélgettem 2017. szeptemberében.

Szász Emese és Szarvas István

Szarvas István (Sz. I.): Emese, hogy emlékszik vissza Rióra, a 15:13-ra, amikor az egész ország magának szurkolt?

Szász Emese (Sz. E.): Egy nagyon jó élmény, mostanában idéztük fel, az egyéves évfordulója környékén újranéztem. Még mindig izgulok rajta, szerintem jobban, mint amikor vívtam, pedig mindig ugyanaz lesz az eredmény, akárhogy nézem, és sikerül fordítanom a 11:7-es hátrányomból. Ami tényleg hihetetlen, hogy ott mekkora váltást sikerült csinálnom, és mennyire meglepte ez az ellenfelemet, az olasz Rosella Flemingot és igazából agyonnyomta, és  már nem tudott vele mit kezdeni. Még mindig nehezen hiszem el, hogy ez sikerült. De szerencsére a mai napig azért elég sűrűn emlékeztetnek rá az emberek, hogy ez tényleg megtörtént, és még nem felejtették el.

Sz. I.: Akkor egyik napról a másik napra berobbant a közvéleménybe – egy egész ország szurkolt magáért, és egy egész ország megismerte. Mit gondol, mi az oka annak, hogy a legsikeresebb sportágakhoz tartozik a vívás?

Sz. E.: Nagy múltú itthon a vívás, régóta kiváló eredményeket érünk el, nagyon jó edzőink vannak ez is hozzájárul. Szerintem maga a magyar nép nagyon tehetséges, és tehetséges vívók vannak szerencsére. Hiába, mondjuk, sokkal kisebb a merítési lehetőség, mint Oroszországban vagy Kínában, de mégis megtalálják a vívást a fiatalok, és nagyon sok tehetséges fiatalunk van. Szerencsére mindig jön egy-egy új generáció, aki szép  eredményeket ér el. Most is nézzük, hogy Szatmári András, a maga, azt hiszem, 23 évével felnőtt kard világbajnok tudott lenni, ami azért egy óriási fegyvertény, nem volt 27 éve Magyarországnak felnőtt világbajnoka. A fiatalok előtt mindig egy jó felnőtt mezőny van, akihez be kell erősödniük.

Sz. I.: Kíváncsi lennék arra – ezt Szilágyi Árontól is megkérdeztem, mikor olimpiai bajnok lett –, hogy maga tud például sakkozni, mert azt mondják, hogy a víváshoz hatalmas intelligencia kell, hogy szinte sakkozik az ember ilyenkor.

Sz. E.: Igen, szoktuk is ehhez hasonlítani, hogy ez egy fizikális sakk, hogy ugyanúgy lépéseket kell kitalálni. A kardban ez szerintem hatványozottan igaz, mert ott tényleg el kell dönteni, az ember mit fog a rajta! után csinálni. A párbajtőrben inkább mint a vívók mi közben is tudunk gondolkozni, mikor már elkezdtünk mozogni az ellenféllel, és már élesben megy az asszó. Azért ez elég nagy különbség a kard és a párbajtőr között, de nekünk is ugyanúgy végig gondolkoznunk kell, hogy mit csinál az ellenfél, én azt hogyan reagálom le, hogy ő arra hogy reagál. Tényleg végig kell ezt játszanunk, és ez valahol olyan, mint egy sakkjátszma. Viszont az én sakktudásom, azért nem hiszem, hogy túl magas. Az alaplépéseket tudom, de azt hiszem, Polgár Judittal nem állnék le sakkozni.

Sz. I.: Épp holnapután találkozom vele, ezt elmesélem neki. Maga Zugló díszpolgára, én is zuglói lakos vagyok. Mit jelent magának Zugló?

Sz. E.: Nagyon szeretem Zuglót. Most már több mint 12 éve itt lakom. Oda járok edzésre is nagyon sokszor.

Sz. I.:  Hova?

Sz. E.: A sportcsarnokban vannak a keretedzések, ott van a kondiedzésem. A Vasas SPort Club ahol párbajtőrözöm, Pasaréten van, oda is átjárok, de azért sokszor töltöm Zuglóban az egész napomat. Nagyon  szeretem, mert mindenhova közel vagyok, gyönyörű épületek vannak és ott a Hősök tere. Egy nagyon szép kerület. Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy 2016-ban díszpolgára lettem.

Sz. I.: Ha egy év múlva találkoznánk, akkor milyen eredménnyel lenne elégedett, amit magának kitűz?

Sz. E.: Az egyik az, hogy legyenek egyéni világbajnok, a másik, hogy legyen gyerekem addigra.

 

Szász Emese Judit 35 éves a Vasas Sport Club párbajtőrözője, 2016-ban Rióban ő szerezte Magyarország első olimpiai aranyérmét. Ezen kívül 1998-ban junior világbajnok csapattag Valenciában.
Magyar bajnok párbajtőrcsapatban 2000, 2008, 2010, 2013. Egyéniben 2002, 2004, 2007, 2008, 2010 és 2013.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Szász Emese: Igazán elégedett 2018-ban egy világbajnoki arannyal és egy kisbabával lennék”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com