Motesiky Árpád | Nyikita álma

Szépirodalom - próza

Nyikita álma

Kerek ötven esztendővel ezelőtt, 1958 koratavaszán idézést vagy behívót kaptam a pozsonyi Február utcai katonai parancsnokságtól, azaz kiegészítőtől. Nem sorozás volt még az, hanem csak amolyan beszélgetés, előkészítő a regruták lajstromba vételére…

A zöldasztalnál két tiszt és egy idősebb szemüveges „elvtárs” fogadott, aki nem viselt katonai egyenruhát. Először is a nevemet kérdezték, utána azt, hol születtem, milyen családból származom és miért magyar iskolába, a pozsonyi magyar Pedagógiai Gimnáziumba járok. A kérdező a szemüveges civil volt, a két tiszt csak asszisztált és jegyzetelt. Zavartalanul, akadály nélkül válaszoltam a kérdéseikre, ámde a szemüveges rövidke szünet után más irányba terelte a beszélgetést. Miután alaposan kifaggatott a szlovák nemzeti felkelésről, megkérdezte, mit tudok Trianonról.

– Az első világháború után 1920-ban ott zajlottak a béketárgyalások és ott írták alá a trianoni békeszerződést – válaszoltam.

Ám a kérdezőmet nem elégítette ki a felelet, mert tovább kérdezett.

– De mi a véleménye az egészről? – szólt szigorú hangon, még a szemüvegét is levette.

– Semmi, megkötötték, aláírták és kész. Ezeket tanultam Trianonról. Vagy a részletekre kíváncsi? – kérdeztem vissza.

– Pontosan… Mint magyarnak és tanítópalántának biztosan van más véleménye is az ügyről.

– Nálunk, a Zoboralján, a magyar falvakban természetesen másként látják az emberek a békeszerződést. Rengeteg áldozata volt a világháborúnak, ráadásul elcsatoltak bennünket Magyarországtól. Új határvonalakat húztak, az öregek bizony siratják a régi világot – mondtam őszintén.

Szavaim után nagy csönd állott be, pusmogni kezdtek a zöldasztalnál, összedugták a fejüket, azután a változatosság kedvéért az egyik katonatiszt vette át a beszélgetés irányítását.

– Még egy, utolsó kérdés. Akadálynak tartja az államhatárokat, szeretne mondjuk Magyarországon élni vagy tanulni?

– Az csak természetes, hogy mi, magyarok szeretnénk látni Budapestet vagy a Balatont és tanulni is. A határok akadályoznak, de nekem az a véleményem, hogy ez már nem tart soká. Nyikita Szergejevics Hruscsov mondta valamelyik beszédében, hogy a határok meg fognak szűnni. Így hát bizakodva várom, hogy Hruscsov tervei hamarosan valóra válnak.

Szavaimat mély csend követte, majd a kérdező tiszt egy picit gorombán, de lehet, hogy csak katonásan annyit mondott:

– Leléphet, elmehet!

A rövidke történet a schengeni határok átrendezésének idején jutottak eszembe. A történészek biztosan emlékeznek Nyikita határokkal kapcsolatos nyilatkozatára. Erős embernek tartotta magát, hiszen az ötvenhatos magyar szabadságharc elfojtása után voltunk. Ám elképzeléseire már nem emlékszem, hogy a szocialista táboron belül tartotta-e a határok megszüntetésének ábrándját vagy a nyugati államokra is gondolt. A lényeg az, hogy Nyikita álma ötven év után valósult meg Európában, viszont a szovjet impérium felbomlott, darabjaira hullott.

(Megjelent a pozsonyi Új Szó napilapban)

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Nyikita álma”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés