Barátunk és szerzőtársunk, Tátrai S. Miklós az alábbi, A bohóc című írásával az Országos Mécs László Irodalmi Társaság 2017. évi Primavera pályázatán első helyezést ért el.
A piros Dacia lassan haladt a kertvárosban. A kacskaringós utcák hiányos névtáblái nem sok segítséget adtak a tájékozódásban. Az épületek számozásában kevés ésszerűséget talált az, aki először járt arra. A bohóc már kétszer elment a keresett ház előtt, csak harmadszorra vette észre a kertben a léggömbökkel feldíszített magnóliabokrot. Leparkolt a ház előtt, gondosan átnézte táskáját, amelybe jelmezét, iratait, és a megrendelő levelét tette. Semmi kétsége sem volt: jó helyen jár, már bizonyára nagyon várják. A mókás nevű Badacsonyi Gerihez hívták, aki ötödik születésnapját ünnepli, pontosan azon a napon, amikor ő a huszonhetediket. Soha nem utasított vissza egyetlen felkérést sem, ezt most sem akarta megtenni. Bízott barátaiban, akik majd bizonyára megértik, hogy az ilyenkor szokásos bolondozások, tréfák, köszöntések, csak szereplése után kezdődhetnek.
Ligetvári Richárd negyedik éve játszotta a bohóc szerepét, és szórakoztatta gyermekközönségét különböző rendezvényeken. Nehezen hagyta ott a tanári pályát. Szerette munkáját, hivatását, azonban igazgatójával olyan súlyos nézeteltérésbe keveredett, hogy nem maradt más választása. Egyik helyi iskola sem fogadta a fiatal és szókimondó, olykor talán hőzöngő pedagógust, mert igazgatója rosszindulatú véleménye mindenütt megelőzte. A kollégák nem merték, vagy nem akarták alkalmazni. Két választása maradt. Elköltözik az ország másik felébe, vagy új megélhetés után néz. Nem volt felesége, gyermeke, mégis ezer szállal kötődött a városhoz. Ott nőtt fel, ott járt iskolába, ott voltak legjobb barátai, a sporttársak, a cimborák, a lányok, az ismert szórakozóhelyek, és emlékek sokasága, amelyektől nem akart elszakadni. Néhány próbálkozás után találta meg a bohóc szerepét, amellyel egyre nagyobb népszerűséget szerzett. Vidám kis jeleneteket állított össze, és tanult be, amelyekkel óvodákban, családi-, baráti-, gyermekrendezvényeken lépett fel. Nem gazdagodott meg a szereplésekből, de a kezdeti döcögések után szépen beindult vállalkozása. A harmadik évtől már a szomszédos megyékbe is hívták, ahogyan most is. Miután mindent rendben talált, kiszállt autójából, lezárta, és a legcsekélyebb lámpaláz, vagy izgalom nélkül indult el a ház felé, pedig ott meglepetések sokasága várta.
Szigorú tekintetű hölgy nyitott ajtót, akit a bohóc az ünnepelt édesanyjának gondolt. Meglepte a barátságtalan fogadtatás, a néhány perces késés miatti szemrehányás, és hiányolta az ilyenkor szokásos fékezhetetlen gyermekzsivajt. Ha ilyen, hát ilyen – gondolta Richárd – végül is neki a kis Gerivel és barátaival kell jól éreznie magát. A hölgy a fürdőszobához kísérte, és javasolta, ott öltözzön fel jelmezébe, majd együtt menjenek a szobába. Az ajtó előtt azt kérte, hunyja le a szemét, és úgy lépjenek be. A bohóc teljesen megnyugodott. Kedves gyermektréfára gondolt, és már sejteni vélte az addigi nagy csend okát. A háta mögött durván becsapódó ajtó hangjára kinyitotta szemét, és döbbenten nézett körül. Egyetlen gyerek sem volt a szobában! A távolabbi, jobb oldali sarokban, a nagy franciaágyon, egy hatalmas kutya ült, és halkan, de ellenségesen morgott. A bal oldali sarokban magányos üres asztal állt, az ajtótól jobbra két szék és egy nagy bőrönd. A lehetetlennek tűnő helyzetet a hölgy kárörvendő mosolya, és váratlan mozdulata tetézte, amellyel bezárta az ajtót, és zsebre tette a kulcsot, majd gúnyosan megszólalt.
– Bohóc Úr! Bemutatom önnek Badacsonyi Gerit. Ötéves, ereje teljében lévő dobermann. Nem szereti, ha nem veszik komolyan. Csak nekem fogad szót, bárkit széttépne a kedvemért. Javaslom, ne bosszantsa, és kezdje meg a műsorát, kíváncsian várjuk!
– Ugye most viccel asszonyom? Hol vannak a gyerekek? – kérdezte a bohóc, mintha rémálomból ébredne.
– Semmi kedvem viccelni! Jó okom van arra, hogy lássam, miként viselkedik, amikor maga van kiszolgáltatott helyzetben, amikor maga lesz védtelen!
– Nem tudom, miről beszél! Maga őrült! Azonnal elmegyek innen, nyissa ki az ajtót!
– Nem megy sehova! Ugye Geri? – emelte meg hangját a nő, és a kutya felé biccentett, amelyik leugrott az ágyról, szőrét felborzolva, hangosan morgott – Kezdje már el!
A helyzet annyira ijesztően és fenyegetően alakult, hogy a bohócnak már semmi kétsége sem lehetett: egy őrült fogságába került. Fogalma sem volt mit akar tőle, és hogyan fog innen megszabadulni. A nagy kutya teljesen megrémítette, már bármire hajlandónak mutatkozott. Egyszerűen félt, nagyon félt. Remegve kezdett bele műsorába. Nagyon szánalmasra sikerült, már majdnem elsírta magát. Egy pillanatra úgy tűnt, kínzója megkegyelmezett, de csalódnia kellett.
– Ez borzalmas, hagyja abba! Tényleg nem tudja, miért van itt? Nem ismer meg?
– Fogalmam sincs ki maga, sosem láttam!
– Nem? Hét évvel ezelőtt találkoztunk a Fényhullám-diszkóban. Sosem felejtem el magát és a barátait!
– Elismerem, hogy sokat jártunk oda szórakozni, legalább száz lánnyal találkozhattam ott. Nem emlékezhetek mindenkire!
– Száz lány? És mindegyiket leitatták? Mindegyikkel ugyanolyan aljasul bántak el, ahogyan velem?
– Miről beszél? Soha nem itattunk le senkit! Összekever valakivel!
– Nem! Azonnal felismertem, amikor megláttam a szórólapját, ahol reklámozza a bohócságát. Most megfizet mindenért!
– Sosem láttam magát! Összekever valakivel! Engedjen elmenni! – kiáltozott egyre jobban könyörögve Richárd, de már maga sem bízott ebben.
– Feküdjön le az ágyra, a hátára! Geri, ágyra! – hangzott fel a kurta parancs.
A kutya fogvicsorgatva indult a halálra vált férfihez, aki már-már önkívületi állapotban hátrált az ágy felé, és engedelmesen hanyatt feküdt. A dobermann felugrott mellé. Richárd mozdulni sem mert, valósággal megbénult a rémülettől. A nő felemelte a bőröndöt, az asztalra tette, majd kinyitotta. Szíjakat és egy ollót vett elő. A szerencsétlen férfi két kezét, és két lábát az ágy rácsaihoz kötözte, azokat terpeszbe feszítette. Leparancsolta a kutyát az ágyról. Az ollóval a Bohóc bokájához közeledett, végigvágta mind a két nadrágszárát, majd a nadrágot is.
– Gondolom, tudja, most mi következik? Hallott már arról, hogyan bánnak el az erőszakoskodó férfiakkal?
– Ne, ne tegye! – nyöszörgött kétségbeesetten Richárd – Esküszöm, hogy sosem láttam magát, és soha nem erőszakoskodtam egyetlen nővel sem! Ha valaki, valamikor bántotta magát, nagyon sajnálom! Legyen irgalmas velem! Ígérem, ígérem, hogy… – nem tudta befejezni a mondatot, a félelem, és az izgalmak miatt elveszítette eszméletét.
A nő háta mögött csendesen kinyílt az ajtó és két férfi lépett be. Az ágyhoz mentek, és már mind a hárman sajnálkozva nézték az aléltan fekvő Richárdot. A csendet a nő halk hangja törte meg.
– Már megbocsássanak uraim, de egy kissé erős tréfát rendeltek meg a barátjuk születésnapjára.
Hozzászólások