Fedák Sári: Pécsett, ötvenedszer! • Hetedhéthatár

Színház

Fedák Sári: Pécsett, ötvenedszer!

A múlt század egyik legnagyobb magyar színésznője, Fedák Sári alakját, pályáját, sikerekkel és megpróbáltatásokkal teli életét idézi föl Szűcs Nelli egyszemélyes színházi produkciója, amely a budapesti Nemzeti Színház vendégjátékaként a Pécsi Harmadik Színházban látható február 26-án és 27-én este 7 órakor. A produkció itt jubilál az 50. előadással.

Rajongtak érte Pesttől New Yorkig. Ő volt A Primadonna. Megjárta a csúcsokat és a poklot. Méltán ünnepelték, majd méltatlanul félreállították. ,,Előadásunk azzal a céllal jött létre, hogy felelevenítsük a XX. század egyik legnagyobb magyar színésznőjének emlékét, megismertessük a közönséggel nem mindennapi életének részleteit, és igazságot, valamint elégtételt szolgáltassunk személyének mindazért a méltánytalanságért, amelyben ez a kivételes művésznő részesült – vallja Dávid Zsuzsa rendező. – Soha meg nem bocsájtható bűne a II. világháború utáni politikai  rendszernek, hogy Fedák Sárit méltatlan és bizonyítatlan vádak miatt börtönbüntetésre ítélték. Mikor végleg kiderült számára, hogy a színpadra nincsen visszaút, teljesen összeomlott és ez az állapot okozta idő előtti halálát. Szeretnénk ezzel az esttel az emlékezésen túl azt is elérni, hogy Fedák Sárit nyilvánosan rehabilitálják, ne terjedjenek tovább személyéről hamis és igazságtalan pletykák, légből kapott állítások. Lássuk végre ezt a nagy művészt igaz valójában, minden nagyszerű emberi tulajdonságával, hibáival, gyarlóságaival együtt. ”

Az emlékest anyagát a rendező és Szűcs Nelli közösen állította össze, részben Fedák Sári leveleiből, emlékiratából, az Útközben és a  Te csak most aludjál, Liliom… című könyvből, részben egyéb megemlékezésekből, a Színháztörténeti Intézet anyagaiból és régi Színházi Élet folyóiratokból. Elhangzanak dalok is leghíresebb szerepeiből, ezekkel is felidézve a magyar operett nagyasszonyának alakját, akinek rendkívüli személyisége, kivételes egyénisége végérvényesen nyomot hagyott valaha volt színházi életünkben. Külön érdekessége a produkciónak, hogy a Fedák Sárit elénk varázsoló Jászai-díjas, érdemes művész Szűcs Nelli is Beregszász szülötte, gyökerei ehhez a városhoz kötik, csakúgy, mint nagy elődjét.

A Pécsi Harmadik Színházban február 26-án és 27-én látható előadásra jegyek már kaphatók.

(Fotók: Eöri Szabó Zsolt)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS