– Gizinél, nézzétek, hogy esik az eső! Nem lehet látni a Jakab-hegyet!
Mindnyájan odagyűltünk a konyha ablakába és a két tömbház közötti résen lestük Uránváros egy kis szegletét.
– Gyerekek, nálatok is esik? – szólalt meg rövid időn belül a telefon. – Mert nálam zuhog. Lehet, hogy elmarad a délutánra tervezett séta az Éger-völgyben. Pedig már napok óta beterveztük a gyerekekkel. No de sebaj, gyertek el hozzám, van egy kis süti, miegymás! Elleszünk. Várlak benneteket!
Váry Gizella
És szombaton délután gyermekzsivajtól lett hangos a lakása.
*
– Az Isten áldjon meg, szedd már össze magad! Látod, kinn süt a nap. Nem hagyhatod így el magad. Fiatal férfi vagy, családfő! Ha ma nem sikerül, akkor majd holnap. Lesz munkád, meglátod. Na, hoztam egy kis kocsonyát, meg libamájat is, tudom hogy szereted. Az Isten éltessen! És fel a fejjel!
*
Gizi és Szabolcs
– No, látod, mondtam én! Ennyi kellett, ennyi év és kitartás. Szabolcs, Bálint, hát ti olyan szépen játszottatok, hogy elájulok! Mindig mondtam, hogy ti tehetségesek vagytok. Csak gyakorolni is kell ám sokat, a tehetség az nem elég. Hát, gratulálok! Ma nagyon jók voltatok. Mikor alakíttok apátokkal egy családi zenekart? Beveszitek őt is a bandába?
– Tudjátok, bennem a Monarchia minden nemzete megtalálható. Van bennem tót, lengyel, erdélyi, magyar és még Isten tudja hány nemzet vére. Ezért vagyok ilyen stramm. Van az a régi közmondás, hogy a csalánba nem üt a ménkő. Csak azért aggódom, hogy egy csúf, házsártos vénasszony leszek.
– Ti csak nyugodtan menjetek. Bízzátok rám a két rosszcsontot! Lássatok egy kis világot. Mi elleszünk. Úgy is szeretik a főztömet. Ha meg rendetlenkednek, majd ellátom a bajukat. Lesz „nemulass”! Ti csak érezzétek jól magatokat! Aztán nekem nehogy valami kis csecsebecsével jöjjetek haza, láttátok, már tele van a vitrinem a nippekkel, cserepekkel. Jó, egy kis sajtot, csokit, helyi jellegzetes kaját elfogadok. De csak egy falással! Ne verjétek magatokat költségekbe miattam. Na, sziasztok, vigyázzatok magatokra!
Gizi Andrással és Vicával
– Most éppen az Újévi koncertet nézem. Ti is? Csodálatosak azok a szép termek, a csinos táncosok, meg az a sok virág! És a zene… amint hallom nektek is tetszik. Jó, rendben, a koncert után jövök. Megkóstolom az erdélyies disznótorost. Lesz káposztalé és puliszka is? Remélem, a ház ura már kikészítette a kupicákat, meg kicsípte magát, az ünnephez méltóan! Jól van, jövök. A gyerekeknek lesz egy kis meglepi.
– Hogy te milyen helyre hoztál bennünket! Ez egy igazi kocsma. Tele füsttel, italszaggal, részegekkel, úgy ahogy illik. A sok puccos vendéglő után ez egy felüdülés. És milyen szépek ezek az első világháborús nóták! Keresztapámék is szokták énekelni, borozgatás közben. Én is tudok egy párat belőlük. Na, isten-isten! Finom ez a székely köményes. Meg a csorba! Milyen jókat eszünk-iszunk itt Erdélyben! Még mondja valaki, hogy rossz sorunk van. És reméljük, hogy még jobb is lesz az itt élők számára. Majd meglátjátok! Lehet, hogy én már nem érem meg, de talán ti, fiatalok megéritek. Vagy a gyerekeitek, unokáitok. Az biztos, hogy jönni fog még egy jobb világ!
– Hogy vannak a gyerekek? Szabolcsnak hogy megy az egyetem? Túl van már a vizsgákon?
És Bálint? Hegedül rendesen? Odafigyel a tanulásra? Jövőre, vagy nem is, két év múlva, már érettségizik. Oda kell figyelni. Noszogassátok, ha kell! Otthon az öregek? Jól vannak? Hát Csabáék? Hogy áll az új házuk? Majd, ha beköltöznek meg szeretném látogatni őket. Lesz házavató buli? Most már túl vagyok egy-két kezelésen. Kedveseim, még ne temessetek! Felálltam én már többször is életemben. Meglátjátok, én még ott leszek a Szabolcs diplomaosztóján. Majd együtt táncolunk!
– Jól van, csak menjetek! Érezzétek jól magatokat! Pihenjetek egy kicsit, mert rátok fér. Én majd rátelefonálok a fiúkra, leellenőrzöm őket. Csak bízzátok rám!
– Sajnos, azt hiszem, többé már nem látlak benneteket!
– Délre ígérték a fiúk, hogy itt lesznek, és dél már elmúlt. Ja? Csak holnap jönnek? Én azt gondoltam, hogy ma…
*
Kinézek az ablakon. Uránváros felől sötét esőfelhők gyülekeznek. És én tudom, hogy Gizinél már többé nem esik az eső.
______________________
A Bandi család pótnagyijától, Váry Gizellától, az öt évvel ezelőtti erdélyi útitárstól képekkel búcsúzom – közel egy hetet töltöttünk együtt, egy autóban, közel háromezer kilométert megtéve. Amikor reggelente a szálláshelyen gyógyszerekkel kezdtem a napot, részvéttel nézett – mondtam, hogy egy autoimmun betegségem van, ezt csak így lehet kordában tartani. Ő lekopogta, hogy nincs semmi baja, soha nem is volt… Aztán hirtelen jött a kór, és hiába küzdött ellene… Azon az erdélyi kiránduláson négyen ültünk a kocsiban: Bandi András volt a navigátor, én voltam a volánnál, és a hátsó ülésen két barát foglalt helyet, Váry Gizi és Kurucz Gyuszi – ha legközelebb Erdélybe megyünk, visszük magunkkal őket is, és beszélünk-beszélünk, mint ahogy 2005 augusztusában, és tudjuk, hogy csillagokként vigyázva ránk kísérik utunkat. – L. Csépányi Katalin
Bandi András, Váry Gizella és Kurucz Gyula
Gizi Sárán Ferenccel és Bandi Andrással Tamási Áron háza előtt, Farkaslakán
Az erdélyi csapatunk
Aradon, az emlékműnél
Gizi és András
András szüleinél, Magyarsároson: Bandi András édesapja, Kurucz Gyula, L. Csépányi Katalin, Bandi András édesanyja, Váry Gizella
Aki mindig, mindenhol segít: Gizi Magyarsároson, András szüleinél
Magyarsároson, Bandi András szüleinek házánál
András és Gizi a Medve-tónál Szovátán
Bandi András édesanyja és Váry Gizi
A parajdi sóbányában az autóm három utasa
Hozzászólások