Lazarev Oleg | Szeretem én az Óbudát

Szépirodalom - vers

Szeretem én az Óbudát

 

 

Szeretem én az Óbudát,
Mert fényének nincs szennye
Adjanak még egy finomat, egy poharat
Legyen meg az estnek fénye

 

Csillagok alatt lévén szemtelen vagyok
Csillaghegy tetején pedig egy ámuló kölyök
Dunának partján pedig kóborló kobold
Mely el-eltűnik, éjjeli el-elrejtő, sűrű köd

 

Hol keresztül-kasul, hol körbe-körbe
Halad tovább míg nem fogadja a sziget öble
Itt a csendesebb vizek felett mindig lebeg
Szelleme s itt a gondolatától boldog a keble.

 

Római parti rómaikor kori örökmohás kövek
Láttak oly sok mindent s sokak közt engemet
Ahogy elképzeltem a szőlők fürtjét padom fölé
Mögém az arénát s lábaim elé elhaladó szekeret

 

Itt Traianus ügynökei nyüzsögtek az utakon
Humanista Hadrianus és az alexandriai kertek
Marcus Aurelius alatt ostromolták germán törzsek
Colonusok által virágzó gazdaság és védő limesek

 

Aztán Attila városának nevezve Anonymus
Megírta azt, hogy kelt át a Dunán Árpád vezér
Ki Magyar-révnek nevezte akkor az e földet
Óbuda, ahol a folyó éltet és minden kő mesél.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Szeretem én az Óbudát”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés