Múlt év derekán a Csángó Szövetség négy képviselője járt Pécsett. Magukról hoztak hírt. Ez alkalommal sikerült pár szót váltanom Hegyeli Attilával, a „Keresztapa program” egyik koordinátorával, a csángóföldi oktatás lelkes úttörőjével.
– Legtöbb magyarországi turista legfeljebb a Székelyföldig merészkedik el, onnan keletebbre, Moldvába már nagyon kevesen tévednek be. És ezért talán nem is lehet kárhoztatni őket, kit keresnének ott? Hiszen alig néhány évtizede még Romániában állami szinten el sem ismerték, hogy a csángók tulajdonképpen a magyarsághoz tartoznak. A már szinte mindenki által ismert „ezeréves határokon” túli területeken, amik sosem tartoztak Magyarországhoz, élnek a csángók. Talán azt is mondhatnánk, ők az „örök határon kívüliek”.
De, tulajdonképpen kik is a csángók? „Elcsángált”, elvándorolt magyarok? Egyes történészek szerint a honfoglaló magyarok hagyták őket hátra hátvédként, hírhozóként a keleti határokon kívüli területeken történő eseményekről. Ennek a valószínűsége elég kicsinek mondható, hiszen a falvaikat bizonyára felégették, kipusztították a bevonuló tatárok. Utánuk pedig az Etelközön átvonuló vándor népek sem kímélték a lankás dombok között letelepedett kis népcsoportot.
– A mai moldvai csángóknak három néprajzi és nyelvi csoportját lehet megkülönböztetni. A legarchaikusabbak az „északi csángók”, akik a Roman város környékén, a Békási-szoros irányában telepedtek le. Ők abban a 8 -10 faluban élnek, amiket valaha még a középkori magyar királyok alapítottak. Ők ma is még mindig azt a középkori nyelvet beszélik. Legnagyobb településük a 9000 fős Szabófalva. Ez a település- csoport úgy van elhelyezve a számos, románok lakta falvak közé, hogy minél nagyobb területet fedjen le. Ők tényleg, lehetséges, hogy előőrs, híradó szerepre voltak idetelepítve. A „Déli csángók” Bákó környékén élnek. A nyelvjárásuk „sziszegő” jellegű, ami a nyelvészek szerint mezőségi eredetre utal. Tehát az őseik, valószínűleg, a mai Marosvásárhely és Kolozsvár között elterülő dombos vidékről származhattak. A harmadik, és egyben a legújabb csoport a „székelyes csángóké”, akik a legnépesebbek. Ők őrizték meg a magyar nyelvet a legjobban mind a mai napig. Valószínűleg a „Mádéfalvi veszedelemkor” szökhettek ki Moldvába, az osztrák hatóságok elöl menekülve.
Hogyha ma egy arra tévedt magyar turista megpróbálna szót érteni akár a „legmodernebb” csángó nyelvet beszélő „székelyes csángókkal”, akkor bizony elkelne a szinkrontolmács. Nekik nincs semmilyen műszaki, technikai szókincsük. Domokos Pál Pétertől elkezdve, napjainkig több nyelvész és kutató próbálja megfejteni a csángók nyelvének és kultúrájának ily módon való alakulását. Ez egy nagyon szomorú, és ugyanakkor nagyon érdekes történet. Az anyaországi és erdélyi magyarság egyszerűen elfelejtette értesíteni a moldvai csángókat a saját anyanyelvének a természetes fejlődéséről. Ők kimaradtak minden nyelvújítási folyamatból. Nem küldtek hozzájuk papot, tanítót, tehát a csángók nemzeti identitása ma is a középkori állapotokat tükrözi. Ha a középkorban valakit megkérdeztek mivoltáról, először a rendi hovatartozásáról, majd a vallásáról tájékoztatta az érdeklődőt. „Én szabad székely vagyok!” – mondta a székelyföldi. Én jobbágy vagyok, és katolikus” – mondta a mezőségi, vagy alföldi paraszt. A moldvai csángóknál a mai napig ez a mérvadó.
– A moldvai csángók évszázadokon át kérték a magyar katolikus papokat. Helyettük román katolikus papokat kaptak, akiknek a mai Jászvásárban van a püspökségük, és ők a magyar oktatás legádázabb ellenségei. A román nyelvű miséken azt hirdetik, hogy „a magyar, az ördög nyelve, tehát ezen a nyelven nem illik beszélni!”. Természetesen az állami oktatás is román nyelvű.
Moldvában 1900 és 1920 között hozták létre az első általános iskolákat. Tehát, alig 100 évvel ezelőtt még dívott az analfabétizmus. Mivelhogy a csángó közösség önellátó, önfenntartó volt, főleg a nők nem mozdultak ki a lakóterületeikről, ezért tökéletesen megőrizték az anyanyelvüket, vallási ókból, pedig nem keveredtek az ortodox románokkal. Az első világháború után beindult oktatásba főleg a fiúk kapcsolódtak be. Először kettő, majd négy és hatosztályos iskolákat végeztek. Ma már 8-10 osztályos iskolák működnek szinte minden településen. Középiskolák csak a nagyobb városokban vannak.
– A kezdetek kezdetén a román tanárok és a csángó diákok nem értették meg egymást, ezt számos feljegyzés is őrzi, amiket a tanárok a RománTanfelügyelőség felé írtak. Az 1950-60-as években iskoláztatott szülők megszenvedik a román oktatás minden kínját, így jogosan úgy döntenek, hogy a gyermekeiket ettől megkímélendő román óvodába és iskolába íratják. A csángók 300 év után feladni kényszerültek a nyelvüket. Ma egy nagyon furcsa helyzetnek lehetünk szem és fültanúi, mi, akik közöttünk élünk. A gyerekek egymás között és szüleikkel románul beszélnek, a szülők egymás között magyarul, a szülők a nagyszülőkkel szintén magyarul, az unoka a nagyszülővel, pedig szinte nem tudja megértetni magát.
És a szülők a mai realitásokhoz alkalmazkodnak. Mivelhogy a templomban, a hivatalokban, orvosnál a gyerek csak a román nyelvet használhatja, így hát román iskolába járatják. A Vatikánhoz és a magyar vallási vezetőkhöz a csángó kérelmeknek két vaskos tára küldetett, amire a mai napig nem kaptak választ. Háromszáz év, pedig hosszú idő. A pár éve beindított „Keresztapa programról” is pár szót szólva, Hegyeli Attila arra kéri a magyarországi „keresztszülőket”, hogy legyenek megértőek, hiszen a gyerekek újratanulják az anyanyelvüket, és ebben a szüleik nem lehetnek segítségükre. Munkájuk illusztrálásaként a csángó gyerekek fogalmazásaikból összeszerkesztett kis „Szederinda” lapot mutatta fel. A Csángó Szövetség, civil szervezetként 1990 után jöhetett csak létre. A rendszerváltás előtti időszakban még a néprajzosok is csak titokban látogathatták ezt a vidéket. Ma Moldvában mintegy 250 000 katolikus él, ebből 60 000 értenek, beszélnek magyarul. A csángók 45 faluban élnek, a közösségükben 9000 főre tehető a beiskolázható gyermekek száma.
– Amikor ezelőtt 8 évvel, a feleségemmel belevágtunk – jelenleg több mint 30-an dolgozunk több oktatási programban – azt mondták nekünk, kár a fiatalságunkért! Ez már egy veszett ügy! Úgysem engedik a magyar nyelvet tanítani az iskolában. Ma már ott tartunk, hogy a szülők közjegyző előtt nyilatkoznak, hogy a gyerekeik magyar órákon vehetnek részt. Tizenhárom faluban 750 gyermek tanul iskolában, és 400 iskolán kívül magyar nyelven. Tehát, sajnos nem tökéletes a lefedettség, 9000-ből csak 1250gyereket tudtunk elérni. De ez is már előrelépés. Valamit fel tudunk mutatni. Nem volt elfecsérelt idő az elmúlt nyolc év.
Számunkra, anyaországi magyarok, vagy netalán-tán jobb sorban élő határon túli magyarok számára felfoghatatlan, hogy alig párszáz, ezer kilométerre innen él a magyarságnak egy olyan többtízezres csoportja, akik „örök határonkívüliek”, akik számára a Duna TV nem fogható, magyar sajtó nem olvasható. Számukra, a tőlünk jött pár soros levél, egy kis figyelmesség is óriási segítség. Úgy érzik, ha kissé későn is, a magyarok gondolnak rájuk. Számítanak rájuk.
Hozzászólások