Csupán így, kisbetűvel, akárcsak nemecsek ernő. Egy ember a sokak közül, aki akart és tett is valamit magyarságáért. Akkor, amikor ezt nem sokan becsülték, sőt voltak olyanak is, akik fel sem fogták tetteinek lényegét, fontosságát. Mezőség szülötteként már kora gyermekkorában találkozott a nemzeti kultúrák sokszínűségével, és ez egész életére hatással volt rá. Úgy ápolta saját nemzetének kultúráját, hogy azt nem szakította ki a másik, együtt élő nemzetek (románok, cigányok) kultúrájából. A Bartóki- Kodályi hagyományokat követve inkább az egymásra hatásukat emelte ki. És higgyék el, ez nem volt könnyű! A Ceauşescu-rendszerben nem látták szívesen az ilyen lelkes népművelőket. Ő csak tette a dolgát – amikor hagyták – csöndben, szerényen. De nem ijedt meg a fenyegetésektől sem. Akkor, amikor bizony kevesen vállalták volna fel, Erdélyben elindította a táncház mozgalmat. Onnan terjedt át az Magyarországra is. Több száz népzenei gyűjtése, kiadványa látott napvilágot. A rendszerváltás után visszakapott ősi birtokon, a szórványvidéken élő magyar gyermekek anyanyelvi oktatását szervezte meg bentlakásos rendszerben és létrehozott egy népművészeti múzeumot és központot.
A napokban jött a hír, hogy 92 évesen eltávozott. De tudom, nem nyomtalanul.
Ha valaki jártában-keltében Kolozsvár környékére vetődik, térjen be egy pár órára Válaszútra, és tekintse meg e hatalmas életműnek a mementóját.
Egy erdélyi tanító, gyűjtő, néprajzkutató, csupa lélek ember hagyatékát.
Hozzászólások