Hetedhéthatár | Kéttenyérnyi

Szépirodalom - próza

Kéttenyérnyi

 

Anya és lánya lehettek. Mindenesetre egymás mellett ülnek a buszon. A lány egy festményt tart a két tenyerén. Egyszerű, keret nélküli kép, ami annyira friss lehet, hogy csillog: talán még meg se száradt. Nyári táj van rajta: szikrázó kék ég, az égen citromsárga nap (mint egy gumilabda). A verőfényben tó nyújtózik, a parton dús füvű rét, égig érő jegenyefák. Szinte érezni lehet az ágakkal incselkedő nyári szelet. A fák tövében virágok nyílnak és a tó felett madarak repülnek.

Ülnek a buszon ketten, néha kinéznek az eső áztatta ablakon a lucskos városra, a nyirkos tűzfalakra, a sáros kertekre, a vézna fákra, a piszkos-zöld, dölyfös tujákra, a szürke égre. Mintha sose lett volna itt nyár.

Aztán felcihelődnek, behúzzák a kabátjukon a cipzárt, jeleznek, az ajtóhoz lépnek, és leszállnak a buszról az esőbe. Az anya esernyőt tart a lánya és a kép fölé. Így indulnak el az utcán. Mint valami lángot, úgy viszik, úgy védik a képet. Pár pillanat múlva eltűnnek a piszkos februárban – ezzel a kéttenyérnyi nyárral a kezükben.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

2 hozzászólás van ehhez: “Kéttenyérnyi”


  1. Gratula! Szép.

    Hozzászóló: Bandi András | 2018. február 26., 13:30
  2. Köszönöm! 🙂

    Hozzászóló: Smelka Sándor | 2018. május 10., 15:11

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com