Szarvas István (Sz. I.): Beszélgetőpartnerem Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója, miniszteri megbízott. A cirkusz irodájában beszélgetek vele. 2018 februárjában. Főigazgató úr, a cirkusz jelentősen megváltozott az elmúlt időszakban, egy-egy produkció ma már olyan módon komplex, amelynek szerves része a fény, a hang és a látvány egyaránt. Az előadók sokrétűen képzettek; a mozgás, a tánc, a koreográfia hozzátartozik minden egyes számhoz. Ma már cirkuszművészekről és cirkuszművészetről beszélünk. Aki hosszú évek után ismét cirkuszba látogat, merőben újat lát, olyat, ami ámulatba ejt és elkápráztat. Ettől a mostani magas színvonaltól merre tart a cirkuszművészet, innen hová lehet tovább fejlődni?
Fekete Péter és Szarvas István (Fotó: Lantai József)
Fekete Péter (F. P.): Valamennyi előadó-művészeti ágban egy folyamatos változást tapasztalhatunk; megújul a színházművészet, létrejönnek új művészeti formák. Vannak olyan művészeti ágak, amelyek, ha nem frissülnek meg, ha nem újulnak meg, elsüllyednek és megszűnnek, és vannak olyanok, amelyek, hogyha a kor kihívásaira jól tudnak reagálni, akkor a fókuszba kerülnek és vezető, trendi művészeti ággá válnak. Így vagyunk a cirkuszművészettel is. Vannak olyan országok, ahol elavult, a szórakoztatóiparnak idejétmúlt műfajaként tekintenek a cirkuszra, és így valóban kikerül a közérdeklődés központjából, bezárnak a cirkuszok, szinte megszűnik a művészeti ág. És vannak olyan országok – ilyen Magyarország is –, amely európai vezető szerepre tör, amely első kíván lenni az előadó-művészeti intézmény, a cirkuszművészeti központ fölállításában Európában. De ehhez nemcsak egy új épület, nemcsak egy külső forma, hanem egy belső tartalmi megújulás is szükséges. Ennek a megújulásnak az élharcosai vagyunk – ma már ránk figyel nemcsak Európa, de az egész világ.
Sz. I.: Sok területen vannak különféle rangsorok, így bizonyára a cirkuszművészetben is. A magyar cirkuszművészet hol helyezkedik el, milyen ismérvek szerint alakítják ki a rangsorolást? Ha van ilyen szempont, akkor a produkciók különböző fajtái között van-e rangsor, vagy pedig egy-egy produkció önmagában a mérvadó?
F. P.: A világ cirkuszművészetének egyértelműen a vezető országai közé tartozunk. Merem állítani, hogy mondjuk, az első ötben bent vagyunk. Szinte nem kérdés, hogy a kínaiak, az oroszok, talán a kanadaiak nagyon erősek a cirkuszművészetben, a megújult cirkuszművészet terén a franciák föl tudnak mutatni érdekes dolgokat. De mindenképpen ott tartanak bennünket nyilván az első öt között. Itt jön valahol ezekkel egy kategóriában a magyar cirkuszművészet. Gondoljunk csak arra, hogy a monte-carlói cirkuszfesztiválon, ami a világ legkomolyabb cirkuszfesztiválja, éppen ifj. Richter József hozta el az Arany Bohóc-díjat, megelőzve megannyi kínai és megannyi orosz műsorszámot.
Hogy milyen ismérvek alapján rangsorolunk? Talán a tradíció, hiszen nekünk több mint százéves cirkuszművészeti hagyományaink vannak. Az artista művészek hosszú évtizedeken keresztül lerakták a névjegyüket a világban nemcsak szakmaiságukkal, de emberségükkel, kollegialitásukkal, viselkedésükkel. A tradíció mellett a másik a jelenlegi szakmaiság, hiszen ott vagyunk a világ vezető műsorszámai között, az előbb említettem Richter Józsefet, vagy említhetném Simet Lászlót, aki szintén ott volt Monte-Carlóban, és egy világszámmal turnézza végig a világot – az ő produkciója zárta például a londoni olimpiát. Tehát ott vagyunk a műsorszámainkkal a világ vezető cirkuszi porondjain. A legfontosabb a harmadik amit említenék, az a megújhodási szándék, az, hogy Magyarország nagyon komolyan veszi ezt a művészeti ágat: miniszteri biztosi rangot tart fent erre; új épületet kíván megvalósítani, múzeumot hozunk létre; cirkuszpedagógiai programokat tartunk, ide járnak a világból eltanulni, hogyan kell vak sorstársainknak audionarrálni egy cirkuszi előadás során, vagy hogyan lehet matematikát, fizikát, biológiát tanítani egy cirkuszi előadással. Aztán, hogy a családok éve kapcsán hogyan tudunk reflektálni a manézsban történő, háromgenerációs egymásra tanításra és a nézőtéren helyet foglaló három generáció egymásra figyelésére, hol jön vissza a család, a család tanítása, a generációkra való tudásátadás a cirkuszművészet területén. Ezek mind-mind olyan tartalmi elemek, amelyek minket a fókuszba, a figyelem középpontjába helyeznek világszerte.
Sz. I.: Kérem, menjünk itt még vissza a kérdés azon részére, hogy a produkciók különböző fajtái között van-e rangsor. Az ismert, hogy az Ön alapképzettsége bűvész. Aztán ott van Eugene Chaplin, ő pedig azt mondta nekem egy beszélgetés során, hogy ő legjobban a bohócokat szereti. Megint mások például az erőművészeket csodálják. Tehát ez majdnem úgy néz ki, mint alma, körte, szilva – hogy lehet ezeket összehasonlítani? A nemzetközi zsűri tagjainak is van, vagy lehet egy-egy kedvenc cirkuszművészeti ága, akkor például egy cirkuszfesztiválon mi alapján döntenek?
F. P.: A klasszikus cirkuszművészet három fő ágból áll: az akrobatikából, az állatokkal való együttműködésből és a humorból, a bohóc munkájából. De magát az akrobatikát is nagyon sokféle ágra tudjuk bontani: levegőakrobatika, talajakrobatika, egyensúlyozás, zsonglőr. Több tucat, úgynevezett zsáner, cirkuszi zsáner létezik. Ezeknek a nagyon különböző cirkuszi zsánereknek, mutatványoknak az egyvelegéből áll össze a cirkuszi előadás. Tehát ezek egyenrangú részesei a produkciónak, az egyéni számok, a páros számok és a nagycsoportos számok megfelelő arányban kell, hogy egy-egy műsorba bekerüljenek, mindre egyformán szükség van. Igazán nem is lehet őket egymással versenyeztetni, inkább csak megállapítanunk kell, hogy egyik nélkül sem működik a klasszikus cirkuszművészet.
Sz. I.: Érdekes dolog, ha összehasonlítjuk a korábbi évtizedeket a jelennel, most a cirkuszi számokban egyre inkább a férfi és a nő teljes egyenrangúsága figyelhető meg, ami korábban nem volt jellemző. Ez minek tulajdonítható?
F. P.: A társadalmi érzékenységünk, a tudati változásunk megjelenik a színpadon is. Míg cintányérozó majmocskákat és szakállas nőt is mutattak be mondjuk száz éve, és ötven évvel ezelőtt is a cirkuszban, ahogy a mi érzékenységünk változik, úgy ezek természetes módon kikopnak a cirkuszból. Már senki nem érdeklődik egy természeti rendellenességgel született embernek az önmagában való mutogatása, vagy egy ilyen állatnak a mutogatása iránt. Természetes, hogy kikopnak azok az állatszámok is, ahol az embernek az állat fölötti uralmát kívánja a szám megmutatni. Ezzel párhuzamosan már más üzenetekkel bír a cirkusz. Azokat az üzeneteket preferáljuk, amelyek a társadalom számára hasznosak, fontosak: egymásra figyelés, türelem, balansz, egyensúly. Csupa-csupa olyan üzenet, amelyik a mindennapi életünkben is fontos, hogy ott legyen. Ezeket jól tudja szimbolizálni a cirkuszművészet, így azok a számok kerülnek előtérbe, amelyek ilyen tartalmi elemekkel bírnak.
Emberi vonatkozásokban is nagyon különböző számokat látunk, amelyek a valós életet tükrözik vissza. Az életünkben is vannak női, férfi egyenjogúságú kérdések, aztán van, amikor fülig szerelemesek vagyunk egy nőbe, és bármit megteszünk érte. És bizony tapasztalhatunk olyanokat is, hogy egy nő bármit megtesz egy férfiért, és ezek különböző műsorszámokban leképződnek, különböző műsorszámok során szimbolikusan megjelennek a manézsban.
Sz. I.: Mint a mostani fesztiválon hallottuk, a magyar cirkuszművészet jelentős kormányzati támogatás elé néz. A jelenlegi helyzetben milyen elemei vannak a támogatási rendszernek, melyek az erős és melyek a gyenge pontjai?
F. P.: Magyarország egy nemzeti előadó-művészeti intézményt tart fenn közpénzből Európa közepén a cirkuszművészet számára. Ez a többi országban nem így van. Csak a szomszédos országokban, ha körbemegyünk, sem a lengyeleknek, sem a cseheknek, sem a szlovákoknak, sem az osztrákoknak, sem a horvátoknak, sem a szerbeknek nincs ilyen. Az egy egyedülálló lehetőség, és egyedülálló érték, hogy az állam közpénzből, az adófizetők pénzéből megfinanszírozza azt az intézményt, amelyik a cirkuszművészet segítségével neveli, oktatja, szórakoztatja, művészettel látja el Magyarország közönségét és az ideérkező turistákat. A Fővárosi Nagycirkusz látogatóinak több mint 20%-a Budapestre érkező turista. Ez azt is jelenti, hogy intézményünk hozzájárul a turisztikai bevételekhez csakúgy, mint az idegenforgalmi látványosságok, kuriózumok felmutatásához.
Sz. I.: Tehát gyenge pontok nincsenek?
F. P.: Én inkább az öröm hangját erősíteném. Nyilván nagyon boldog lennék, ha minél előbb sikerülne megtalálni azt a helyszínt, ahol az új cirkuszművészeti központunk majd felépülhet, de a jelenlegi állapot szerint is teljes mértékű a támogatás a kulturális kormányzat oldaláról.
Sz. I.: A frissen kikerülő cirkuszművészek kapnak-e támogatást a pályaindításhoz? Ha igen, ez konkrétan miben nyilvánul meg?
F. P.: Az artista művészhallgatóknak a képzését finanszírozza az állam. Ez egy olyan szakközépiskola, ahol a tanáraikat, az oktatásukat állami fedezettel tudjuk biztosítani. A Fővárosi Nagycirkusz pedig igyekszik a lehetőségeinek mértékében rekvizittel, jelmezzel, illetve fellépési lehetőséggel segíteni az artistákon. Ezzel együtt, az artistának egyrészt meg kell tanulnia, hogy a saját lábára álljon. Meg kell tanulnia, hogy önállóan tudjon elindulni a világban, hiszen egy utazó cirkuszban neki egyedül kell majd a problémákkal megküzdenie. Másrészt nekünk kötelességünk, hogy segítsük, nehogy egy rekvizit hiányba, egy felhasználható zene hiánya, vagy művészi, tartalmi hiány miatt ne tudjon elindulni a pályájára. Meg is kapnak a fiatalok minden ilyen irányú támogatást.
Sz. I.: Egy nemzetközi cirkuszfesztivál szervezése milyen feladatokkal jár? A produkciók hogyan jutnak el a fesztiválra, minden jelentkező részt vehet, vagy van valamilyen szűrés?
F. P.: Két éves előkészülete van minden fesztiválnak. Két éven keresztül tárgyalunk és figyeljük a világban, hogy hol vannak azok a legjobb produkciók, amelyeket el fogunk majd csábítani Budapestre. Nagyon hosszú, komoly anyagi alkudozásokon keresztül menő tárgyalássorozat előzi meg a fesztivált. Példának véve a legutóbbi szervezést, gondoljunk csak arra, hogy egy Kínából elutaztatandó csoportnak, csak a rekvizitjének az ideszállítása már önmagában is sok millió forintos költség volt. A fesztivál időszaka alatt százhatvan művészt hotelben kellett elszállásolni, kinek milyen hotelre van szüksége, az állataiknak ellátást kell biztosítani, az állatok ideszállításáról gondoskodni kell, vízumokat, belépéseket kell intézni. És természetesen a legjobb számokat ki kell választani.
Ezért is nagy öröm, hogy engem mint a Fővárosi Nagycirkusz igazgatóját gyakran hívnak szakmai konferenciákra, gyakran hívnak fesztiválok zsűrijébe. Mint fesztivál zsűritag láthatom az éppen aktuális legjobb produkciókat, így első kézből tudok szerződni a legjobbakkal.
Sz. I.: Tehát nem jöhet bárki?
F. P.: Hát hogy jöhetne? Van ugyan egy jelentkezési lista is, most például több mint négyszáz produkció jelentkezett a fesztiválra. Egy zsűri elvonult három napra, végignézte az összes produkciót, és abból kiválasztotta a legjobbakat.
Sz. I.: Milyen jelentős nemzetközi cirkuszfesztiválok vannak, köztük a budapesti fesztivált hol jegyzik?
F. P.: Monte-Carlo után, közvetlenül az elsők között jegyzik a budapesti cirkuszfesztivált. Nagyon sok a fesztivál. A Moszkvai Nagycirkusz IDOL fesztiválja, a latinai olasz fesztivál sorolandó még a nagyok közé, és Kínában is nagyon komoly fesztiválok vannak. De a budapesti, immáron tizenkettedik alkalommal megrendezett, húszéves hagyományra visszatekintő fesztivál valóban a világelsők közé tartozik.
Sz. I.: Hogy sikerült azt elérni, hogy a mostani fesztivál megnyitásán két magyar miniszter és egy EU-biztos jelen volt? Nem nagyon emlékszem olyan magyarországi, hasonló művészeti rendezvényre, ahol ilyen magas szintű állami és nemzetközi képviselet lett volna jelen.
F. P.: Jól mutatja, hogy ezzel a művészeti ággal Európában mi mennyire fontos szerepet töltünk be, velünk a kormányzat, és részeként a kulturális kormányzat nagyon komolyan számol. Nemzetközi kapcsolatrendszerünk igen erős, a nemzetközi együttműködési folyamatok állandó részesei vagyunk. A cirkuszművészet kapcsán szinte a világ valamennyi országával kapcsolatban állunk, amelyet a külügy Szijjártó miniszter személyes megjelenésével értékelt. Az emberi erőforrásokért, és a kultúráért felelős miniszter pedig a kultúrában kifejtett szerepünket hangsúlyozta a jelenlétével. Igen, valóban az egy boldogító érzés, hogy hat államtitkár, négy helyettes államtitkár, tizenöt nagykövet, két miniszter és egy EU-s miniszter vett részt az egy hét alatt a rendezvényeinken – ez is jól mutatja a mi súlyunkat és elismertségünket itthon és Európában egyaránt.
Hozzászólások