Hetedhéthatár | A Pécsi Harmadik Színház márciusi műsora

Színház

A Pécsi Harmadik Színház márciusi műsora

Minden korosztálynak kiváló színházi programokat kínál márciusra a Pécsi Harmadik Színház. Közkívánatra újra műsorra tűzik Bors néni című zenés kalandjukat, melyet Unger Pálma főszereplésével, élőzenei kísérettel két alkalommal láthatnak az érdeklődők. A legkisebbeket a szlovákiai Árgyélus Színház vendégjátéka, Écsi Gyöngyi vadonatúj interaktív előadása, Az elveszett bárány várja. Felnőtteknek szánt, korábbi bemutatóik közül Görgey Gábor máig aktuális abszurd játéka, a Komámasszony, hol a stukker? éppúgy műsoron lesz, mint a 2016-os POSZT-on két díjat nyert, s most az 50. előadásához érkező ír színmű, a Piszkavas; Örkény István örökérvényű klasszikusa, a Kulcskeresők; és Székely Csaba fekete humorú komédiája, a félszázadik előadásán is túl lévő Bányavirág. Émile Ajar: Előttem az élet című regényadaptációjának márciusi előadásai máris telt házasak, ezért áprilisra előjegyzésbe veszik azokat, akik még ebben az évadban szeretnék megnézni.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A Pécsi Harmadik Színház márciusi műsora”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés