Jubileum és búcsú a Harmadik Színházban • Hetedhéthatár

Színház

Jubileum és búcsú a Harmadik Színházban

Piszkavas
(Fotó: Tóth László)

A Pécsi Harmadik Színházban tavaly a Bányavirág és az Ibusár-megállóhely érte meg az 50. előadását, most újabb jubileumot ünnepelnek: március 5-én a többszörösen díjnyertes Piszkavas produkció lesz műsorukon félszázadik alkalommal. A kortárs ír szerző, Martin McDonagh művét 2015-ös bemutatója óta a szakma és a közönség kiemelt figyelme kíséri, Vincze János rendezésében Bacskó Tünde, Füsti Molnár Éva, László Csaba és Tatai Gergő nyújt emlékezetes alakítást. A produkció művészi értékét fontos elismerések is jelzik: a 2016. évi Pécsi Országos Színházi Találkozón megkapta a Közönségdíjat, Füsti Molnár Éva színművész pedig a Magyar Művészeti Akadémia Alkotói díjában részesült. A Parti Nagy Lajos magyar szövegével megelevenedő, katartikus előadás könnyed játék és kegyetlen valóság mesteri ötvözete.

Jelenet a Bányavirágból (Fotó: Tóth László)

A teátrum másik, még régebb óta műsoron lévő előadása Székely Csaba komédiája, a Bányavirág, amely fájdalmasan groteszk humorral és erős öniróniával tárja elénk a székely kapuk mögötti világot. A Vincze János rendezésében bemutatott produkció főszerepét László Csaba játssza, akinek ez az alakítás hozta meg az országos ismertséget. A kritikusok egybehangzó véleménye szerint a Pécsi Harmadik Színház Bányavirág előadása a kortárs mű legszenvedélyesebb színpadi megvalósítása, melynek további szerepeiben Bánky Gábor, Tamás Éva, Németh János és Bacskó Tünde látható. Székely Csaba drámája a maga sajátos, fekete humorával keményen megmutatja az emberi sorsok torokszorító reménytelenségét, de azt is érzékelteti, hogy minden nyomorúság és kilátástalanság ellenére, minden szenvedésen és tragédián túl a szereplők közt létezik valami összetartozásféle, valami nehezen megfogalmazható emberség. A Bányavirágot március 6-án tűzi műsorára a színház 60. alkalommal, amely egyben a produkció utolsó előadása is lesz. Aki tehát eddig nem látta, vagy szeretné újra megnézni, már csak egyetlen alkalommal teheti ezt meg!


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS