Nekem mondod? De mi a csoda nincs rendben? Lehet, hogy most inkább lelki dolgokról kéne beszélnem, de mit tegyek, ha engem minden helyzetben és időben a racionalitás vezérel.
– Egen. Na és mi a helyzet a Szentlélekkel, mely a kiégett Nap helyett fűt és világít?
– Szentlélek? – gondolkozott el a belorusz. – Erre most nem emlékszem. Valami dereng, de nem ugrik be.
Láttam, hogy fáradt, és szívesen abbahagyná a társalgást, ennek ellenére tovább faggattam, elvégre könnyen megeshet, hogy holnap, holnapután már nem lesz kit faggatnom.
– Fájdalmaid vannak?
– Á, ez csak amolyan pillanatnyi elmezavar, pontosabban emlékezetkiesés.
– Akkor megismételném a kérdésem: mi a helyzet a Szentlélekkel, mely a kiégett Nap helyett fűt és világít?
Semmi válasz. Eltelt egy perc, kettő, már-már azt hittem elaludt, amikor mégis megszólalt.
– Részben napelemekkel és geotermikus hőszivattyúkkal melegítenek, illetve világítanak.
– Napelemekkel Nap nélkül? Nem fejtenéd ki ezt egy kicsit részletesebben?
– Részleteket nem tudok, én csak arra emlékszem… – próbált visszaemlékezni mindarra, amit ezzel kapcsolatban még ma is pusmognak. – Régi dolgok ezek, és én, az az igazság, hogy orvos létemre nem is igen figyeltem oda az ilyen műszaki dolgokra. Mintha, úgy rémlik, igen, mintha ezek a napelemek világűrbe telepített kollektorok lennének.
Bingó, szökött az én agyamba is világosság. Hogy a francba nem jutott eszembe az a rengeteg hír, kísérlet, amit erről olvastam valamikor. Hiszen nem először próbálkoztak azzal, hogy a Nap energiáját mikrohullám vagy lézer segítségével akkumulálják a világűrben, ahol nem kell számolni sem felhőkkel, sem éjszakákkal, nappalokkal. Az egyetlen dilemmát a szállítás jelentette, ugyanis ha túl nagy a panel, az túl sok helyet foglal el az űrhajón, és a költségek is tetemesek. Ha viszont kicsi a panel, fölösleges az űrbe exportálni, mert úgysem állít elő elég energiát. Idővel azonban ez a kérdés is megoldódott, és elvileg minden csillag energiáját meg tudták csapolni. Ugyanígy a Föld vasmagját, amit egyszerű kályhaként használtak, bár az még mindig homályos, hogyhogy nem hűlt ki mindeddig – morfondíroztam magamban.
– Ez lenne hát az a Szentlélek, amiről a papok annyit prédikálnak. De miért csinálnak akkora titkot belőle? Talán félnek tőlünk, gyűlölik a tudósokat, amiért egyik-másik Istennek hiszi magát? Bocs, nem rád céloztam, bár bizonyos szempontból te éppen az is lehetnél – néztem Szergej Szergejevics Gorgyejevre.
Elaludt, és nem is ébredt fel többé. Hát akkor Isten veled, barátom! Ígéretemhez híven felgyújtottam a házat, ólakat, és kirohantam a szabadba. A bennrekedt állatok többször megrohanták a vasajtót. Hasztalan, a tömör vasból készült ajtó minden ütésnek ellenállt. Szegény gyerekek, azért mégiscsak igazságtalanság egyetlen ember miatt meghalni. Igaz, hogy nem akármilyen ember volt, de akkor is. Kiengedtem őket, amivel megszegtem ugyan a szavamat, ezzel szemben megmentettem kilenc ártatlan pára életét. Nem, tízét, bámultam Barahuhunumakarira, aki utolsónak botorkált ki a gigászi szobor szájából karjában az élettelen doktorral. Szergej kimérái diadalmas üvöltéssel fogadták.
– Ácsi! – intettem csendre őket. – Vidd vissza apát, öcsikém!
– A tűzbe? – borzongott meg ösztönszerűen a négyarcú. – Hogy kívánhatsz tőlem ilyesmit?
– Ez az ő akarata. Érted? A legeslegutolsó, amit mi, emberek végakaratnak nevezünk.
– Jó, viszem, de előbb megkérdezném apát is – kezdte ébresztgetni a halottat.
– Hagyd, nem hallja. A papátok jobblétre szenderült. Nyugodjék békében.
– Mi az, hogy jobblétre szenderült? Alszik?
– Így is lehet mondani, csupán az a különbség, hogy sohasem ébred fel többé.
– Apa, ébredj, ne hagyj minket egyedül! – rázogatta Szergejt az elárvult kiméra.
Nem kapván választ elkezdett nyüszíteni, és vele mind a kilenc állat egyszerre. A félmajmok makogtak, az oroszlán bőgött, a bagoly huhogott, a kígyó sziszegett…
– Állj félre, hadd vigyem vissza, ahogy megígértem. Jaj, ne nézz így, ne nézz így! Ő akarta. Te nem tennél így a helyemben? – vettem hátamra az elhunytat. – Hű, de nehéz a papátok! – lihegtem a több mint kétméteres test alatt.
Az állatok előbb értetlenül, majd fenyegetően fogtak körül. Barahuhunumakari figyelmeztetően morgott rájuk, karjába vette Szergejt, s a következő pillanatban eltűnt a ropogó lángokban.
Vártam vagy két percet. Nem jött ki: visszatért apjával és Istenével a… semmibe.
(Következő rész: jövő vasárnap)
Hozzászólások