Egy piac – egy Európa • Hetedhéthatár

Emberi tényező

Egy piac – egy Európa

Együttes nyilatkozatot írt alá az európai egységes piac létrejöttének 25. évfordulója alkalmából Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, valamint Bojko Boriszov, a Tanács soros elnöke és Bulgária miniszterelnöke.

Huszonöt évvel ezelőtt jött létre az egységes piac, és egyúttal számos, az Európai Unión belüli akadály elhárult. Az emberek új szabadságokkal és lehetőségekkel élhettek, és az európaiak ma már határok nélkül szabadon utaznak, tanulnak, dolgoznak, élnek és szeretnek.

Az európai polgárok megvehetik azt, amit akarnak, ott, ahol akarják, bőségesebb választékból válogathatnak és alacsonyabb árakat kell fizetniük. Az európai kis- és nagyvállalkozások az EU egész területén könnyebben bővíthetik ügyfélkörüket és értékesíthetik termékeiket és szolgáltatásaikat.

Az elmúlt 25 évben több millió munkahely jött létre az egységes piacon belüli gazdaságok integrációjával, és az EU a világ legnagyobb gazdaságává vált. Az egységes piac az integráció ékköve, és az 500 millió fős belső piac Európa erejének alapja az Unió határain belül és kívül egyaránt.

Az egységes piac olyan szabadságokkal és lehetőségekkel ruházza fel az európai polgárokat, amelyekről szüleink és nagyszüleink csak álmodni merhettek, szociális piacgazdaságunk előnyeiből pedig mindenki részesül. Az egységes piacon nincsenek másodrangú európaiak, éppúgy, ahogy nincs helye másodosztályú termékeknek vagy másodrangú munkavállalóknak sem; az ugyanott végzett azonos munkáért egyenlő bér jár, és mindenkit ugyanaz az élelmiszerminőség, játék- és egyéb termékbiztonság illet meg.

Az elmúlt 25 évben hosszú utat tettünk meg. Ma már belföldi díjszabások szerint barangolhatunk, alacsonyabb összegű energiaszámlákat fizetünk, és élhetünk a fogyasztói jogok védelmével függetlenül attól, hogy Európán belül hol vásárolunk. Mégis napról napra tovább dolgozunk az egységes piac működésének tökéletesítésén, kezdve az engedély nélküli területi alapú tartalomkorlátozás kezelésétől a nyugdíj-megtakarítások tekintetében szélesebb körű fogyasztói választási lehetőségeken át egészen a közbeszerzési szerződések hozzáférhetőbbé tételéig.

Az európai egységes piac alig 25 éves. Egy európai nemzedék nőtt fel vele és vehette igénybe előnyeit. Ezt az európai egységes piacot tovább fogjuk erősíteni, hogy a következő nemzedék számára még előnyösebb legyen.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS