SZGP
Már két hete járom az É–2-t anélkül, hogy tudnám, mit kezdjek magammal. Vajon mi vonz (vagy kényszerít?) városról városra csak úgy, minden cél és terv nélkül, miközben mások otthon ülnek, és élvezik az életet? Megint eszembe jutott a bolygó zsidó regéje, akihez már többször hasonlítottam magamat. Csak nem átkozott el Jézus engem is, csupán azért, mert nem állok ugyanabba a sorba, mint a többiek? Oké, nem állok. De hát olyan nagy bűn ez? Egyébként hol van az megírva, hogy „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére?” Máskülönben sehol senki sem zaklatott. Szimatolt ugyan mindig körülöttem egy-két gyanús tag, de következmények nélkül, így fokozatosan megnyugodtam. Láthatólag lenyeltek, mint kacsa a nokedlit. Nem rossz jel, eszerint akár meg is alapíthatnám azt a bizonyos SZGP-t, mégpedig itt, azonnal – kukkantottam ki az ablakon. Egy tágas térre érkeztem telis-tele szenteket ábrázoló szobrokkal. Szent Péter szobra előtt fékeztem, és kicipeltem egy asztalt a kocsimból.
– Figyelem, figyelem! – kiáltottam el magam a tömegben. – Üdvözlöm Emmánuel polgárait! Antall Krisztián vagyok, szabad gondolkodó filozófus. Tudom, hogy az Édenben nincsenek szervezetek, egyesületek és pártok sem, én mégis szeretnék megalakítani egyet nálatok. Hogy milyen pártot? A Szabad Gondolkodók Pártját, hölgyeim és uraim.
Vártam a tapsot, ami ilyenkor szokott felcsattanni. Nem csattant fel, csak egy odatévedt kutya vakkantott.
– Köszönöm az érdeklődést – hajoltam a kutyus felé. – Amint a neve is mutatja, olyan párt vagyunk, mely a másképp látókat tömöríti magába. Jelszavunk: szeretet, igazság, racionalitás – bontottam ki a párt zászlaját.
Szép nagy szaténból készült lobogó volt. A közismert, bekötött szemű Justitia istennőt ábrázolta. Egyik kezében kard, a másikban mérleg, serpenyőiben (új elemként) egy szívvel és bagollyal.
– Remélem, értitek, mit jelképez az istennő, a bekötött szem, mérleg stb., de ha mégsem, kérdezzetek nyugodtan!
Egy nyurga, két méteren felüli férfi felemelte a jobb kezét. De csak azért, hogy elhessentsen arca elől egy pillangót.
– Szóval nincs kérdés. Örülök, hogy nem kell sokat magyaráznom, és kevés szóból is megértitek, miért harcoltok, ha beléptek a pártomba.
– Harcolunk? – ütközött meg egy fekete ruhás nő. – Ez valami harci különítmény?
– Nem, testvér. Egy pártban nincsenek fegyverek, mi szóval és tollal harcolunk, illetőleg képviseljük a társadalom bizonyos rétegének eszméit.
– Miféle eszméit?
– Amiben hisztek, elvégre mindenki hisz valamiben. Persze ettől még nem képviselheti semmilyen réteg eszméit. Otthon, baráti körben még elcsúszik, de már egy parlamentben, tanácsban csak képviselőiként kaphat szót. És ott is csak akkor lehet igazán sikeres, ha valamelyik népszerű párt áll mögötte. Te például miben hiszel, testvérem?
– Én… izé… hát, amiben mindenki. Credo in Deum Patrem omnipotentem, creatorem caeli et terrae. Et in Iesum Christum, Filium eius unicum, Dominum nostrum[1]… – térdelt le ájtatos arccal a fekete ruhás hölgyemény.
– Másban nem? – szakítottam félbe, még mielőtt a többi is térdre hullt volna mellette. – Például abban, miszerint úgy is lehetünk jó emberek, hogy ne gondoljunk folyton-folyvást Ádám és Éva bűnére, a Szentlélek ajándékára, Sátán ármánykodásaira, az apostolok tetteire…
– Ilyen ember nincs. Legalábbis itt, a Paradicsomban.
– És ha mégis van? Ilyenkor már nem is üdvözül?
– Nem, jobban mondva…
Nem tudta folytatni, csak tanácstalanul nézett a többire.
– Jézusban sem hisz? – sietett segítségére ekkor egy másik, szintén sötét ruhában parádézó úrinő.
– Nem.
– Akkor reménytelen, miután mindnyájan tudjuk, hogy Ő az Út, az Igazság és az Élet, és senki sem juthat el az Atyához, csak általa.
– Ámen – rebegték az emmanueli polgárok.
– És ha nem is akar eljutni, mi több, Benne sem hisz igazán?
A tömeg megrettenve hőkölt hátra.
– Most mi a gond? Csak nem féltek tőlem, testvérek?
– Képzeld, nem félünk – lépett ki a sokaságból egy kigyúrt testű atléta. – Azt azért áruld el, kis ember, mi a fityfenét akarsz tőlünk tulajdonképp! – emelt a feje fölé könnyedén, de majd kiejtett a kezéből, amikor felpattant a lakókocsi ajtaja, és kirontott belőle Kercsák, Kacsrek, Panthera és a többi barátom.
– Nyugi, gyerekek! – csillapítottam le a felbőszült szörnyeket. – Nincs semmi gáz, épp arra próbálom rávezetni a mélyen tisztelt hölgyeket és urakat, mennyiféle hit, szemlélet és igazság van a világon. Sajnos nem sok sikerrel – néztem csalódottan a szétrebbenő tömeg után. – No, majd legközelebb! Azért egyszer erre is sor kerül. Megfelelőbb helyen és időben, de egyszer engem is meghallgat valaki.
Eltrafáltam. Nem azonnal és kitörő örömmel, de meghallgattak legalább. Csupán az SZGP-be nem akartak belépni. Érthetetlen! Remélhetőleg nem a papok miatt, akik közül egy-kettő mindig ott fülelt a nézők közt. Tehát változatlanul figyelnek, talán készülnek is valamire. Egyik éjjel aztán valóban megesett, amitől tartottam: három ismeretlen férfi tört a kocsimba.
– Öltözz fel, űrvándor, velünk jössz!
– Miért? Kik vagytok, és mi ez az izé rajtatok? – próbáltam lerántani egyikük maszkját merészen.
– Nézd csak ezt a töpörtyű! – hátrált a férfi, és odakiáltott valamit a társának latinul.
Nem kétséges: ezek csakis papok lehetnek. Biztosan vissza akarnak vinni a rendházba.
– Tiltakozom. Mint az É–2 teljes jogú polgára követelem, hagyjátok el azonnal a kocsimat! Nem halljátok? Seprés kifele, különben rátok uszítom a szörnyeket.
Ez hatott.
– Jól van, öcsi. Most még megúsztad, hála ezeknek a dögöknek, de nyugodj meg, elpucoljuk mi nemsokára őket is.
(Következő rész: jövő vasárnap)
[1] Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban… (Credo)
Hozzászólások