Adassék Kenderesi Mihály nagyenyedi professzor úr kezébe!
Igen tisztelt professzor úr!
Vegye alázatos bocsánat kérésemet, amiért mind ez idáig levelem írását hanyagoltam, annak ellenére, hogy elsősorban kegyelmednek tartozok elszámolással, aki azon kevesek közé tartozik, kik minden törekvésemben és útam előkészítésében önzetlenül gyámolított. A hanyagolásnak lényegében az volt az oka, hogy enyedi elindulásom óta mind ez idáig jószerével csak az utazás bonyodalmaival és a hatóságok akadékoskodásával vesződtem.
Alig most, hogy a zanglai magán stúdiumom után megtértem a szabathui angol kolóniába, tudok kegyelmednek némi eredményről beszámolni. Nevesen arról, hogy a hátramaradt magyarok felkutatásában úgy vélem, megtettem az első igen fontos lépést. A több mint egy éves stúdium alatt Phun-chogsz láma állhatatos útmutatása mellett megtanultam a tibeti nyelvet, melynek segítségével alaposan tanulmányozhattam kelet két gyöngyszemét: a tibeti kánont és egy szanszkrit-tibeti szójegyzéket. E két könyv, valamint a már előzőleg Lehben tanulmányozott Alphabetum Tibetanum rávezettek azon személyes meggyőződésre, hogy a magyarnak ebben a nyelvben leledzik a gyökere. Ha formában, kiejtésben nem is, de nyelvtani szerkezetben a szanszkrit hasonmása.
Nos, az itteni hatóságok, néhány angol barátom közbenjárására, felfigyeltek kutató munkámra és engedélyezték, hogy azt tovább folytassam. Mi több, szerény járadék fejében ezen túl a Bengáli Ázsiai Társaság alkalmazottjaként dolgozhatok. Ez a viszonylagos anyagi biztonság teszi lehetővé, hogy az elindulásomkor kapott anyagi támogatást ezennel vissza fizethetem. Kegyelmedet pedig arra kérem, hogy ezen levélhez csatolt összegből olyan alapítványt létesítsen a Bethleniánumban, mely a legérdemesebb diákok előmenetelét segítse, legfőképpen az olyan gratistákét, mint amilyen jómagam is voltam enyedi stúdiumaim kezdetén.
Maradok a kegyelmedre mindig hálásan gondoló,
Kőrösi Csoma Sándor
Szabáthu, 1825.április hó 28-án.
Hozzászólások