Mert azt is tanulni, beletörődni,
elviselni tudni kell, hogy egy
padon, szemközt a tízemeletes
házakkal, melyeknek tükörmása
a hátam mögött helyezkedik el,
szóval, hogy ott, egy magányos
padon, egyedül ül egy asszony,
egy középkorú nő, aki nem más,
mint én, és nem törődni a
szemközti házak tíz és tíz emeletein
élő emberekkel, ezzel az egész
gigantikus ember-kaptárral.
Képes legyek leülni végre, nap
felé fordítva arcom, semmivel ne
törődjek, csak a bőrömön érezzem,
befogadjam a sugarakat. Évek kellettek
hozzá, hogy arra a padra képes legyek
leülni, és megérteni, hogy épp annyira
vagyok én a tekintetek prédája ott a padon,
mint az, aki a tízemeletesekben él, és én
fejemet felemelve, elfordulva a Naptól,
káprázó szemekkel most őt figyelem.
Hozzászólások