Fent a magasban
szürke a szikla,
lent a homályban
hűvös a lába.
Hűvös a völgy is,
árad az illat,
tarka virágok
mind nyiladoznak.
Szikla sötéten
bújik az égbe,
nem menekülhet;
látszik a kékbe.
Játszik a felhő
pajkosan véle,
zord marad, ő nem
állna ki véle.
Barna a tölgyfa,
szürke a bükkös;
mind a kettőnek
árnya is hűvös.
Kúsznak a sziklán,
nőnek ők bárhol,
napsugár lombon
fényesen táncol.
Lám, a hegyekben
sok csoda búj meg;
összefogódznak
mennyek és földek.
Térdre borulva
áldalak téged,
szomjazom máris
nyugtató bérced.
Hozzászólások