Már késő ősz volt és este kilenc óra lehetett, amikor Balkezes végigsétált bandájával a Török utcán. Csonti, Kocka és Csokoládé jókedvű volt. Valahogy ez a mai nap jól sikerült, meg ittak is már a bisztróban egy pár pohárral.
Az utca végén, a téren egészen sötét volt. Kocka fedezte fel a padon ülő párt. Közelebb mentek. Megszólították. Balkezes távolról nézte a beszélgetést, nem akart beleszólni.
Különben nem volt az erőszak híve. Szeretett ugyan vagánynak látszani, szerette, ha a többiek felnéznek rá. Verekedni mindig csak a végső esetben szokott, de akkor balhorgai veszedelmesek voltak. A neve is így lett Balkezes.
A srácok tovább vitatkoztak, Csokoládé hadonászott a kezével, a fiú nem bírta tovább. Elcsattant az első pofon. Kocka lefogta a lányt, a lány sikolya élesen csengett a sötét estében.
A hangra négy férfi termett ott. Szó nélküli, néma verekedés kezdődött közöttük. Balkezes is kapott az állára vagy négy ütést, de ő is adott bőven. Így húszévesen a karjai acélból voltak. A nagy kavarodásban észre sem vették a kék URH-s kocsit. Csak a rendőrségen eszméltek rá, hogy hol vannak.
Karácsony előtt meg is volt az ítélet. Balkezes tizennyolc hónapot kapott. Mindent összeszedtek, ami a rovásán felgyülemlett. A többieket a vizsgálat után kiengedték.
Bent a lakatos szakmájában dolgozott. Keveset beszélt, egészen elcsendesedett. Nem vádolt senkit, nem sopánkodott. A gyerekkorát sem említette. A többieknek többször elmondta, hogy a szülei rendesek, ez a dolog csak rá tartozik, ő tette és ő is viseli.
Aztán harmadoltak neki. Már újból ősz volt, az esték eléggé hidegek. Kedd délben érkezett meg és szombaton bejelentette anyjának, hogy megnézi a srácokat.
– Nem mész! – rivallt rá az anyja. – Ezekkel egy lépést sem!
Balkezes egy pillanatig megtorpant, de aztán mégis határozott.
– Felnőtt vagyok, tudom, mit teszek. Nem játszom a megtévedt bárányt – mondta.
– Megint bajba kevernek!
Balkezes csak nevetett.
– Ha hagyom magam! – és nyugtatóul megcsókolta az anyját. – A srácok megvannak még?
– Többen, is mint azelőtt. Valami Trombitás nevű fiú a hangadó köztük.
– Akkor most bemutatkozom neki.
– Egy kisfiú is jár velük. Az emberek azt beszélik, hogy… – nem akarta tovább mondani.
– Utálom az ilyen srácokat!
Aztán nem szólt többet. Felöltözött és elment.
A fiúk ott ácsorogtak a bisztró előtt. Kocka és Csokoládé kiabálva üdvözölték.
Trombitás a fának dőlve nézte Balkezest. A fiú ott állt mellette.
– Sápadt vagy! – mondta Trombitás.
– Lehet – válaszolta Balkezes és végigmérte a fiút. – A jó levegőn majd hamar visszanyerem a színemet.
Trombitás! – mutatkozott be és pimaszul vigyorgott. Balkezes kézszorításától arcára fagyott a nevetés.
Szúrós szemmel nézett vele farkasszemet. Ettől a perctől a feszültség ott vibrált kettőjük között.
Aztán bementek a bisztróba.
Balkezes rendelt egy kört, majd Trombitás.
– Hat korsót! Rummal tupírozva!
– A gyereknek is? – kérdezte a felszolgáló.
– Neki coca-colát – mondta csendesen Balkezes.
Trombitás szemei tágra nyíltak.
– Én rendeltem! – mondta mérgesen a pincérnek és az ütőér kidagadt a nyakán.
Balkezes bánta, hogy eljött, jobb lett volna otthon maradni. Érezte nem lesz ennek jó vége. Szótlan maradt. A többiek unszolták, hogy igyon, de nem esett jól az ital.
Kilenc óra felé már a hangulat tetőpontjára hágott. Valami feszültség volt a levegőben. Balkezes érezte, olyan most minden, mint régen. Tudta kell valaminek történnie, fel kelleme állni és egyszerűen elmenni. De ehhez nem volt ereje.
– Gyerünk, nézzünk szét a terepen – indítványozta Kocka.
Hangos lármával vonultak végig a Török utcán, úgy, mint régen. A tér kihalt volt.
Egy darabig még tovább mentek.
– Mi van Balkezes? – kérdezte Csonti hirtelen.
– Már nem olyan itt, mint régen – válaszolta a kérdésre.
– Dehogynem! – kiáltott fel Trombitás. – Gyertek csak. Mutatok én nektek valami érdekeset – és az útszélén árnyékban álló piros Fiat kocsira mutatott.
Körülállták. Bent egy férfi és egy nő csókolózott.
Trombitás megkopogtatta az ablakot.
– Ne olyan mohón hapsikám, hagyjon belőle holnapra is.
A kocsiban néhány pillanatig csend volt, senki nem mozdult. Majd kiszállt egy középkorú férfi és egy fiatal nő.
– Tiszteletem öregúr! – mondta Trombitás az ijedten pislogó férfinak.
– Mit akarnak? – kérdezte vissza a férfi tétován.
Trombitás nagy hangon játszotta a vezért.
– Magától semmit papa. De a kislány elszórakoztathatná a barátomat. Úgy is régen volt része benne.
– Szemét huligánok! – kiáltotta a férfi és Trombitásra rontott félelemmel vegyes haraggal. Trombitás egy ügyes mozdulattal az árokba lökte, majd elkapta a lányt, és Balkezes felé húzta.
– Engedd el! – csattant Balkezes hangja.
– Megőrültél? Hisz neked hozom!
– Engedd el! – kiáltott rá még egyszer.
Trombitás ökle ütésre lendült, de Balkezes megelőzte. Trombitás a balhorogtól megroggyant, nagy csattanással esett el. Feje élesen koppant az útszéli kövön.
A mentőautót és az ismerős URH kocsit csak Balkezes várta meg.
A rendőrtiszt ránézett:
– Újból fiam, újból?
Balkezes összeszorította a fogát. Nem válaszolt.
Arra gondolt kifogja most már elhinni neki, hogy tényleg abba akarta hagyni.
Érezte és tudta, hogy ez volt az utolsó balhorog.
Hozzászólások