Pődör György új verseskötete • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Pődör György új verseskötete

 

Barátunk és szerzőtársunk, Pődör György kötetének bemutatójáról a Vaskarika a kultúracél (www.vaskarika.hu) tudósított. Az alábbiakban ezt közöljük.

 

Versek és ásványok elegáns elegyéből született meg az egyik legjobb költészetnapi esemény – Pődör György könyvbemutatóján jártunk.

A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár stílszerűen egy verseskötet bemutatójával ünnepelte a magyar költészet napját, ahol a szerző mellett Devecsery László író, költő volt a rendezvény moderátora, Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház színművésze pedig az egyik versmondója. Könyvbemutatók ritkán végződnek katarzissal, de most ennek is megvolt a helye és az ideje.

Április 11-e József Attila születésnapja, ebből eredően a magyar költészet napja, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban pedig Pődör György író, költő legújabb; A tizenkét drágakő legendája című verseskötetének a bemutatója is. Az egybegyűlteket Nagy Éva könyvtárigazgató köszöntötte, majd Devecsery László kapott szót, aki egy komplex élménnyé változtatta ezt a délutánt.

A tizenkét drágakő legendája című kötet – nem meglepő módon – az ásványok világába kalauzolja el az olvasókat, s bár a 12-es szám a mesékre utal, Pődör György sokkal inkább a tényekre alapozott és a mitológiából merítkezett, mindemellett pedig a csillagjegyek is képbe kerülnek. Ebből a kötetből tényleg mindent megtudhatunk arról a tizenkét drágakőről, amelyre a monda szerint Isten az új Jeruzsálemet felépítette.

Persze, a szépség hálátlan szerető, és ez talán fokozottan igaz a drágakövekre is, hiszen rengeteg tévképzet és legenda köthető ezekhez. A Vasszécsenyi Ásványmúzeum vezetője pedig lerántja a leplet ezekről, és nem kevés iróniával és humorral mutatja be őket, azon túl, hogy a kötet rengeteg hasznos tudásanyagot közvetít.

A délután során Németh Szabolcs és Mészáros Balázs rézfúvós duettje működött közre, a versek felolvasásában pedig Bognár Alexandra és Kelemen Zoltán segédkezett, illetve Fekete István, az Eoszén Kft. ügyvezetője mesélt a bányászéletről és Pődör Györggyel való barátságukról, így végül a délután egyszerre volt egy lírai kincskeresés és egy képzeletbeli utazás a Föld középpontja felé, mert Egyiptomtól Atlantiszig minden előkerült.

A belbecsen túl a külcsín is megnyerő, Farkas Csaba és a Szülőföld Kiadó ismét valami egészen elképesztőt hoztak össze, az illusztrációk és az egész kivitelezés rendkívül tetszetős. Igaz, ez a fajta maximalizmus jellemzi minden kiadványukat, így ezen talán nem is kellene meglepődnünk már…

A könyvbemutató pedig nem utolsó sorban  egy kiállítás megnyitója is volt, hiszen a Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti előadótermében egy időszakos ásványkiállítás is nyílt. A kiállított darabok Pődör György múzeumából származnak.

Nagy Róbert

(A fotók a következő oldalon láthatók: http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/15127/ )

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS