Senki sem mozdult, válaszolt, erre elkezdtünk tülkölni. Az origóiak úgyszintén, egyéb nem történt. Így néztünk farkasszemet egymással. Teltek a percek. Végül Hitler kiszállt az autóból, utána én, és egymásután a többiek. Az origóiak követték a példánkat, és megindult egymás felé a két csapat. A szemekben tűz és elszántság szikrázott, bár igazából egyik sem gyűlölte a másikat. Egy ideig kölcsönösen kerülgettük egymást anélkül, hogy egymásra rohanjunk. Hiába, a beidegződés, a békévé szelídült természet egyelőre nem hagyta, hogy aktivizálódjon a génjeinkben lappangó indulat. Egyedül Hitler tajtékzott.
– Engedjetek utunkra, mit akartok tőlünk, fafejek?!
– Miattatok fordult el tőlünk a Teremtő – rikoltotta egy harcias fiatal.
– Bűnhődjenek a bűnösök! – kiáltották mások dühösen, amikor épp olyan váratlanul, mint azelőtt, kigyúltak a fények a városban.
– Alleluja! Alleluja! Megkönyörültél rajtunk a mi édes jó Atyánk! – ölelték át egymást még azok is, akik pár perce még ölre mentek volna egymással.
– Na mit mondtam! Így fordult el tőlünk a Szentlélek! – súgtam oda Hitlernek.
Visszaszálltunk a kocsikba, és bekapcsoltuk a tévéket.
– Tisztelt nézőink! – jelentette be éppen a bemondó. – I. Ali, a Világtanács elnöke kíván szólni hozzátok.
A képernyőn felvillant egy papot ábrázoló bazinagy kőszobor.
– Kedves testvérek, Éden polgárai! – mozgott a szobor szája, mintha beszélne.
– Ki ez, mi ez? Ember, gép vagy mi a búbánat?
– I. Ali szobra – válaszolta egy mellettem ülő barátom a fotelből.
– De miért csak a szobra? Miért nem mutatják őt élőben?
– Ki tudja? Eddig még nem kötötte senki sem az orrunkra. Megjegyzem, a régi elnököt még mutatták. I. Alit soha, de már megszoktuk.
– Remélem, hálát adtatok Istennek, hogy mindössze pár órára borította sötétségbe a bolygónkat – jelentette ki ünnepélyes, búgó hangon az I. Ali alteregója. – Tudjátok, mi történt volna, ha a növények fény- és hőforrás nélkül maradnak? Persze, hogy tudjátok. Azért elmondom: valamennyi kipusztul, velük együtt pedig mi, emberek, akik viszont növények nélkül nem maradhatunk életben. De tegyük fel, hogy túléljük. Akkor viszont megfagyunk, ugyanis egy új jégkorszak köszöntene az Édenre. Na, ettől mentett meg minket most az Úristen. Cserében elvárja, hogy ne adjatok hitelt olyan beszédnek, mely el akar választani Tőle és az egyháztól. Legjobb, ha meg sem halljátok, jelesül a Szeretet, Igazság és Racionalitás tanait. Hamis tanok ezek, és a terjesztői is egytől egyig hamis proféták, ezért fontoljátok meg jól, kinek mit hisztek, mielőtt a Szentlélek újból, és egyúttal örökre kiszállna az Édenből. Szólottam. Egy az igaz Isten, Jehova. Higgyetek benne, és megmenekültök. Pax vobiscum!
Kurta beszéd volt, de velős és hatásos.
– Hallottad őszentsége szózatát? – hívtam fel Hitlert a kommunikátoron.
– Ugorj át, kérlek, hozzám két percre! Szeretnék veled egy-két dolgot tisztázni.
– Itt vagyok, parancsolj! – zörgettem be kíváncsian a „főnökhöz”; vajon mit akar ezek után még tisztázni?
– Te is feladod? Csak azért kérdem, mert a híveim nagy része itt hagyott – mutatott ki a kocsija ajtaján.
– Tényleg, mintha kevesebben lennének. De, megnyugtatlak, engem más fából faragtak.
– Fogadd nagyrabecsülésemet – tisztelgett amúgy Hitler-módra, és külön kezet is fogott velem. – Nem csalódtam benned, karakán árja vagy. Tehát még mindig velem akarsz tartani vagy… Vagy utoljára fogtunk kezet egymással?
– Veled tartok. A demokrácia és kölcsönös segítségnyújtás jegyében. Ennek egyik alappillére pedig az, hogy egyikünk sem alárendeltje a másiknak, következésképp úgy nyilatkozunk, cselekszünk, ahogyan mi, személy szerint jónak látjuk. Azzal az egy kikötéssel, hogy nyilvánosan sohasem cáfoljuk meg egymást.
– Elfogadom. Egy mindenkiért, mindenki egyért.
(Következő rész: jövő vasárnap)
Hozzászólások